A Hódítások Könyve

A Hódítások Könyve

A hat honfoglalás

Az egyik legtöbbet emlegetett kelta téma, az Ír sziget benépesítésének története a VIII. században látott napvilágot, egy Nennius nevű szerző tollából. Ebből az írásból XI. század végére már csak egy szövegtöredék létezett, amit keresztény szerzetesek egy V. századi történetíró, Eusebius szövegeivel kiegészítve, a XII. században Lébor Gabala Eirean néven, a fennmaradt írásokkal, és természetesen hitük tanításaival kombinálva jegyeztek le. Ezek a történetek a Lensteri Könyvek című mitológiagyűjteményben találhatóak.
A XII. századig a kelta kereszténység hite ugyan még együtt élt a pogány tanításokkal, ám a szerzetesek sok mindent így sem értettek a régi mítoszokból. A filik a régi tipusú történeteket mesélték, közös iskolákat működtettek, ám az eredeti értelmezés lassanként feledésbe merült.
A Hódítások Könyve hat honfoglalást beszél el, amit megfeleltethetünk az Atlantisz pusztulásától eddig eltelt hat világkorszaknak, pontosabban szólva két-két világkorszak közötti változásnak, korszakváltásnak.

Az atlantiszi eredetű kelta nép őseinek vándorlása már az óhaza pusztulása előtt megkezdődött. A Lebor Gabala (lebor- könyv, gabál- hódítás) ezeknek a népeknek a sorsát meséli el.
Eusebius írása azzal kezdődik, hogy Isten megteremti a Világot. Ádám és Éva, azaz az első emberpár gyermekeit egészen Noéig vezeti. Noé fia, Bith, és az ő lánya Cessair. Az első népet róla nevezték el Cessairoknak.

Cessair népe

Erről a népről nem sok adat található. A történet szerint nem bárkákon érkeztek, ami megerősíti azt a feltételezést, miszerint Atlantisz még összeköttetésben állt a szigettel.
Ők voltak az első honfoglalók, akik a későbbi Munster tartomány partjainál léptek az ekkor még kopár szigetre, aminek csak néhány folyója, egy tava és egy lakhatásra alkalmas mezeje volt.
Noé fia, Bith is túlélte a vízözönt. Az ő lánya, Cessair volt az, akiről ezt a népet elnevezték. Férje, Fiontainn, -később Fintan- az Óceán Fia volt. Az ő apja Bóthair, azaz Óceán. Fiontainn nevének jelentése Tudás, ami elárulja varázstudományát. (Az ír fin szó egyébként fehéret, szőkét vagy csillogót jelent, ami a különbözőséget, a mágikus erőt is jelöli.)

Cessair kisebb bárkákat építtetett, amikben helyet kapott Bith és 17 felesége, Ladra, a kormányos és 17 felesége és Fintainn szintén ugyanennyi asszonyával. A föld, ahova a vízözön elől menekültek, mitológiai szempontból tisztának, bűntelennek nevezhető, ezért hitük szerint ellent kell állnia Isten haragjának.

Az első baj akkor történt, mikor Bith féltékenységében megölte a kormányost. Miután az eddig szent föld bepiszkolódott, már semmi sem menthette meg a hatalmas víztől. Ekkor a két megmaradt férfi, Fintainn és Bith, 25-26 arányban elosztották egymás között a nőket, de a veszekedések ezután is folytatódtak, mígnem Fintain megelégelte és elment, mire felesége, Cessair belehalt bánatába. Lassanként elpusztultak a többiek is és a vízözön előtt negyven nappal már nem élt senki közülük az Ír szigeten.
Az Óceán fia varázserejének köszönhetően élte túl a vízözönt, tudománya segítségével lazaccá változott és elúszott a habokban. Egy barlangban éldegélve végignézte a katasztrófát, és figyelemmel kísérte az utánuk következő népek sorsát is. Lazacból sassá (héjjává), kossá (Mil fiainak idején), majd emberré vált, ami a világkorszakok változásait jelöli. Az első korszak az Aranykor (a Szűz és Oroszlán jegye), azaz Atlantisz volt, ennek örökségeként birtokolta Fiontann a varázslás képességét. A második az Ezüstkor (a Rák és az Ikrek jegye), amit sasként élt meg, a harmadik a Bronz- vagy Érckor (a Bika és a Kos jegye), amit kosként töltött, majd a Vaskor (a Halak és a Vízöntő jegye) kezdetekor emberré vált. A történetek szerint Szent Patrik megérkezését is megélte és elmesélte a szerzetes írnokának a népek történetét.

Miután a keltáktól nem maradt fent teremtéstörténet, ebből 131x237b a szövegből kell megértenünk a régiek elképzelését. Bith, azaz a Világ lánya Cessair, kinek férje Fiontain, aki az óceán fia. Ők azok, akik megteremtik különálló őselemként a földet és a vizet. A népről szóló leírásban ugyan keverednek az atlantiszi emlékek, a régi kelták történetei és a keresztény szerzők tanításai, azért így is képet ad egy tiszta, bűntelen világról, amire megérkezve az emberek elkövetik az első bűnt.

