A Bios és beállításai

.A Bios és beállításai

2.Az alaplap azonosítása

A Bios és beállításai

A BIOS, ami a Basic Input/Output System (tükörfordításban: alapvető bemeneti-kimeneti rendszer) rövidítése, a számítógép idegrendszere. Fontos, és tulajdonképpen nélkülözhetetlen eszköze a PC problémamentes működésének: minden ehhez szükséges feladatot ellát, kezdve a cache és lemez-elérésektől, az IDE vezérlőn és a rendszer időzítésén át egészen a soros/párhuzamos portokig. A BIOS az, ami működésbe lép a számítógép bekapcsolásakor is; "őt" látjuk elsőként a képernyőn, mielőtt betöltené az operációs rendszert. 

Minthogy a BIOS ily fontos része a PC-nek, nem árt tisztában lenni beállításaival, azaz hogy miként lehet vele beleszólni a működésbe. Az évek során persze egyre több és több opcióval gazdagodott: napjainkban automatikusan detektálja a meghajtókat és egyszersmind a rendszer valamennyi kártyáját, perifériáját is a plug and play-nak hála, valamint ellátja az áramfelvétel szabályozását is. Mindezt annak érdekében, hogy minél több terhet vegyen le a felhasználóról: ne kelljen annyit bíbelődnie a sokszor hireoglifikusnak tetsző kapcsolókkal. Mindazonáltal kétségtelen, hogy így is gyakran van szükség a felfedezésére. Különösen igaz ez akkor, ha szeretnénk a legtöbbet kicsikarni számítógépünkből: ez esetben a BIOS kell legyen második anyanyelvünk... 

Alapok
azaz amit a BIOS-ról és a CMOS-ról tudni érdemes... 

Beállítások

Standard Setup

Advanced Settings

A chipset memória-frissítési beállításai

Busz-beállítások

Cache-beállítások

Integrated Peripherals

Power Management

A flash BIOS

A flash BIOS felismerése

Frissítés BIOS-frissítés hiányában

Hot-swapping

Alapok

Mint említettük, a BIOS nélkülözhetetlenül lényeges a PC működési metódusában. Tulajdonképpen keretet ad ahhoz, hogy a gép képes legyen lefuttatni, kezelni a további programokat. Először is ellátja a POST (Power On Self Test - "rendszerindításkori önellenőrzés") feladatait, amit minden egyes újraindításkor elvégez, s célja, hogy meggyőződjön a számítógép egészének hibátlanságáról, mintegy megakadályozva, hogy az alkatrészek esetleges hiábi csak a munka során bukkanjanak fel és okozzanak gondokat (jó példa erre a memória: a POST, ha engedjük neki a teljes vizsgálatot, már az elején kiszűri a legapróbb gondot is, míg ha ezt nem tenné, akkor meglehetősen váratlanul érne, amikor az operációs rendszer minden előzetes figyelmeztetés nélkül - elérve a hibás címtartományt - lefagyna); illetve a speakeren keresztüli hangjelzések révén tájékoztatni képes, hogy valószínűleg hol a probléma, amennyiben már képet se kapnánk a monitoron. 

A BIOS tevékenysége azonban eredetileg nem korlátozódott pusztán arra, hogy az indításkor felkutassa a problémákat és megadja az alapvető működési paramétereket. Mindvégig megbújt az operációs rendszer hátterében; tulajdonképpen úgy is megközelíthetnénk a kérdést, hogy az operációs rendszer a BIOS egyszerűsített kezelőfelülete volt. Ez természetesen erős túlzás, hisz maga a Linux/Unix/Windows/OS/2, stb. is ugyanolyan elengedhetetlen tartozéka a PC-nek, de semmit sem tett, illetve nem tudott tenni a BIOS nélkül. Amikor ugyanis például leütünk egy billentyűt, a processzor meghív egy megszakítást, hogy kiolvassa azt (magyarán hogy megtudja, mit is nyomtunk le); a megszakításokat azonban a BIOS kezelte és rendezte el (és ez ugyanúgy működött valamennyi másik periféria esetében is) - a baj ezzel az, hogy a mai operációs rendszerek többsége már megkerüli a BIOS-t... Ezzel a módszerrel a CPU egyébként számos feladatot képes párhuzamosan ellátni, természetesen tekintettel a többi hardveregységre is. 

A BIOS fogalmát gyakran összekeverik a CMOS-al, s úgy gondolják - tévesen -, hogy a kettő egyet és ugyanazt jelenti. Valójában azonban a CMOS (Complementary Metal Oxide Semiconductor - "kiegészítő metál-oxid félvezető") egy 64 bájt méretű RAM, mely a BIOS működéséhez szükséges beállításokat tartalmazza. Egy apró integrált áramkörben (másnéven IC-ben) található meg az alaplapon, egy elem társaságában, mely 313l1116d a szükséges áramot generálja. Az újabb PC-kben NiCad elemet alkalmaznak e célra, mely folyamatosan újratölti magát, míg a számítógép be van kapcsolva; a régebbiekben azonban egy olyan szabványos példányt használtak, amelyiket ki kellett cserélni, ha elfogyott az energiája. Mindkét esetben egyszerű a CMOS tartalmának törlése, hiszen csak le kell kapcsolni az elemről - ennek főleg akkor van értelme, ha a tartalma, magyarán a BIOS beállításai megrongálódtak, vagy hibásan lett eleve konfigurálva. Természetesen az újabb alaplapoknál még ennyi dolgunk sincsen, hiszen általában található rajtuk egy jumper, amelyik kifejezetten eme feladat elvégzésére szolgál, néhány pofonegyszerű mozdulat segítségével. 
 
