A nap december 22. és január 20. között halad keresztül a zodiákus tizedik jegyén, a Bakon.
Szinbóluma a hihetetlen szívóssággal, csökönyös kitartással a csúcsra hágó magányos állat, a bak. Miként a kecskebak, bökdösésre is használja szarvát, úgy a Bak ember sem megy a szomszédba egy kis szúrkálódásért. Például, ha békésen vezeti autóját s egyszercsak elébe vág valaki, várható reakciója, hogy követi és adandó alkalommal elébe vág. Mindez a pszichológia oldaláról 111s1812b kompenzálás, törleszt azért, amit kap.
Párhuzamot vonhatunk a precízen, nagy kecsességgel ugró kőszáli kecske, zerge és a csúcsra hágó Bak ember között, aki szintén kiszámítja előre, hogyan is juthat oda fel.
Uralkodó bolygója a Szaturnusz, Jelképezi a karmát, vagyis, hogy minden tettnek megvan a gyümölcse. A Szaturnusz a szükséges "rossz", amely a keserű élettapasztalatokat adja, de amely nélkül tökéletesedés sem volna elképzelhető. A Szaturnusz a "küszöb őre", mely csak akkor enged át, ha feladatát az ember jól oldotta meg.
A Bak embert sokszor pesszimistának tartják, de ez inkább csak védekezés nála, hogy kellemesen csalódjék. Szereti az emberaekeat próbára tenni, s örömet okoz számára, ha a próba sikerül, de akkor sem csalódott ha nem, hisz úgysem vár különösebb jót senkitől. Úgy érzi, nagy keresztet visz a vállán, de ezt tudatosan vállalja is.
A mitológiában Szaturnusz volt (Kronosz) az Idő istene, ennélfogva az időbeosztás nagyon fontos a Bak számára. Ragaszkodik órarendjéhez és körültekintő pontossággal veszi sorra az előre nem látható körülményeket.
A Bak kardinális minőségű, negatív töltésű, földjegy. A kardinális minőségnek megfelelően az aktív ténykedés, az erős becsvágy, a vezetni akarás jellemzi. Mint harmadik föld-jegynél földhözkötöttség, lassúság, céltudatosság, kitartás és anyagias világnézet tapasztalható nála. Fontos céljának tekinti az anyagi javak megszerzését. Mindenben otthon van, ami praktikus. Ha van benne idealizmus, azt kordában tartja a hideg, józan ész, mely nem engedi a túlzott lángolást, s ezért látunk inkább reális számítást. Szívósan ragaszkodik tárgyaihoz, gondolataihoz, meggyőződéséhez. Szívesen küzd a legkisebb haszonért is. Ő az, aki még a szemétdombról is pénzt tud kikaparni. A negativitás bizonyos visszahúzódási hajlamban mutatkozik meg.
Legnagyobb erényei a tárgyilagosság, a megvesztegethetetlenség, becsületesség s az igazságérzet. Önuralma is példátlan. Feltűnően jó az emlékezőtehetsége. Okos, diplomatikus és kitűnő szervezőképességű. Ő az örök tervező, a fő cél elérésére törekvő. Nehezen hozható ki a sodrából, de ha meharagszik, hosszú időre van szüksége, hogy megnyugodjék és megbocsásson.
Akarata határozott, állhatatos, szívós. Sokat ad a külső méltóságra, a fegyelmezett tartásra. Szorong attól, hogy vagyona elvész, ezért nagyon takarékos. Értelmetlen pazarlásnak tartja, ha egy falat is a tányéron marad.
Gondolatait nehezen tudja kifejezni. Az érzelmek fitogtatását nem szereti. Mindezek hátterében az áll, hogy nem akarja magát megmutatni, fél, hogy belélátnak.
Nehéz a barátságába férkőzni, de ha egyszer megnyílik a lelke, akkor igen befogadó és őszinte. Nem avatkozik mások dolgába, de az övébe sem tűr beleszólást.