Partholónok

A második nép, kiket Partholónoknak neveztek el, vezetőjükről Partholónról (Bartholomeus), a Vegetáció Uráról, minden mesterség atyamesteréről. Neve szerint ő a fia annak, aki a víznek ellenáll. Görögország felől érkeztek a szigetre, miután Partholón megölte apját és anyját, mert meg akarta szerezni tőlük a királyságot. Vele tartottak feleségei, fiai és azok asszonyai is.
Partholón nem volt tökéletes vezér. Bal szemét egy csatában elvesztette, ami rávetítve az országra, a népére és a családjára megmutatta azoknak a gyengeségeit.
A Partholónok hét évig vándoroltak Hibernia felé, mikor végre megérkeztek a szigetre. Magukkal hozták a földre az első javakat, gulyákat, csordákat és a mesterségeket is. A szigetre érve elfoglalták az egyetlen lakható mezőt, majd újabb négy tisztást, tavakat és síkságokat alkottak a földön. Hét mesterember jött velük. Ezek a földművesek és favágók teremtették meg itt először az élet lehetőségét. Vadásztak, halásztak és ők főztek először húst.
Négy marhát hoztak magukkal, amiket tenyészteni kezdtek. Ők csináltak először sört, ami a kelták hite szerint erővel tölt el és életet ad. (ld. Asterix :))
Létrehozták az első vendégfogadót és vendégül látták az ide érkező idegeneket és azokat, akik átléphették a törzsi határokat.

A kelták idejében csak a harcosok és a tudósok járhattak szabadon, a többiek csak akkor léphették át a határokat, ha éppen háborúztak, vagy törzsük új területet keresett magának. Ezek a területek nagyon szigorúan voltak kijelölve, és még a XVII. századig is 158 külön klánterület létezett. A határterületek fontos szerepet játszottak a kelták életében. Mint minden átmeneti hely, -a tengerpart, a tavak és folyók partja- úgy a törzsi határok is mágikus, túlvilági és evilági kapcsolódási pontnak számítottak. Többek között ilyenek voltak a magányos fák, a temetők, az erdők, a folyók, a keresztutak, a vendégfogadók, és a dombok is, amik már inkább az ég és a föld közötti köteléket képviselték.

Partholón bűnösként lépett az Ír szigetre, ami már magában hordozta a további bajokat. Az ő felesége, Daldnat követte el először a házasságtörést egy Toba nevű szolgával, mikor az ura vadászni ment. Egy tálból ettek és együtt is háltak. Hazaérkezése után Partholón idegen ízt érzett a tálban, megcsókolta a feleségét, és idegen ízt érzett az ajkán. Ekkor haragjában megölte kedvenc kutyáját. Követelőzésére asszonya elmondta, hogy ő kér kártérítést, mert az vétkezik, aki nem őrzi eléggé a tulajdonát: "Nagy kokázatot vállal az, aki asszonnyal hagyja a mézet, macskával a tejet, béldönccsel (nagyevővel) az étket, gyermekkel a húst; a mesterembert pedig szerszám nélkül hagyja."
A nép az asszonynak adott igazat, bár megtörte a nagy becsben tartott egységet férfi és nő között. Miután Partholón így megszégyenült, törvényt hozott a házasságtörés ellen, amiben az is benne foglaltatott, hogy a férfiak figyeljenek jobban feleségükre.

Ebből a történetből is kitűnik, hogy a kelták nagy becsben tartották és tisztelték asszonyaikat. Ezt a római történetírók feljegyezési is megerősítették. Ha a férj nem volt jelen, az asszonyt egyenrangúnak ítélték urával, és az ő szava volt a döntő. Működhettek női druidák -akik férfi istennek is áldozhattak- és léteztek női harcosok is. Az sem volt ritka, hogy az asszonyok elkísérték férjeiket a csatába de még a harc istenei is nők voltak, ők kezdték a harcot és ők dönthették el a csata kimenetelét.

A pratholónok létszáma a szigetre érkezés után 300 évvel már ötezerre emelkedett. Ők voltak azok akik megvívták az első harcot a tenger óriás népével, a fomoiriakkal, az "egyszemű, egykezű, egylábú", varázserővel rendelkező óriásokkal, akik esetleg az Atlanti óceán szigetein élő nép lehettek,de néha a vikingekkel is azonosítják őket. Az óír nyelvben a fo- elöljárószó jelentése alá vagy alatt, a mor démoni lelket jelent. Más magyarázat szerint muir, aminek jelentése tenger.

Mintha vihar csapódna a sziget partjaihoz, úgy törtek rájuk a fomoiriak. Mindig a tenger felől jött a támadás. A nép az első csatát elvesztette, de nem adták fel. Miután Partholón győzelmet aratott, harminc évig uralkodott a szigeten. A szörnyeket a zord, kopár nyugati szigetekre űzték, amik a gonosz túlvilágot jelképezték.

Partholón halála után leszármazottai ötszázhúsz évig birtokolták az országot. Végül mégsem a fomoiriak kezétől pusztultak el, egy járvány ölte meg őket, Beltane napján, két hétfő között.
Közülük csak Tuan Mac Cairill (cair- szarvas) maradt életben, aki lazaccá, szarvassá, bikává, majd sassá változva követte a századokat. Minden időszaknak megvolt a maga Fiontain-ja, aki a hermetikus tudást vitte tovább. Ezt a varázserővel rendelkező sámánt a gall Cernunnossal, az Állatok Urával, a Szarvas Istennel szokták kapcsolatba hozni, az is lehetséges, hogy ő volt ennek az istennek a szigeti változata.