 

Beállítások

Tehát szükség van a BIOS felhasználó általi finomhangolására - ennek eszköze a Bios Setup, mely rendszerindításkor általában a DEL vagy ESC billentyűvel érhető el, de természetesen vannak extrém kombinációs megoldások is. Ennek révén egy menüből variálhatjuk az elérhető funkciókat, és ezáltal befolyásoljuk, hogy a BIOS miként szabályozza a chipsetet. Ez azonban messze nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A számítógép fejlődésével, az újabb és újabb technológiák megjelenésével ugyanis a BIOS-nak egyre több és több feladatot kell ellátnia, növekvő mennyiségű hardveregységet felismernie és kezelnie. Ennek köszönhetően a Setup igencsak megterebélyesedett, és tele van olyan kínainak tűnő fogalmakkal, lehetőségekkel, melyeket sokszor a szakemberek sem értenek. Ezért mi még csak nem is feltételezzük, hogy az alábbiakban sikerül teljes képet nyújtani, de remélhetőleg segítünk egy kicsit a tájékozódásban. 

A legalapvetőbb dolgokról csupán néhány szót. A BIOS Setup-ba rendszerindításkor léphetünk be, a videókártya inicializációja után, amikor a kép alsó és/vagy felső részén megjelennek az azonosító kódsorok, a jobb fölső sarokban egy apró kép, és a POST - beállítástól függően gyorsan vagy lassan - leszámlálja a memóriát. Ekkor nincs más teendőnk, mint leütni az e célt szolgáló billentyűt: ez általában az ESC, néha az F1, de természetesen kismillió egyéb variáció is van (például CTRL+ESC, sőt, néha még CTRL+ALT+DEL is). Ekkor megjelenik előttünk rendszerint kék hátteren a menü, és nincs más dolgunk, mint beleásni magunkat a lehetőségekbe... Ha végeztünk, akkor két lehetőségünk van: Quit And Save Changes (azaz kilépés a változtatások elmentésével) és Quit Without Saving Changes (magyarul kilépés az esetleges választások elveszejtésével, figyelmen kívül hagyásával). 

Még mielőtt belevágnánk, szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kedves olvasó háromféle jelzéssel találkozhat az egyes opciók előtt. A olyan funkciók előtt található meg, melyek beállítása abszolút az adott gép felépítésének, illetve a felhasználó kénye-kedvének függvénye. A arra utal, hogy a tárgyalt lehetőséggel mindenképp érdemes foglalkoznunk, sőt, a csak két alternatívát (Enable/Disable) felkínáló opcióknál egyben azt is jelenti, hogy lehetőleg kapcsoljuk be (Enabled). A jel pedig olyan esetekben jön elő, amelyekben az ajánlott mód a Disabled. 
 
 

Standard Setup

Nevéből is adódik: ez a legalapvetőbb rész. Itt olyan opciókat találunk, melyek beállítása abszolút nélkülözhetetlen vagy legalábbis célszerű a PC működéséhez. 

Date (mm:dd:yy) (Dátum) és Time (hh:mm:ss) (Idő)
A rendszer dátumának és idejének megadása. 

Hard Disks (merevlemezek)
Rendszerint ez egy kis táblázat formájában jelenik meg, amely mutatja az összes installált IDE merevlemezt és a hozzájuk tartozó beállításokat. Ezt általában Auto-ra állítják, ami azt jelenti, hogy a BIOS automatikusan detektálja a megfelelő paramétereket. Némely BIOS-ban (főleg a régebbiekben) azonban szükség lehet a sajátkezű konfigurálásra (User mód). Összesen tehát három alternatívánk lehet: a már ismeretett Auto, a None (azaz nincs winchester a számítógépben az adott IDE csatotnán), és a User. Utóbbi esetében a következőkre kell figyelnünk: 

Size (méret): ezt általában a BIOS maga határozza a fejek, szektorok és cilinderek száma alapján; 

Cylinders: a merevlemez cilindereinek száma - általában megadják a winchester cimkéjén; 

Heads: a merevlemez fejeinek száma - szintén meg szokták adni a merevlemez cimkéjén. 

Write precompensation: a legújabb meghajtókon nem nagyon használják; régebben célja az volt, hogy összeegyeztesse azokat a merevlemezeket, melyek trackenként azonos számú szektorral rendelkeztek, beleértve mind a külső és belső trackeket. Az SCSI meghajtókon ezt -1-re kell állítani, az IDE felületűek esetében azonban ezzel nem kell sokat törődni, mert meghatározása automatikus; 

Landing zone: ismét egy, a régebi időkből visszamaradt emlék: olyan merevlemezeken használták, amelyik nem rendelkezett az "auto-parking" funkcióval; mivel azonban ez egyetlen mai meghajtóra sem áll, elég nullára állítani; 

Sector: a szektorok száma trackenként; ugyancsak fellehető a merevlemez cimkéjén.

