ALTE DOCUMENTE |
A magyar parasztság története 1950 - 1970 között
A kolhozosítás
A kommunisták 1948-ig tagadták, hogy a parasztságot kolhozokba akarnák kényszeríteni. 1948-ban azonban nyilvánosságra hozták szövetkezetpolitikai irányelveiket, amelyben a mezőgazdaság "szocialista átalakításának" módozatait foglalták össze.
Tudni kell, hogy a szövetkezet nem kommunista találmány, hanem a magángazdálkodók önkéntes gazdálkodási, értékesítési társulása. Ezt a nyugati világban elterjedt és hazánkban is ismert eszmét sajátították ki a kommunisták, hogy segítségével megteremtsék az ún. szocialista mezőgazdaságot, amely eleve a magántulajdon felszámolására épül, és célja az egységes szocialista állami tulajdon létrehozása.
A magyar parasztság nagy ellenszenvvel fogadta a kolhozosítás gondolatát, sőt a kommunista párt egykori moszkvai agrárpolitikusa, Nagy Imre is tanulmányokban mutatott rá a terv elhibázott és elsietett voltára. Rákosi ezért 1949-ben kizáratta őt a pártvezetésből.
A "szövetkezeti mozgalmat" - szovjet mintára - a gazdagabb parasztok tönkretételével kezdték. A 25. kat. hold földnél többel rendelkezőket kulákokká nyilvánították, s olyan adó- és beszolgáltatási terheket róttak rájuk, hogy azokat eleve ne tudják teljesíteni. Így erre hivatkozva gazdasági bűncselekményekért, a közellátás "szabotálásáért" el lehetett őket ítélni.
és 1953 között a parasztság 32%-át kényszerítették "szövetkezetekbe". Mindez a termelés visszaesésével járt, amit csak súlyosbított, hogy kötelezővé tették egyes délszaki növények (gyapot, gumipitypang) vetését, amik persze egyáltalán nem hoztak termést.
-ben az 1,2 millió parasztcsaládból 800 ezernek nem maradt fogyasztásra és vetésre való gabonája. Ez volt a padláslesöprések időszaka, amikor még a vetőmagot is elvitték a parasztoktól, ráadásul 400 ezret el is ítéltek közülük "közellátási bűntett" miatt.
A közös gazdaságok alakulásával a nehézségeket csak fokozták a sietségből és a megfelelő előkészítés hiányából eredő üzemi gondok. A gépállomások fejlesztése nem tartott lépést a termelőszövetkezetek termelési igényeivel. Így a mezőgazdaság mélyen képességei alatt termelt, és nem tudta kielégíteni a szükségleteket.
Az '56-os forradalom után jelentős változások mentek végbe a gazdaságban. A II. hároméves terv (1958-60) célul tűzte ki a népgazdaságban meglevő aránytalanságok felszámolását, az életszínvonal javítását. Ez a terv egyedül a mezőgazdaságban volt sikertelen. Ez idézte elő az 1957 utáni évtized legnagyobb horderejű gazdasági változását: a mezőgazdaság kollektivizálását.
A magyar parasztság elleni újabb rohamot alapvetően három dolog motiválta:
A paraszti gazdálkodás felszámolása
1958-ban már csak az egyénileg gazdálkodó parasztság számított "idegen testnek" a pártállamon belül. A marxista-leninista szocializmus-felfogás szerint ugyanis nem létezhetett az államtól független önálló gazdaság, nem létezhettek olyan csoportok, rétegek, amelyek képesek voltak a "szocialista államtól" függetlenül biztosítani saját ellátásukat.
1958-ban tehát az állampárt utasítására ismét hozzáfogtak a téeszek szervezéséhez. Ígéretekkel, zsarolással, fizikai erőszak alkalmazásával 1961-tavaszára a parasztság döntő többségét bekényszerítették a téeszekbe.
A "mezőgazdaság szocialista átalakítása" során azonban a korábbiaktól eltérő, lényeges módosítást eszközöltek: megengedték az immár téeszparasztság számára a "háztáji" gazdálkodást. Ez azt jelentette, hogy minden téesztag kapott egy kat. hold háztáji földet, s erre alapozva - a téeszben végzett munkája mellett - állatokat tenyészthetett, vagy zöldséget és gyümölcsöt termelhetett, hozzájárulva az ország kiegyensúlyozott élelmiszer-ellátásához.
Miután az ország szántóföldjének több mint 90%-a állami vagy szövetkezeti tulajdonba került, az állampárt vezetése kinyilvánította, hogy Magyarországon befejeződött a "szocializmus alapjainak lerakása".
A mezőgazdasági termelés az ötvenes évek közepéig nem érte el a háború előtti szintet. A hatvanas években viszont - a háztáji gazdálkodás engedélyezésével - sikerült jól működő mezőgazdasági szövetkezeteket kialakítani, íg az agrártermelés 1965-ben már 30%-kal haladta meg az 1938-as szintet. Számottevően javult az egyes növények termésátlaga, búzából a hetvenes évek közepén csak az NSZK-ban értek el jobb eredményt.
A III. ötéves tervidőszak alatt (1966-70) gyorsult a gazdaság fejlődésének üteme, gyarapodott a nemzeti jövedelem. A "gulyáskommunizmus" legjobb évei voltak ezek. Az évtized közepén azonban a párt vezetésében egyre többen kezdték hirdetni a gazdasági reformok szükségességét. Az új gazdasági mechanizmusnak elkeresztelt reform azonban eleve magában hordozta a kudarc lehetőségét, mert nem érintette a tulajdonviszonyokat, ráadásul nem járt együtt semmiféle politikai reformmal.
A reformok kibontakozását már a kezdet kezdetén megtorpedózták a "szocialista világrendszeren" belüli feszültségek: a prágai tavasz, a lengyel munkásfelkelés elfojtása.
|