Nemedek

A harmadik nép a Nemed, kiknek neve a Nemeton, vagyis szent ember, szent hely szóból származik, ami az isteni világgal való szoros kapcsolatra utal. Sokan voltak, és rengeteg hajóval indultak el a Földközi tenger felől, miután egy nagy torony tetejéből megpillantották Írország földjét, és alkalmasnak találták arra, hogy új hazájuk legyen. Útközben sokan elsodródtak közülük és csak egy hajó érkezett meg a szigetre, harminc évvel a Partholónok után. Ők voltak az elsők, akik neveket adtak a dolgoknak, és megteremtették ezáltal az életet, azaz befejezték a Teremtést.

Ami névvel rendelkezik, afölött csak az nyerheti el az uralmat, aki tudja az igazi nevét. A legtökéletesebbet soha nem lehetett megnevezni, a gallok Teutates istene is egy ilyen félreértésből származik. A teuta a törzs istenét jelentette, nem az isten kiejthetetlen nevét, ahogyan a történetírók lejegyezték.

A nemedek erdőirtásokat végeztek, erődöket és kőköröket építettek ittlétük alatt. Létrehoztak négy új tavat és tizenkét mezőt is a meglévők mellé. Az utánuk érkező népek már nem alakították ilyen módon a szigetet. A Nemedek osztották fel a szigetet északi és déli félre is. A felső volt a tökéletes, az alsó pedig az alárendelt fél. A két magasabbrendű osztály északon lakott, a tanultak, és a harcosok. Délen a bőségért felelős osztály, a felsőket kiszolgálók és a túlvilági átmenetet biztosító népek éltek. Mindkét helyen két-két királyi székhelyet hoztak létre. A szigeten három nagy részt különítettek el. Északot, délt és a közepet.

Nemed felesége, Macha, miután az ulsteri történet szerint terhesen futni kényszerült, tündérikreket, egy fiút és egy lányt szült. Az ikerszülés a teljességet és a tökéletességet jelképezte. Még a XVI.-XVII. században is nagy jelentőséget tulajdonítottak az ilyen gyermekeknek. Ők voltak az Isteni tudás, az alkímiai hermafrodita szimbólumai. A Partholónok egyébként a korszakok közül az Ezüstkorban, azaz a Rák és az Ikrek (!) idejében éltek.

A népet szerencséjük háromszor segítette a fomoiriak ellen. A kelta hit szerint ez nagy jelentőségű, ugyanis amit háromszor elvégeznek, vagy háromszor történik egymás után, az sikeres és eltéphetetlen lesz, hacsak egy még nagyobb mágikus hármasság felül nem kerekedik rajta.
Ezután Nemed a saját igájába hajtotta és megszelidítette az óriás népet és négy fomoiri építésszel bevehetetlen erődöt építtetett. Miután végeztek, megölette az építészeket, hogy másnak ne készíthessenek ilyet. Ez az erőd Emhain Macha mellett van, ami később az ulsteri királyok törvényülő helyévé vált.

Nemed halála előtt egy kis délnyugaton lévő szigetre ment és ott is halt meg. Ebben hasonlóság van közte és Donn isten között, aki egy kis sziklás szigeten élt, amit Tech Duinn-nak, Donn házának neveztek. A monda szerint ha az írek meghalnak, ebbe a házba mennek először, mert ez a holtak találkozó helye. A galloknál Donn-t Dis Paternak nevezték és azt tanították, valamennyi ember az ő leszármazottja.

Nemed halála után a fomoiriak legyőzték a nemed népet, és adóként a termés kétharmadát és a Samhain napján született csecsemőket követelték. A sok vereség és veszteség után a nép fellázadt az elnyomók ellen. Megtámadtak egy nyugati szigeten, Tur Inis-en (Szigeti Torony) álló tornyot, amit egy vezér őrzött. Miután sikerült megölniük, egy másik fomoiri sziget vezére hajóhaddal érkezve szinte kiirtotta a nemedeket.
A harminc túlélő egy része észak felé ment, hogy nagy varázserőt nyerjen, a másik délre, Görögország felé menekült, ahonnan később, Fir Bolg néven tértek vissza.

Fir Bolgok

A megmenekült nemedek Görögországban szolgaként, alattvalóként éltek. Nevüknek jelentése, a táska (zsák) népe (fir-emberek, törzs) arra utal, hogy új hazájukban meredek sziklákra kellett földet hordaniuk, hogy termékennyé tegyék a görög király területeit. Ebből az ötletből született Tolkien híres könyvének, a Gyűrűk Urának Zsákos Bilbója és a Zsákos hobbitok.
Más magyarázat szerint nevük a Bolg, Beleg, Belga szavakból származik, ami eredetileg belga törzsnév lehetett (belgák népe).

A Fir Bolg nép Lughnasadh-kor, vagyis augusztus 1.-én lépett ír földre. Ők szervezték meg az igazságszolgáltatást és felosztották a szigetet öt tartományra. Ezek ma az Ulster, Connaught, Leinster, Munster és Meath (Mide) nevet viselik. A XII. századig a kódexek általában egy négy részre osztott körrel ábrázolták, ékkővel a közepén, ami szintén atlantiszi eredetre utal. A napkerék, és a közepébe helyezett kristály volt a szimbóluma az atlantiszi fővárosnak is.