Floppy Drive A
Az A meghajtó típusát adhatjuk meg. A legáltalánosabb beállítás 1.44M, 3.5", de előfordulhat más felállás is.

Floppy Drive B
Ugyanaz igaz, mint a Floppy Drive A esetében. Ha csak egy hajlékonylemez-meghajtónk van, állítsuk None-ra (azaz nincs).

Primary Display / Video
A videókártya típusa. Rendszerint VGA. Ha két videókártyával rendelkezünk, az elsődleges megjelenítőt használjuk ennek beállítására.

Keyboard
Ha nincs installált billentyűzet, ez az opció adja meg a BIOS-nak, hogy ugorja át a POST-ban annak ellenőrzését. Ez különösen olyan számítógépekben használatos, mint például a szerverekben, amelyek elindíthatók billentyűzet nélkül.

Halt On
Utasítja a BIOS-t, hogy mely hibákat hagyja figyelmen kívül a POST során. Például, ha azt akarjuk, hogy a rendszerindítás folytatódjék, akár talál hibát a billentyűzet ellenőrzésekor, akár nem, állítsuk ezt "All, but keyboard"-ra, azaz "Mindenféle [hiba esetében álljon meg], kivéve a keyboard-ot".
 
 

Advanced Settings

Ez az a része a BIOS-nak, ami a legtöbb ember számára kínainak hat. A legérdekesebb funkciók számottevő része itt található. Ezeket vesszük most sorra az alábbiakban. Ne felejtsük, hogy a BIOS chipünk márkájától és gyártási évétől függően ennél kevesebb vagy több lehetőség is lehet, és ez az ezt követő további témakörökre is egyaránt igaz lesz. 

Virus Warning
Ha képes rá a BIOS-unk, ez szabályozza a vírus-detektálási képességeit. Hogy aktiváljuk-e vagy nem, ez teljesen rajtunk múlik. Az Award BIOS most a Trend módszert alkalmazza, úgyhogy talán ehhez is találunk beállítási lehetőséget. 

Typematic Rate Programming
Ajánlott beállítás: kikapcsolva, ugyanis a billentyűzetünknek képes kell lennie magának kezelnie. Ha mégsem, két dolgot kell megadnunk. A Typematic Rate Delay határozza meg, hogy amikor lenyomva tartunk egy billentyűt, mennyi időt várjon a rendszer, mielőtt a gombnak megfelelő értéket elkezdi megismételni. A Typematic Rate (Chars/Sec) pedig azt definiálja, hogy milyen gyorsan végezze az érték megismétlését újra és újra, amíg lenyomva tartjuk a billentyűt. Állítsuk, amire csak akarjuk. A 15 jó, a maximum általában 30. 

Above 1MB Memory Test
Ez szabályozza, hogy a POST ellenőrizze-e induláskor az egész rendszermemóriát hibák után kutatva. Ugyanezt elvégzi a DOS Himem.Sys drivere is (kivéve, ha a testmem: off kapcsolóval ezt letiltjük), amit azonban Windows 95/98 alatt már nincs sok értelme használni. Ez a művelet meglehetősen időigényes, ráadásul minél több memóriánk van, annál hosszabb, ezért nem érdemes alkalmazni (természetesen szerverekben például sosem ártanak az efféle nehézkes, ám utóbb talán megfizetődő óvatosságok). 

Memory Tick Sound
Azt szabályozza, hogy a rendszer kísérje-e hallható kattogással a memória számlálását rendszerindításkor. 

Memority Parity Error Check
A kérdés: felderítésre kerüljenek-e a memória hibái? Az ellenőrzést úgy úgy végzi, hogy megvizsgálja az adatok kilencedik bitjét, ami egy parity érték. A parity bit az összes bit összeadásával születik meg, tehát a végeredmény páratlan. Ha azonban mégsem (tehát a szám páros), akkor a rendszer meghív egy Non-Maskable megszakítást (másnéven NMI-t) és leáll. Néhány alaplapon ez a funkcó kikapcsolható, azonban ajánlott aktiválni a biztonság kedvéért (nincs semmilyen negatív vagy lassító hatással a rendszer működésére). 

Wait for F1
Megadja, hogy amennyiben hibát észlel, a rendsze töltődése leálljon-e addig, amíg a felhasználó lenyomja az F1-et (kvázi jelezve, hogy vette-e az üzenetet). A Disable ajánlott a gyorsabb indításhoz, illetőleg a fájl-szervereknél, de az Enabled biztosítja, hogy minden esetleges hibajelzést látni fogunk. 

Boout Up NumLock Status
...aktiválódjon-e a NumLock rendszerindításkor vagy ne (ez - akármilyen apróságnak, sőt tán mulatságosnak is tűnhet - fontos szempont lehet például azok esetében, akik például magyar billentyűzetet használnak és a nullát a keypadról érik el, ami azonban csak akkor lehetséges, ha a NumLock aktív; sokak számára kényelmi szempont lehet, hogy a bekapcsolásával ne kelljen külön foglalkozniuk). 