Érzései mélyek, de bizonyos kedélyállapot-hullámzás az alaptermészetéhez tartozik. Lelke mélyén nagyon fél a haláltól, ezért kerül minden ezzel foglalkozó témakört. Nyitott a filozófia irányába.
A rangemelkedésre lesz beállítva. Erős a becsvágya. Lételeme a munka, szolgálat, előléptetés, kitüntetés, a rang, a hatalom. Tisztában van vele, hogy csak verejtékes munkával, sok akadály elhárításával érhet célt. A megkezdett dolgot akkor sem hagyja abba, ha valamilyen körülmény akadályozza.
A sikertelenség nem bénítja, szívóssággal halad célja felé. Élete a "KI nevet a végén" - sok kockával visszamenni, előlről kezdeni- játékhoz hasonló.
Elvárja a teljesített szolgálatért az elismerést, s ha ezt nem kapja meg, szeszélyességgel, mogorvasággal, hallgatagsággal válaszolhat.
Csendes, visszahúzódó és magányos. Kevés a barátja, de akikkel megérti magát, azokkal jó és tartós kapcsolatot alakít ki, s ez a barátság az évek múltával csak tovább mélyül. A szülő akkor segíti leginkább Bak gyermekét, ha nagyon gyengéd vele s nem vár érte viszonzást, ugyanis csak gátásai akadályozzák, hogy érzelmeit őszintén kimutassa.
Magas elvárásokat tmaszt a gyermek felé, mert szorgalmas, dolgos, korrekt embert akar faragni belőle. Úgy gondolja, hogy ezt a célját szigorral és következetességgel érheti el. Mivel ő is nehéz körülmények között nőtt fel, így akarja gyermekét is nevelni. Némely gyermek túl merevnek élheti meg az ilyen szülőt.
Fontos számár, hogy paratnerére számítani, építeni tudjon. Nem annyira az érzelmi fellángolás, mint inkább a rális ész kap hangsúlyt, s a tudatosság: mi várható partnerétől. Hűséges és stabil, aki tűrni is tud. Szerelmi ügyekben zárkózott. Nehezen oldódik fel a szerelmi együttlétben. Férfiként nem ő kéri meg a nő kezét, az övét kell megkérni.
Házasságában is az értelmi alapon nyugvó kapcsolat, a praktikus életbeállítottság lesz a fontos, nem pedig a lángolló szenvedély. A Bak nő, mint jó üzleti érzékkel rendelkező társ, segíti férjét az előrehaladásban.
A fontosat, az alapvetőt tartja szemelőtt, s a részleteket szereti másra bízni. A munka, a kötelesség embere, aki szorgalommal akarja célját elérni. Mint beosztott pontos, alapos és nagy felelősségérzetű.
Vezetőként igazságos, de szigorú, héha a kérlelhetetlenségig. Munkájában a Bak ember elővigyázatosan, előbb mindent alaposan átgondol, s minél jobban belemerül, annál nagyobb örömet talál benne. Addig gyakorolja a különböző módszereket, míg tökéletesnek nem érzi magát bennük.
Megfelelő számára mindenféle üzleti tevékenység, irányítás vagy szervezési tevékenység. Igényli az elvonultságot. Élvezi az olvasást, a zenét, valamint a praktikus hobbikat.
A természetes tulajdonságok gátlását okozza ha gondatlan, rendetlen életmódra kényszerül az előrehaladás lehetősége nélkül.
Túlságosan anyagias, haszonleső magatartáshoz vezethet. Ha a józan ész szavát nem képes a szívén átszűrni, ez túlzott szigort, keménységet, könyörtelenséget eredményez, mely mintha nem ismerné az irgalmat.
A takarékosság erénye átcsaphat kapzsiságba, fösvénységbe. A rend, a pontosság szeretete aprólékoskodássá, kötekedéssé válhat. Az óvatos körültekintés véglete pedig az önző számításba, mely minden cselekedetét megelőzheti.
|