A Fir Bolgok vezették be a szakrális királyságot és nevükhöz fűződik a rituális királygyilkosság. Hitük szerint a jó termés, a gazdagság és a boldogság a királytól függött, ha hagyták volna megöregedni és megbetegedni, a nép sorsa is rosszra fordult volna.
Öt vezetővel érkeztek, akik az öt tartományt uralták. Királyuk, Eochaid Mac Eire igazságos uralkodó volt. Vezetése alatt nem esett eső, csak a harmat látta el a földeket csapadékkal. Minden évben arattak és az országban senki nem hazudott.
Éochaid egyszer azt álmodta, hogy fekete madársereg lepi el a mezőit és ő a legnagyobb madár szárnyát levágja. Tanácsaidója véleményét kérte, aki azt mondta, ismeretlen harcosok jönnek majd felhőkön keresztül, akik Connaught tartomány egyik hegyén szállnak majd le.
A mitológiában a fekete madarak általában túlvilági eredetre utalnak és az északról érkező Tuatha Dé Danann nép nem anyagi formáját mutatják.

Danu istennő népe

A Tuatha Dé Danann (tuath-törzs, nép) szintén a túlélő nemedek leszármazottja volt. A világ északi szigeteiről jöttek, ahol elsajátították a mágikus tudományokat. Danu istennő népe, Éochaid álmának megfelelően az égből érkezett nagy flottájával, hogy meghódítsa a Zöld szigetet. Beltane napján kötöttek ki Connaught tartományban egy hatszáz méternél magasabb hegyen. Egyes források szerint megérkezésük után hajóikat elégették, hogy ne tudjanak többé visszatérni oda ahonnan jöttek. Békés szándékkal jöttek a szép földre amit jogos örökségüknek tartottak.

Mágikus értelemben Danu istennő népének honfoglalása megfeleltethető az öt őselemnek. A Tuatha Dé Danann utazása a nyugati tengeri szigetekről, a víz őselem, szigetre lépésük a föld, a hajóik elégetése a tűz, az ezzel járó köd és füst a levegő, a druidák mágikus segítsége pedig a tér (akasha).
A tudást, a mágikus hitet, a vallást, a druidaművészetet, és a boszorkányságot hozták el az Ír szigetre. Négy északi városukból ereklyéket is hoztak magukkal. Faliasból Lia Fail-t, vagyis a Végzet Kövét, Goriasból Sléa Buá-t, a Győzelem Dárdáját, Findiasból Cliamh Solais-t, a Fény Kardját, Muriasból pedig Daghda Üstjét.

A Lia Failt megérkezésük után Tarában helyezték el. Ez a kő arról nevezetes, hogy felsikolt, ha a valódi király a közelébe ér. A régi íreknél a szakrális királyság beavatási eszköze volt. A Sléa Buá, a mágikus dárda Lugh istené, és arról volt nevezetes, hogy soha nem tévesztett célt.
Nuada kardja, a Cliamh Solais, ami halálos, gyógyíthatatlan sebet ejt. A negyedik ereklye Daghda üstje, amiből soha nem fogy ki az étel. Aki eszik belőle, addig nem távozhat mellőle, míg jól nem lakott.

Ez a négy ereklye megfeleltethető a már említett négy őselemnek, és a tarot kártyában a kis arkánumok négy színének, amik az érme, bot, kard, és a kehely, azaz a mágusok négy fő eszköze. Lia Fail a pentákulum, ami a mágikus rítusok során a föld elemet, a szilárdságot és az alapot képviseli. Daghda üstje a víz megtestesítője, a kehely, vagyis az intuíció, a befogadás, a születés és a halál szimbóluma. Cliamh Solaish, a kard, a varázspálca, a levegő elem, az értelem, és a tudás jelképe. Sléa Buá, vagyis Lugh dárdája a tőr, ami a tüzet, az akaratot és a szellemet szimbolizálja.
A már említett négy városból négy varázsló is jött a néppel, akik okkult tudásukkal, mágiájukkal az ötödi őselemet, az asztrálfényt, vagyis az étert képviselték. Faliasból Morfesa, Goriasból Esras, Findiasból Uiscias, Muriasból pedig Semias érkezett.

Megérkezésük után Danu népe az ország északi felét kérte a Fir Bolgoktól. Eochaid király nem volt hajlandó átadni a földet és megkezdődött az első Magh Tuiredhi (Moy Tura- Az Oszlop Mezeje) csata Írország birtoklásáért.

Mágikus értelemben az anyagi Fir Bolg nép és az anyagi valóságában nem jelenlévő Tuatha Dé Danann az anyag és a szellem harcát képviseli. Mivel egyikük sem teljes, mert nem birtokolja mindkettőt, a következő nép, Mil fiai győzelmet arathatnak majd felettük, mert ők birtokában vannak az anyagi testnek és a szó hatalmának is.

A Fir Bolgok és Danu népe négy napig harcolt egymással egyvégtében Connaughtban. Az első napon a mágusok tüzes esőt szórtak a Fir Bolg népre ami megállította őket. A második napon, mikor Éochaid fürödni ment a tóhoz, Danu harcosai lesből megtámadák, de egy ismeretlen segítője akadt és a király megmenekült.
Ekkor a Fir Bolgok cselhez folyamodtak és kihívták Danu népét egy hurling meccsre (ami talán a gyeplabda és a rögbi keveréke volt). Ezt a szakrális játékot a kelták általában nagy ünnepekkor játszották. Két lakott település között félúton elhelyeztek egy kő- vagy fagolyót, amit a harcosoknak ütőkkel át kellett terelni vagy a saját, vagy az ellenfél területére. Nagy valószínűség szerint Samhain idején a rosszat kellett átgörgetni az ellenfélhez, Beltane-kor pedig a jót megszerezni a saját falunak.