Numeric Processor Test
Ha matematikai coprocesszorral ellátott processzorunk van (ami igaz minden mai CPU-ra), akkor kapcsoljuk be. Enélkül ugyanis a rendszer figyelmen kívül hagyja az FPU-t, látványosan csökkentve a teljesítményt. Disable csak akkor ajánlott, ha régebbi processzorunk van FPU vagy coprocesszor nélkül (ez is egyike a régmúlt emlékeinek, ma már nem sok haszna van és nem is nagyon szokták feltüntetni az újabb BIOS-okban). 

Floppy Drive Seek At Boot
Ha Enabled, akkor a gép a bekapcsolás után felpörgeti a hajlékonylemez-meghajtóinkat, mintegy ellenőrzésképpen. Hátránya, hogy lassú és ráadásul feleslegesen dolgoztatja egységinket. Célszerű ezért deaktiválni, amivel gyorsabb rendszerindítás érhető el és talán a meghajtóink is tovább élnek... 

Boot Sequence
A kérdés: milyen sorrendben vizsgálja át a BIOS legkülönfélébb meghajtóinkat betölthető operációs rendszer után. A gépünk felépítésétől függően ennek ezeregy variánsa lehet, beleértve a ZIP vagy LS-120 drive-ról való töltést is (persze ha ezt támogatja a BIOS). A felhasználók többsége az A, C beállítást használja, aminek eredményeképpen a BIOS először az A meghajtóban keres rendszerlemezt, majd a merevlemezen. Bár csupán egy másodperc ez a művelet, sokaknak ez is csak egy felesleges időpocsékolás, ezért nekik jól jöhet a C, A variáció lehetősége is. 

Bootup CPU Speed
Még ma is sok ház van forgalomban, mely tartalmaz egy Turbo kapcsolót az elején, amivel visszavehettük a processzor sebességét Low állás esetében. Ennek BIOS-beli megfelelője ez az opció, amit természetesen célszerű High-on tartani, az ellenkező megoldással pedig csak akkor kísérletezni, ha valami baj lenne a rendszer működésével. 

External Cache Memory
Napjaink legtöbb rendszere tartalmaz másodszintű gyorsítótárat, így a felhasználók többségének ezt érdemes bekapcsolnia (kivéve például az Intel nem A-jelű Celeron 266 és 300 processzorait). Gyakori probléma, hogy a felhasználónak van ugyan L2 cache memóriája, viszont ez az opció ki van kapcsolva, ami ahhoz vezet, hogy a gép érezhetően lassabban dolgozik, mint amennyire képes lenne. Persze ha nincs másodszintű gyorsítótárunk, akkor kapcsoljuk ki, mert ha ennek ellenére aktiváljuk, akkor ez a rendszer leállásához vezethet. 

Internal Cache Memory
(De)aktiválja a CPU elsőszintű gyorsítótárát. A legtöbb modern processzor, kezdve a 486-osoktól, rendelkezik ilyennel. Ha ennél régebbi processzorunk van, amin esetleg nincs ilyen, akkor hagyjuk kikapcsolva (ám ez megint csak egyike azoknak a lehetőségeknek, melyeknek napjainkban már nem sok hasznuk van). 

Fast Gate A20 Option
Az A20 az extended, azaz kibővített memória első 64KB-jára utal, amit high memory area-ként ismerhetünk. Eme opció szabályozza, hogy ezt a kis tartományt használja-e a rendszer az 1MB fölötti tárterület kezelésére. A régebbi PC-kben általában a billentyűzet-vezérlő chip látta el ezt a feladatot. A nagyobb teljesítmény érdekében azonban érdemes ezt a funkcót aktiválni. 

Turbo Switch
A Bootup CPU Speed-nél emlegetett jellegzetes kapcsoló, melyet az újabb házakon már elhagynak, illetve ATX-eseknél a Sleep-pel helyettesítik. A legtöbb rendszeren érdemes használaton kívül helyezni a Disable révén. 

Shadow Memory Cacheable
Legyen Enable a nagyobb teljesítmény kedvéért. Ez a BIOS kódját a rendszer memóriájába másolja a gyorsabb elérés érdekében. Ha viszont valami problémát érzékelünk ezáltal, kapcsoljuk ki. 

Video ROM Shadow
Ugyancsak ajánlott az Enable. Célja hasonló az előzőhöz: a videókártya ROM kódját másolja a gyorsabban elérhető RAM-ba. 

Adapter ROM Shadow...
...a vége valamilyen memóriacím-tartomány. Ez vezérli, hogy az előző két opcióhoz hasonló módon a BIOS átmásolja-e az akármelyik kiegészítő kártya által használt ROM-ot a rendszer memóriájába a gyorsabb hozzáférésért. Mivel azonban ennek megítéléséhez tudnunk kell, hogy melyik kártya mely memóriacímeket használja, ajánlott kikapcsolni. 
 
 

A chipset memória-frissítési beállításai

Automatic Configuration
A legkönnyebb megoldás. A BIOS az alábbi beállítások egy jó részét elvégzi a felhasználó helyett. 

Slow Refresh
Ez lehetővé teszi, hogy a memória-frissítési ciklus ritkábban kerüljön végrehajtásra, emígyen gyorsítva a rendszer sebességét és csökkentve áramfelvételét. Az Enabled ezért ajánlott, de persze csak ha a memóriamodul támogatja. 

