A MAGYAR GAZDASÁG A XVIII

A magyar gazdaság a XVIII. század közepétől 1848-ig

Helyzetkép

A hosszú török uralom következtében hatalmas területek néptelenedtek el az országban. A földművelési technika visszaesett, sok helyen újra szerveződtek a falusi földközösségek, s csak igen lassan szilárdu 434g68e lt meg a telekrendszer.

A XVIII. században tehát óriási gazdasági szintkülönbség volt tapasztalható a volt Hódoltság, illetve a Habsburg-uralom alatt álló területek között.

Továbbra is a mezőgazdaság volt a legfontosabb ágazat, amely jelentősen fejlődött e korszakban. Az előrelépés azonban mást jelentett Nyugat-Magyarországon, és mást az Alföldön.

Mezőgazdaság Magyarországon a XVIII. században

Magyarországnak a mezőgazdasághoz egyedülállóan jó természeti adottságai (éghajlat, termőföld) voltak. Emiatt már a középkorban is kevesebb éhínséget szenvedett, mint más térségek. A Habsburg kormányzat felismerte az országban rejlő jó lehetőségeket, és igyekezett serkenteni a mezőgazdaságot. A birodalomba irányuló mezőgazdasági exportot csak csekély vám sújtotta, és fellendülését szolgálta az állami telepítés is. A kormányzat a parasztok számára mezőgazdasági ismereteket terjesztő kiadványokat jelentetett meg, ösztönözte az eperfa ültetést, a selyemhernyó-tenyésztést, a méhészetet, a len, a kender, a burgonya és a jobb takarmányok termelését. Az a fajta korszerű intenzív termelés, amelyről Nyugat-Európa kapcsán volt szó, még ekkor nem honosodott meg. Mégis az élelmiszerkereskedelemnek kb. 80%-át Magyarországon az export tette ki.

Ipar

Az ipar hagyományosan elmaradottabb volt, ezért Bécs inkább az örökös tartományok iparát fejlesztette, s Magyarországot elsősorban piacnak szánta. Ezt kívánta biztosítani a nevezetes, 1754-ben bevezetett belső vámhatár, melyet az örökös tartományok és Magyarország közé húztak. A Magyarországról jövő iparcikkekért alacsony vámot kellett fizetni. A vámbevételekből az udvar azt a pénzt is pótolni kívánta, amitől elesett a magyar nemes adómentessége miatt. (Az örökös tartományokban a nemesek is adóztak.) Mindezek ellenére a nyolcvanas években a központ támogatást nyújtott a magyar iparnak is. Az új manufaktúrák azonban nem tudtak sokáig fennmaradni, mert hiányzott itthon a piac, és a magyar városok és céhek is megtettek mindent, hogy akadályozzák működésüket.

Pest-Buda fejlődése

Különösen gyors fejlődést mutat a török időkben eljelentéktelenedő, egykor nagyon fontos három város: Pest, Buda és Óbuda. Buda és Óbuda lakossága 1720 és 1800 között háromszorosára (24 600), Pesté több mint tízszeresére (30 000) nőtt. Lakosaik túlnyomórészt nem magyarok, hanem németek és "rácok" (délszlávok) voltak. A városok kiterjedése nemcsak, hogy újból elérte, de messze túl is szárnyalta a XV. századi határokat. Pest házai, a városfalakon túl (mai Kiskörút) elérték a Duna-ágat (mai Nagykörút). A fellendülés fő oka a városok földrajzi elhelyezkedése volt. Az ország közepén, a fő hajózási út mentén és - hosszú szakaszt tekintve - a legrövidebb révátkelőnél, vagyis az országos utak találkozásánál helyezkedtek el. Ezért itt, Pest határában tartották a legnagyobb országos vásárt. Itt, a fontos utak találkozásánál jött létre a legtöbb manufaktúra. A központi elhelyezkedéssel (és a középkori hagyományokkal) magyarázható, hogy ide költöztek az ország legfontosabb politikai és kulturális intézményei. Budán felépült a királyi palota, a Várba költözött a helytartótanács, a nádor, rövid időre a Magyar kamara. Pestre jöttek a legfőbb bíróságok, a nagyszombati egyetem, számos országos jelentőségű közép- és főiskola nyílt itt. A gazdasági, politikai és kulturális központ új lakókat (hivatalnokok, kereskedők, tanárok, diákok, munkások stb.) és ideiglenes tartózkodókat (vásárosok, ügyintézők stb.) vonzott. Kiszolgálásukra telepedett meg itt sok építő-vállalkozó és építőmunkás, kiskereskedő, kisiparos, vendéglős.

Heckenast Gusztáv: Gazdaságpolitika a 17-18. századi Magyarországon című cikke alapján

Rubicon, 10. évfolyam (1999) 9-10. szám (93-94.)