Miután a Tuatha Dé Danann harcosai lerakták fegyvereiket, hogy játékba fogjanak, a Fir Bolgok orvul lemészárolták őket és győzelmük biztos tudatában el akarták hagyni a mezőt. Ekkor Danu druidái egy kőkört vontak a hatalmas rét köré (ami szimbólikusan egész Írországnak megfeleltethető), hogy addig ne tudja senki elhagyni a területet, amíg nem döntik el tisztességesen a csata kimenetelét. Az ezt követő összecsapásban Éochaid harcosai is elestek és a Tuatha Dé Danann-é is, de Dian Cecth, Danu népének mágus-orvosa, lánya, Airmid segítségével gyógyvizet fakasztott, majd ebbe a varázserejű kútba dobálta a halottaikat, akik épen és egészségesen álltak újból a harcba. Három gyermeke és a varázslónők, Badb, Macha és Morrighan is segítették. Nem minden sérülést tudtak meggyógyítani. Ha a fejet leválasztották a testről vagy az agyvelőt megszerezték, a harcost nem lehetett feltámasztani.

A kelták hite szerint a harcos ereje a fejében és az agyvelejében lakozott. Amikor az ellenfél agyvelejét megszerezték, meszes vízzel összekeverve golyókat formáltak belőle. Ha a golyót parittyából kilőtték egy ellenséges harcosra, és eltalálták, az számára a biztos halált jelentette. Az agyvelőben lakozó harcos lelkét és gondolatait használták fel arra, hogy birtokba vegye az ellenfél testét, mert úgy tartották, a halott újra élni akar.

Az öldöklésben Surtr (máshol Eochaid) levágta Nuada, vagyis a Tuatha királyának jobbkezét. Nuada harcosai megrémültek, mikor a király megsérült, mert a nép már nem volt sérthetetlen. Végül druidáik segítségével mégis sikerült győzedelmeskedniük.
Amikor Éochaid megszomjazott, Danu varázslói kiszárították az összes folyót és tavat az országban. Amíg a király vizet keresgélve eljutott a tengerig, három Tuatha harcos megtámadta és megölte, így a Fir Bolgok, királyuk oltalma nélkül elvesztették a csatát.
Az ötödik napon tárgyalásokat folytattak és egyezséget kötött a két nép. A Zsákosok Népe Connaught-ba költözhetett, a Tuatha Dé Danann-é lett a többi tartomány.
Connaught volt a legelőkelőbb tartomány, ebből kifolyólag a leigázott népnek elvileg Munsterbe kellett volna költöznie. Ám a druidák mindig a harmóniát és a középút tanításait követték. Ebből a feltételezésből kiindulva adhatták a legerősebb helyet a Zsákosoknak, hogy ezzel megerősítsék az országot, és kiegyenlítsék a Tuatha erejét.
Mivel a király, azaz Nuada az országot jelképezte, testét jelképesen a területre fektetve az elvesztett jobb kar a Connaughti tartománynak feleltethető meg.

Az ország felső felén található Ulster az északi irány (tűz), és Connaught a nyugat (levegő). Az alsó részen terül el Lenster a kelet (föld) és Munster a dél (víz). A modern nyugati mágikus tradícióban az észak a föld, a kelet a levegő, a nyugat a víz és a dél a tűz. A kelta világban nem ismertek a mieinkhez hasonló világtájakat, csak bizonyos erők megtestesüléseit. Ha észak felé mentek mást tapasztaltak, mint ha a lentieket látogatták meg. Más szokásokat, más jellemet és más tájat, környezetet találtak.

Az ír rendszer szerint Connaught a levegő, Nuada pedig a levegő elem egyik istene. Kardja, a Cliamh Solaish, vagyis a Fény kétélű kardja a gondolatok erejét és kettősségét jelképezi. Ha a királyt gondolatban fejjel a felső fél felé helyezzük rá az országra, megkapjuk az elvesztett jobb kéz helyét, azaz a Connaughti tartományt, a tudás és a mágia lakhelyét. A középső tartomány, Mide és az itt álló Tara vára ekkor a király köldökéhez, napfonatcsakrájához kerül. Az ötödik tartomány spirituális értelemben az ötödik elem, azaz a tér.
Ha az emberi testre rávetítjük a pentagramot, a csúcsával felfelé álló ötágú csillagot, akkor a jobb kéz a levegő, a bal kéz a tűz (modern -víz), a jobb láb a víz (modern -föld) és a bal láb a föld (modern -tűz). Az ezeket összefogó erő a fej (Harmadikszem csakra), vagyis a tér. Fizikai szinten, mint megnyilvánulás, megvalósulás vagy önkifejezés, ez a Napfonat csakrára tehető.

Miután a három harcistennő kimondta a Tuatha győzelmét, Danuéknak a sérült király helyett újat kellett választaniuk, és ők Szép Bres mellett döntöttek. A XII. századig élt az a szokás, hogy a királyt nem a szellemi, hanem a testi jegyek alapján választották. Az, aki egy fejjel kimagaslott a többiek közül, már jó eséllyel indulhatott.