Concurrent Refresh
Aktiválása révén egyidejűleg olvashat/írhat a processzor a memóriából/-ba és ezzel párhuzamosan megtörténhet a memória tartalmának frissítése is. A nagyobb teljesítmény kedvéért éljünk a lehetőséggel. 

Burst Refresh
Egyidőben több memória-frissítést is elvégez. 

DRAM Burst At Four Refresh
A memóriát négyes burst-ökben frissíti. 

High-Speed Refresh
Ha a memória támogatja, ez gyorsabb frissítési ciklusokat tesz lehetővé. 

Staggered Refresh
A frissítés ennek révén memóriabankonként történik, vagyis egymás után, tehát nem egyidejűleg. Ez csökkenti az áramfelvételt, de a sebességet is. 

Decoupled Refresh
A kérdés, hogy az ISA busz ás a memória frissítése külön-külön történjék-e. Minthogy at ISA busz frissítése tovább tart (több időt igényel), ezért eme opció aktivilása könnyíthet egy kicsit a helyzeten. 

Refresh Value
Minél alacsonyabb, annál jobb. 

Read Wait States
Mithogy a CPU általában gyorsabb, mint a memória, a wait states beállítást arra használják, hogy a memóriát összhangba hozzák a sebesebb processzorral, így megakadályozva a paritáshibákat (azaz a CPU ne kérhesse gyorsabban az adatokat, mint azokat a memória ki tudná szolgáltatni). Minél alacsonyabb ez az érték, annál gyorsabb a rendszer. 

Write Wait States
Ugyanaz áll rá, mint az előbbire, csak itt az írásra vonatkozóan. Sok esetben ezt a két opciót egy beállításba kombinálják, amit DRAM Wait State-nek hívnak. 

CAS Timing Delay
Alapbeállításban általában ez le van tiltva (magyarán ne legyen késleltetés). A CAS a Column Access Strobe rövidítése. A DRAM ugyanis sorokba és oszlopoba szerveződik. Valamennyi részét (területét) impulzusok révén érhetjük el. Amikor a CPU egy memória-hozzáférést végez el, aktiválja a RAS-t (Row Access Strobe), hogy megtalálja a sort, amelyik a keresett adatot tartalmazza. Ezután a CAS meghatározza az oszlopot is, ezáltal konkretizálva az igényelt adat helyét. A RAS sebessége megegyezik a chip sebességével, míg a CAS sebessége a RAS sebességének a fele. 
 
 

Busz-beállítások

AT Bus Clock Selection
Ez határozza meg azt az osztót, amit a CPU órajelére alkalmazva a BIOS megadja az ISA/EISA busz sebességét, méghozzá CLK/x formában, ahol "x" az osztó. A CPU órajele konkrétan a CPU frekvenciája, de nem a belső, hanem a külső frekvencia, magyarán az a szám, amit megszoroz a processzor, hogy megkapja a tényleges működési sebességét. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ha például a Pentium 100 úgy kapja meg a 100 Mhz-et, hogy kettővel szorozza az 50Mhz-et, akkor a CLK/x azt adja meg, hogy az 50Mhz-et mennyivel osztja el a BIOS. A legjobb ebben a beállításban egyébként az, hogy az újabb alaplapok már mind elvégzik maguk ezt a beállítást. 

ISA Bus Speed
Ugyanaz, mint az előző, csak a PCI-ra vonatkozóan. 

Wait States

Valahányszor valami történik az AT buszon, ez megadja, hogy mennyit várakozzon a gép a művelettel. Ez, hasonlóan a memóriánál említett beállításhoz, a régebbi ISA kártyákat segíti, hogy hibátlanul működhessenek a gyorsabb rendszerekben. Termésteresen minél alacsonyabb az érték, annál jobb. 

Fast AT Cycle
Kapcsoljuk be, hogy picit nagyobb teljesítményre ösztökéljük az ISA kártyákat, különösen videókártya esetén. 

ISA IRQ
Megadja a PCI kártyáknak, hogy az ISA kártyák mely IRQ-kat használják, így lehetővé téve, hogy ne egyazon megszakításra üljenek, hanem keressenek maguknak mást. Ezt általában a plug-and-play operációs rendszerek tudják jól kihasználni. 

Memory Remapping

DMA Wait States
...mennyit várakozzon a gép, mielőtt a DMA-t használja. Minél alacsonyabb az érték, annál jobb. 
 
 

Cache beállítások

Cache Read Option
Még az SRAM is használ wait state-eket. Ez az opció meghatározza, hogy mennyi órajel szükség négy 32 bites word feltöltésére a CPU belső gyorsítótárába. Ezt általában a "clocks per word" elnevezéssel illetik. Általában az m-n-n-n formában adják meg, és korlátot csak az szab, hogy a CPU milyen burst módot támogat. A legelterjedtebb a 2-1-1-1, a 3-1-1-1 vagy a 3-2-2-2. Minél alacsonyabb, annál jobb. A 4-1-1-1 már jó. 

Fast Cache Read/Write
Kapcsoljuk be, ha két cache memóriabankunk van, 64K vagy 256K. 

Cache Wait States
Mit minden wait state esetében: az alacsonyabb érték a gyorsabb. A legjobb a nulla. 33Mhz feletti buszsebességeknél esetleg szükség lehet rá, hogy 1-re állítsuk. 

Tag RAM Includes Dirty
Aktivilásáa növeli a teljesítményt, minthogy a cache RAM tartalma egyszerűen felülításra kerül, ahelyett, hogy felcserélődne. 
 
 

Integrated Peripherals

Ebben a részben találhatók meg azon opciók, melyek a számítógép legkülönfélébb portjait irányítják, beleértve a soros, párhuzamos és IDE portokat. 

IDE HDD Block Mode
Ajánlott bekapcsolni. Lehetővé teszi a multi-szektoros adatátviteleket. 

Primary PIO
Eme funkció révén az IDE meghajtó egyidejűleg több szektort is képes átvinni. Erre több mód is van. 

Mode 0: egyidejűleg egy szektort; 

Mode 1:

Mode 2: a szektorok átvitele egy szimpla burst-ben történik; 

Mode 3: 32 bites utasítások, legfeljebb 11.1MB másodpercenkénti adatátvitel; 

Mode 4: maximum 16.7MB/másodperces adatátvitel; 

Mode 5: 20MB/másodperces adatátvitelt. 

Napjaink meghajtóinál már általánosnak tekinthető a Mode 4. Azonban ezzel sokszor nem is kell törődnünk, hisz a legtöbb BIOS-nak van egy automatikus beállítása, amikor is maga állapítja meg a legjobb megoldást. A megfelelő módot egyébként egyenként, mindegyik drive-ra meg kell adni (akár így, akár úgy), beleértve a primary master és slave valamint a secondary master és slave meghajtókat. 

IDE DMA
Állítsuk Auto-ra. Ha biztosak vagyunk benne, hogy a winchesterünk UDMA-kompatibilis, akkor nyugodtan válasszuk az Enabled-et. 

On-Chip PCI IDE
Aktiválhatjuk és kikapcsolhatjuk az alaplapra integrált IDE vezérlőt. 

SMART
Néhány BIOS felajánlja ezt a lehetőséget, hogy magunk dönthessük el, élni akarunk-e a merevlemez SMART képességeivel vagy nem. A SMART a Self Monitoring Analysis and Reporting Technology rövidítése. Arra szokták használni, hogy detektálja és értesítsen a fenyegető lemezhibákról. Néhány felhasználói program ugyanezt a technológiát használja a merevlemez ellenőrzésekor (vigyázat! - nem minden winchester rendelkezik ilyen képességekkel). 

USB Controller
Ki-és bekapcsolhatjuk az alaplapra integrált USB-vezérlőt. 

FDD-vezérlő
Ki-és bekapcsolhatjuk az alaplapra integrált floppy-vezérlőt. 

Serial Port
Deaktiválhatjuk a soros portot, illetve megadhatjuk a hozzá tartozó IRQ és DMA címet. 

Parallel Port
Ugyanaz áll rá, mint a soros portra, csakhogy ehhez tartozhat még egy másik beállítás is (Parallel Port Mode), ami lehet SPP, EPP/SPP, ECP vagy ECP/EPP. Ajánlott az ECP, EPP vagy ECP/EPP beállítás, ami magas adatátviteli sebességet ígér a porton át, illetve megadja a kétirányú adatátvitel lehetőségét. Ezzel azonban bánjunk óvatosan, mert régebbi nyomtatók esetében ez problémát okozhat és elképzelhető, hogy csak össze-vissza karakterek kerülnek a papírra; ez esetben maradjunk meg a - ha lassabban is, de - biztosabban működő SPP. 
 
 

Power Management

A "Green PC" specifikációnak megfelelő PC-kben található egy ilyen szekciót a BIOS-ban, melynek révén szabályozhatjuk a különböző energiatakarékos üzemmódokat. Ezt három oldalról érhetjük el: az APM (Advanced Power Management) szabványt az Intel és a Microsoft alkotta meg, az ATA (AT Attachment) az IDE meghajtók kezelésére szolgál, míg a DPMS (Display Power Management Signaling) a monitor és a videókártya kikapcsolására képes. 

Power Management
Az energiatakarékosság szintje állítható be. Kapcsoljuk ki, ha egyáltalán nincs szükségünk rá. Egyébiránt választhatunk az előre beállított minimum és maximum lehetőségek között, vagy dönthetünk a User Define mellett, ahol szabad kezet kapunk. 

PM by APM
Az APM-féle energiatakarékosság ki-és bekapcsolása. 

Video Off
A DPMS ki-és bekapcsolása. 

PM Timers
Megadhatjuk, mennyit várjon a PC, mielőtt elkezdi lekapcsolgatni az egységeit. Ha akarjuk, kikapcsoljuk, egyébiránt beállíthatjuk a várakozási időt különböző esetekben (merevlemez lekapcsolása, doze mode, suspend mode, stb.). 

Soft-On By Power BTTN
Azt szabályozza, hogy a power gomb megnyomása után azonnal kikapcsoljon a gép, vagy csak pár másodperces késleltetést követően. 
 