Bres apja fomoiri, anyja a Tuatha népből való volt, azonban isteni testében a szörnyek szíve lakozott. Kettőssége, démoni és isteni származása vívott örök harcot egymással, amiben Bres végül elbukott. Mikor a fomoiriak kérték a jussukat, az új uralkodó inkább apja népének kedvezett és a másik nép szolgasorba került. Többek között erődöket, gyűrűvárakat kellett építeniük, fát kellett hordaniuk a fomoiriak tüzeihez, a mesterek nem készíthettek fegyvereket és nem énekelhettek. A bárdok nem kapták meg a vendégbarátság alapvető feltételeit, azaz az ételt és a sört.
Az istenek népe tűrte egy darabig az igát, végül az aes dána, azaz a tanult osztály megbeszélést tartott. Coirbre, a Tuatha költője átokverset írt Bresnek amitől a király hatalma meggyengült. Dian Cecth az orvos és kovácsisten, fiai segítségével ezüstkart készített Nuadának. Ettől fogva a királyt Nuada Airgedlámh-nak vagyis Ezüstkarú Nuadának hívták. A régi király azonban még ekkor sem számított hibátlannak, ezért Dian Cecht fia, Miach húsból és vérből kijavította a kart. A gyógyító kovács ekkor szakmai féltékenységtől vezetve megölte saját fiát.

Miután tökéletessé vált, Nuada újra uralkodhatott Danu népe felett. A gyenge Brest elűzték, aki a fomoiriakhoz menekült, és megkezdte a harci előkészületeket.
Ekkor kopogtatott és bebocsátást kért Tarában, Nuada várában egy idegenből jött gyönyörű harcos, akiről senki sem tudta mikor érkezett az országba. Állítólag Lug hegyén szállt le vagy az istenek kínjából és kívánságából született.
Ő volt Lugh Samildanach (Sok Művészet Mestere), más néven Il Dána, vagy Lamh Fada (Lámfhadat) a Fényességes Hosszúkezű. Nem tartozott teljes egészében Danu istennő népéhez. Ellentétben Bressel, neki az apja származott a Tuatha-beli istenektől, anyja pedig a fomoiri népből.
Egy druida azt jósolta Balornak, a fomoiri királynak, hogy a saját unokája fogja megölni. Az uralkodó ekkor bezáratta leányát, Ethne-t egy üvegtoronyba, hogy senki ne férhessen hozzá. Ám egy isten a kovácsok közül, Cian (nevének jelentése fő vagy valaminek a feje), Dian Ceth fia, Birogh, a druidanő segítségével követte Balort, amikor az ellopta a csodálatos tehenüket. Így talált rá a toronyra és a lányra, akihez női ruhában (máshol egy csodakard segítségével) tudott csak bejutni. Három gyermek született szerelmükből, akiket a haragos király a tengerbe vetett. Egy gyermek túlélte, ő volt Lugh. Nevelőanyja egy Fir Bolg királynő, Tailltu, tejtestvére pedig Mananann mac Lir fia lett.
Fegyvere a Sléa Buá, a Győzelem Dárdája, a Tuatha nép négy ereklyéjének egyik. Ezen kívül parittyája, sebezhetetlenné tevő csodapajzsa és kardja, Freagra segítették a harcokban. Fehér lovának neve leomló sörényű Aonvarr volt.
Tarába érve Nuada királyhoz csak akkor juthatott be, ha olyan mesterséget tudott, amit még Tarában senki. Lugh azt mondta, ács. Ilyen már van itt - felelték.
-Akkor kovács, rézműves, harcos, hárfás, költő, történetmondó, varázsló, orvos, kehelyhordozó... -Ezek is mind vannak- válaszolták.
-És van-e, aki mindezt együtt tudja? - kérdezte. Ezen elgondolkoztak az istenek, és úgy döntöttek, ezermester még nincs Tarában. Ekkor beengedték volna, ám Lugh lándzsájára támaszkodva már át is ugrotta Tara falát. Miután bejutott, az istenek próbára tették.
Végül Nuada kihívta egy Fidhchell játékra. Ez a játék a sakkhoz hasonló. A IX.-X. századból, a viking kori Dublinból került elő egy ilyen ember formájúra faragott játéktábla. A táblán meg van jelölve 25 (ötször öt) pont. A játék lényege, hogy a középső mezőn álló bábut, vagyis a királyt, akit négy figura őriz, az egyik játékosnak meg kell védeni és a másiknak, a négy sarokból négy csapattal meg kell támadnia. Megfelelő ugrások és lépések szerint el kell foglalnia a középső helyet, vagyis Tarát.
A történetekben általában az erőszakos, északi fél szokott győzni (ez a harcosok területe), de dél mindig ott marad és nehezíti a helyzetét. Az északi fél felel meg a világosságnak (nyár) és a nappalnak,a déli rész a sötétségnek (tél) és az éjszakának.

Miután Nuada (levegő) megbizonyosodott Lugh (tűz) képességiről, önként átadta neki a vezetést és megkezdődött a második Magh Tuiredh-i csata. Lugh mellett állt Oghma, Dian Ceth, Goibniu, Creidne és Luchtaire is. Mozgósították a varázslókat és a bárdokat. Megígérték, hogy Írország tizenkét legmagasabb hegyét az ellenségre zúdítják. A druidák -köztük Mórfhis- és a varázstudók -Figol, Mamós fia- tűzesőt szórtak az óriásokra. Dian Ceth mágikus kútjába dobták, és varázsénekekkel feltámasztották az elesetteket. Eközben Lugh beszédet intézett a néphez. Morrighan hadistennő segítségével a tengerbe szorították az ellenséget. Daghda, Fer Benn néven, szerelmi tudománya révén kapott információkat, Uinnus folyó hölgyétől, és a fomoiri Dé Domhnann fiának, Indechnek sötétbőrű, fekete sörényű leányától.
Az elkövetkező öldöklés során rengetegen meghaltak. A csodakúttal felélesztett Tuatha harcosok tökéletesen küzdöttek feltámasztásuk utáni is, ám nem tudtak beszélni, nem hallották az emberi beszédet, nem tudtak válaszolni, mert már nem volt meg a lehelletük, ami a szót hordozza.