 

A flash BIOS

A flash BIOS-ok lehetővé teszik, hogy szoftveresen átégethető legyen a tartalmuk. Ha új hardvereszköz jelenik meg és a BIOS nem támogatja azt, a gép nem tudja kezelni, mivel nincs megszakítás, amit ehhez meghívhat. Régebben emiatt az egész chipet ki kellett cserélni, EEPROM vagy flash BIOS esetében azonban ez DOS parancssorból megoldható. A frissítéseket a jobb alaplapgyártók rendszeresen biztosítják, amennyiben azonban márkátlan termékkel rendelkezünk, amelyhez nincs update, a chip azonban flash, még van remény (lásd alább).

A frissítésre számos okunk lehet. Régebben például problémát jelentett, hogy az 528 Mb-nál nagyobb merevlemez kezeléséhez hiányzott a BIOS-ból az LBA (Logical Block Addressing) támogatás, így szoftveres driverekkel kellett megoldani, hogy teljesen ki lehessen használni a winchestert. A Plug and Play Windows 95/98-as, tökéletes támogatásához is feltétlenül szükséges volt az update, de a kisebb hibajavítások és az új beállítások is jó okot biztosíthatnak (például bootolás CD-ről vagy SCSI egységről illetve újabban a 120 MB-os floppyikról, stb.)
 

Hogyan ismerjük fel a flash BIOS-t?

A legegyszerűbb és legáltalánosabb megközelítésben: minden BIOS chip, amin tapintható egy kör alakú mélyedés, az flash. Ha azonban biztosak akarunk lenni a dolgunkban vagy netalántán EEPROM chip van a gépben, járjunk el az alábbiak szerint.

Nyissuk fel a gépet és a 28 vagy 32 tűs BIOS chipről szedjük le a márkajelzést tartalmazó matricát. A chip felületén a következő jelölések lehetnek:

28Fxxx - 12 voltos flash memória; 

29Cxxx - 5 voltos flash memória

29LVxxx - 3 voltos Flash memória (ritka)

28Cxxx - EEPROM (hasonló a flash memóriához)

27Cxxx - mélyedéssel: EPROM: csak olvasható, programozó kell az írásához és UV a törléséhez; 

PH29EE010: SST ROM chip - flash memória

29EE011 - Winbond chip - 5 voltos flash memória

29C010 - Atmel chip - 5 voltos flash memória; 

Minden egyéb BIOS, amin nincs mélyedés és jelzése nem 28-cal vagy 29-cel kezdodik, valószínűleg nem flash.
 

Ha nincs BIOS-frissítés az alaplaphoz...

Rengeteg alaplap van a piacon, amelyik támogatás nélküli, noname termékként kerül a boltokba. Ezek között elég sok az olyan, mely mindezek ellenére ugyanolyan jó normál körülmények közt, mint a márkás változatok, sőt előfordul, hogy a túlhajtás éppúgy muködik. BIOS frissítés hiányában azonban az újonan megjelenő termékeket (elsősorban processzorokat) nem képesek azonosítani, így lehetetlenné válik a továbbfejlesztés. Az is problémát jelenthet, ha az aktuális BIOS bugos (pl. gyárilag be van kapcsolva a Boot Virus Warning, de a setup nem ad lehetőséget a kiiktatására).

Szerencsére jó eséllyel átléphető a probléma egy másik alaplapgyártótól származó BIOS frissítéssel. Ezesetben azonban nagyon körültekintőnek és óvatosnak kell lennünk. Néhány fontos szabályt be kell tartanunk az új BIOS kiválasztásakor... A frissítés eredetileg készüljön olyan alaplaphoz, melynek minimum a chipsete és az I/O chipe megegyezik a miénkkel. Természetesen az sem elhanyagolandó szempont, hogy a BIOS márkája (Award/AMI/MRBIOS/Phoenix) legalább egyezzen meg és ne downgrade legyen a szándékunk...

Mire van szükség? Először is egy programra, mely elvégzi a beégetést. Award BIOS-oknál az esetek többségében jól működik a BIOS-gyártó saját készítésá segédprogramja, az Award Flasher, de vannak alaplapkészítők (például Asus), amelyeknél csak a cég saját készítésű szoftverét használhatjuk. A legbiztosabb megoldást a Mr. BIOS Flasher jelenti, amely azáltal, hogy közvetlenül a BIOS chippel kommunikál, 100%-os valószínuségű sikerrel végzi el a frissítést - egyetlen hátránya, hogy a jelenleg elérhető változatai csak az Intel Triton chipsetekkel működnek együtt...

Még egy fontos dolog: mindenképp tartsunk kéznél egy biztosan működő BIOS-t - leginkább az eredetit, amit könnyedén lementhetünk, mivel a flasher programok többsége felajánlja ezt a lehetőséget (illetve erre módot ad a MODBIN és az AMISetup is). Ha figyelembe vesszük a fentiekben említett szempontokat, szinte kizárt, hogy olyan kárt okozzunk, mely teljesen megakadályozza a rendszerindítást, mindazonáltal érdemes felkészülni. Ha mégis megtörténne az elkerülhető, akkor sincs veszve minden (lásd a következő pontoz).
 