A fomoiriaknak is volt egy csodafegyverük. Lugh nagyapja, Ártószemű Balor, kinek három embernyi méretű fején egy akkora szem volt, hogy szemhéját négy harcosának kellett felemelni. Akire ránézett, azt megbénította vagy megölte pillantásával, miután gyermekkorában egy méreggel teli varázsitalba belenézett és annak gőzei átitatták a szemét.
Lugh, kinek neve nem véletlenül volt Hosszúkezű, úgy kiparittyázta a fomoiri vezér szemét, hogy a lövedék a fejét átmenve, feldöntötte a mögötte álló embereket és hátrafelé csüngve megbénította a fomoiri harcosokat. Balor hatalma nélkül és a saját harcosait pusztító szem ártó tekintete miatt, az óriások elveszítették a küzdelmet.

A drudák mágiája (tér) segítségével mind a négy elemet alkalmazták a fomoiriak ellen. A hegyeket (föld), a kutat és a tengert (víz), a varázsénekeket és az információszerzést (levegő) és a tűzesőt (tűz).

A vesztes csata után a fomoiriak elmentek tort ülni egy nyugati szigetre, de előtte elrabolták Daghda hárfáját. Lugh Gondolatköpenyével -ami láthatatlanná tesz- és két társával utánuk ment a gondolat sebességével. Mikor odaért, meglátta a hangszert egy falba vert szögön függeni. Tudta hogyan kell hozzá szólnia, füttyentett és a nevén nevezte. A történetek szerint a régi hangszerek még tudtak beszélni és értették a szavakat. A varázshárfa is tudta a dolgát, leugrott a szögről és Lugh-hoz röppent, levágva közben tizenkét fomoiri fejét. A zenéléshez is értő isten ekkor hárfázni kezdett, a szomorúság húrjával és a vidámság húrjával könnyekre és nevetésre ingerelte az óriásokat, majd a nyugalom húrjával halálba altatta őket. A három isten üldözőbe vette a megmaradt fomoiriakat és a tengerbe ölte őket. Az óriás harcosok elterültek és megkövülve nagy szigeteket alkottak. Egy ilyen híres, fekvő óriásnak nevezett sziget található Dingle-től 3-4 km-re.
(Mikor a későbbi történetekben a Tuatha nép Mil fiaival harcol, az üres nyugati szigetekre vonulnak vissza és a kopár területeket felvirágoztatják.)

Miután Lugh isten visszavitte a hangszert Daghda-nak, az rögvest elkezdett rajta játszani. Az első húrján ő is a szomorúság dalát, a másodikon a vidámságot, a harmadikon a nyugalom zenéjét pengette.
Az istenek ezután elfogták az áruló Brest, de nem ölték meg. Arra kérték, fordítsa jóra azt a sok gonoszságot amit elkövetett. Bres értett a jóstudományokhoz és a mezőgazdasághoz. Segítségével a tehenek teje nem apadt el, bőség és gazdagság lakozott az Ír földön. Egyezséget kötöttek vele, a mezőgazdaság segítéséért és azért, hogy egy évben négyszer arathassanak. Azt kívánták, mondja meg a vetés és az aratás idejét és segítse boldogulásukat.
Morrighan és Badb adta hírül Írországnak, a sidhe-eknek, a folyóknak, hegyeknek, a folyótorkolatoknak a győzelmet.
Ezután Lugh még negyven évig uralkodott a Tuatha Dé Danann felett. A történetek szerint, mikor lejárt az ideje, nem Tir na n-Og-ba (A Fiatalság Földje) költözött. Miután meghalt vagy eltűnt, Daghda követte a trónon nyolcvan évig. Őutána leszármazottai, három unokája és azok feleségei vezették a népet.
Bres cselhez folyamodott az egyezség folyamán, mert azt ígérte, addig segíti a népet, amíg ők uralják a földet. Amint az istenek elvesztették a felszíni világ feletti uralmat és az alsó világba kellett költözniük, Bres felszabadult kötelességei alól.

Mil fiai

Az írek eredetét Noéig vezették vissza a szerzetesek. Először Szkítiában bukkantak fel, ők voltak a szkíták (szittyák) ősei. Vezérük Fénis volt. A Féni név Írországban, a kora középkorban általános volt, később egy ír ellenálló szervezet neve lett. Eredetileg a Connaughtiak elnevezésére is szolgált, valószínűleg törzsi név volt. Fionnként, azaz nagy tudású emberként már találkozhattunk vele az előző történetekben. Fénis minden nyelv tudója volt, aki részt vett a Bábel torony építésében is. Miután az isten megharagudott az emberekre és összezavarta a nyelveket, egyedül Fénis volt az, aki minden nyelvre emlékezett és minden tudást megértett.

A mitológiai történetekben mindig a vezérek unokái, és nem fiai viszik tovább a tudást. A nagyapa adja át az unokának az uralmat, mert el kell telnie egy generációnak, hogy egy fiatal erő megújíthassa az öreg hatalmát.
Fénis unokája Gaedeal Glas, azaz Zöld Gaedeal volt, akit egy kígyó megharapott. Éppen Egyiptomban tartózkodott ekkor. Mózes volt az, aki meggyógyította, de a harapás zöldes színű helyét nem tudta eltüntetni.

A kígyó az örök élet és a tudás szimbóluma. Azzal, hogy Gaedeal-t megharapta, átadta tudását és a mágikus erőt. Minden atlantiszról származó nép kígyóknak nevezte tanítóit, és a kelta druidák is ezen a néven szerepeltek. Amikor a kereszténység terjedése miatt el kellett tűnniük, Szent Patrik úgy fogalmazta meg, hogy kiűzte a kígyókat Írországból.

A zsidók és az írek ősei egy időben éltek Egyiptomban, és egy időben kezdtek elvándorolni, hogy új hazát keressenek.
Az első, aki írül beszélt, Zöld Gaedeal volt, ő találta ki ezt a nyelvet. Unokája, Sru, miután megkapta nagyapjától a tudát, elindult népével, vissza Szkítiába. Hajósokká váltak és bejárták a tengereket. A Kaszpi tengeren hét évig vesztegeltek, mert a szirének éneke miatt nem voltak képesek a helyüket elhagyni. Druidájuk végül megoldást talált, betömte az emberek fülét méhviasszal és végre távozhattak. Úgy mint Ulysses (Odüsszeusz), ők is eljutottak Héraklész Oszlopaihoz, azaz a Gibraltári szorosig és meghódították Spanyolországot.

Ekkor Breoghan volt a királyuk, akinek tíz fia született. Egyikük neve Ith, egy másik Bile, kinek fia Mil volt. Breoghan tornyot épített Spanyolországban a hódítók ellen.
Később Ith ennek a toronynak a tetejéről nézett szét, mikor meglátta az ígéret földjét, és kérte fiait, foglalják el az ír szigetet.
Mil soha nem tudott hosszabb ideig Spanyolországban maradni, visszament Szkítiába és elvette a szkíta király lányát, Sang-ot feleségül. Két gyermekük született, de az asszony meghalt.
A szkíták féltek Mil-től, mert nagyon kiváló harcossá vált közöttük, ezért összeesküvést szerveztek ellene. Mil arra kényszerült, hogy megölje a szkíta királyt és menekülnie kellett.
Egyiptom földjére érkezve elvette feleségül a fáraó lányát, Scota-t, akinek hat gyermeket nemzett. Élete folyamán Milnek több asszonytól összesen harminckét gyermeke született. Sangtól született fiai Donn (Sötét), és Aireach. Scota (neve ír asszonyt jelent, a Scotus női párja) gyermekei Éibheair vagy Éber (latin párja a Hibernius, jelentése ír ember Hiberniából), Amhairgin vagy Ameirgin (Aranytérdű Versnemző (költő)), Glúngheal, Ír vagy Éire (Írország neve), Colptha (a Boyne folyó torkolatának neve lett, itt léptek először ír földre Mil fiai), Éranann (nevének jelentése az írek csoportja) és Éireamhóin (egy az írek közül).
Mikor megtudta, hogy megtámadták Spanyolországot, visszahajózott, legyőzte az ellenséget és az írek vezérévé vált. Ezután egy rövid, békés időszak vette kezdetét a nép életében.

A szigetre elsőként Ith érkezett, ám őt megölték. Beltane napján aztán jöttek a többiek is. Először három istennővel találkoztak. Eire, Fodhla és Banbha üdvözölte őket, és Eire megjósolta nekik, hogy ez a föld örökre az övék lesz. Végül Mil legidősebb fia Donn megharagította az istennőt, és az átkot szórt rájuk: Nem lesz boldogságuk a szigeten!

Mil fiai mágikus csatát kezdtek a Tuatha Dé Danann-nal. A druidák széllel próbálták elűzni őket, az írek ősei mégis partra szálltak, és varázslójuk, Ameirgin mágiájának segítségével győzedelmeskedtek az isteni nép felett.
Miután Mil fiai fohászkodtak a hely istenségéhez, hogy tartsa meg számukra a föld erejét, Eire, az Ír sziget egyik istennője megkérte a hódítók druidáját, hogy róla nevezzék el a szigetet, s ez így is történt.

Ameirgin mágikus versekkel és a szavak hatalmával kényszerítette az isteni (anyagtalan, szellemi) lényeket, hogy vonuljanak vissza a távoli szigetekre, a vizek mélyére és a föld alá. Megegyeztek, hogy a felszíni világ az embereké lesz de az összes többi hely felett a később tündéreknek nevezett istenek uralkodhatnak majd. A Hódítások könyve szerint az istenek elmenekültek, mások szerint még ma is ott élnek a sidhe-be, vagyis a tündérdombokba húzódva. A Tuatha Dé Danann helyett most Daoine Sidhe, vagyis az Üreges Dombok Népe néven ismerik, és azóta is a boszorkányok, mágusok tanítóiként, segítőiként tartják őket számon.

Az írek azóta is ezen a földön élnek. A hermetikus tudás őrzői, Fiontain, Tuan és a többiek évezredeken át inkarnálódtak, megéltek négy világkorszakot, és elmesélték a történeteket azoknak, akik tanulhatnak belőle.

-Nayah