Ha a BIOS tartalma megsérült...

Az alábbiakban az ún. hot-swapping eljárást ismertetjük, mely rendszertől függetlenül, minden BIOS esetében működik. Egyes gyártóknál természetesen elképzelhetők egyéb, alternatív megoldások is.

Szerezzünk egy működő BIOS chipet. Ez nem kell, hogy kifejezetten az adott alaplaphoz legyen készítve, mivel csak egyetlen feladatot kell ellátnia: lehetőséget adni a gép és a DOS elindítására - az egyetlen, amit azért vegyünk figyelembe, hogy legalább a chipset egyezzen meg és a System BIOS cachable opció legyen bekapcsolva. Ez általában alapbeállítás, de győződjünk meg róla biztosan. Az utolsó, amire szükség van, az egy flash program.

Cseréljük ki a rossz BIOS chipet a jóra és indítsuk el a gépet, töltsük be a DOS-t floppyról. Működés közben (!) cseréljük vissza a BIOS chipet - ez az esetek túlnyomó többségében működik, mivel a System BIOS cacheable opciónak hála, a BIOS a memóriába van másolva ("shadowed"). Most a flash programmal frissítsük a BIOS-t, majd indítsuk újra a gépet.

Mint azt már említettük, ez a módszer egy általános megoldást hivatott bemutatni, mely az esetek túlnyomó többségében működik. Award BIOS-oknál elég lehet egy ISA videókártyával rendszerlemezrol bootolni és újra elvégezni a frissítést, illetve az Intel alaplapoknál például külön kapcsoló szolgál a hasonló problémák megoldására.

Alaplap azonosítása

Felmerül a kérdés: miért lehet szükség az alaplap azonosítására a BIOS segítségével? Az ok egyszerű. Nagyon sok használt, OEM vagy más formátumú, dokumentáció nélküli termékkel lehet találkozni (ez persze nem csak az alaplapokra igaz). Ilyenkor igencsak nehéz meghatározni a márkát, hiszen a kevésbé neves gyártók (hogy az abszolút noname esetekről ne is szóljunk) általában nem tüntetik fel nevüket sehol (persze előfordulhat az is, hogy egyszerűen csak nem szeretnénk felnyitni a gépet csupán ezen ismeret megszerzésének kedvéért). Ha viszont technikai segítségre szorulunk, netán esedékes lenne egy új BIOS-frissítés (például az újonan megjelenő processzorok esetében), akkor jól jönne az adatok pontos ismerete, hisz ma már alapnak tekinthető, hogy a legjelentéktelenebb cégeknek is van egy elsődleges (gyakran egyetlen) információforrásként szolgáló honlapjuk. Ám még ha ennek lehetősége nem is áll fenn, a chipset pontos típusának ismerete jó lehetőséget adhat egy hasonló felépítésű, rendes támogatottságot élvező alaplap felkutatása, melynek BIOS-frissítése talán éppolyan jó lesz a kérdéses termékhez is...

Egyszerűbbnek tűnik természetesen a letöltési oldalon elérhető segédprogramok egyikének használata, melyek a DOS parancssorból leolvasott karaktersorozatból azonnal, automatikusan rekonstruálják a közérthető információkat. Ezt azonban nem tekinthetjük univerzális megoldásnak, hisz ezek sem ismerhetnek mindent, másfelől a rendszerindításkori, általunk történő jegyzetelés abszolút operációs rendszer-független. Ezért ezen az oldalon igyekszünk bemutatni lehetőleg minél több (szerencsés esetben az összes előforduló) kód megfejtését.
 
 

Award BIOS

Az Award BIOS egy számkódsort jelenít meg a képernyő bal alsó sarkában a gép bekapcsolásakor. Ezt könnyen feljegyezhetjük, ha lenyomjuk a Pause gombot, amely az ismételt leütésig felfüggeszti a rendszerindítást. Lássunk egy példát:

2A59CQ1CC

Ebből kiolvashatjuk az alaplap gyártóját és a használt chipsetet egyaránt. A mintában szereplő kód első öt karaktere jelzi a chipsetet, ami esetünkben az Intel Triton FX. A hatodik karakter (Q) a gyártó kezdőbetűjének felel meg, de mivel több név is kezdődhet azonos módon, ezért utána szerepel egy szám is (1). E kettő révén egyértelműen meghatározható az alaplap márkája (esetünkben a QDI). Az utolsó két betű (CC) pedig az adott modell kódjele (a fentiekben P5I437/250A).

Most pedig lássuk, milyen kódokkal találkozhatunk.

Chipset

Gyártó/márka

AMI BIOS

Az azonosítás itt sem túl bonyolult, bár az AMI karaktersorozatai nem annyira egységesek hosszúságuk tekintetében, de legalább felépítésükben hordoznak hasonlóságokat. A feladat ennek köszönhetően itt sem nehéz: a kód harmadik (a második és a harmadik kötőjel közti) egységét kell megfigyelni. Például:

51-0102-1102-00111111-101094-AMIS123-P
A 1102-es szám szerint ez egy SunLogix alaplap.

40-01S5-ZZ1124-10101111-060691-OPWBSX-F
A 1124-es szám szerint ez egy Tekram alaplap.

Gyártó/márka