A ROMANTIKUS OLASZ OPERA
(Rossini, Bellini, Donizetti, VERDI)
I. A téma választásának okai
Mint zeneiskolában szakosodott diáknak most egy kérdésre kell válaszolnom: miért választottam a több lehetőség közül ezt a dolgozati témát? A válasz lehetne többféle is, de az őszinteség kedvéért bevallom, hogy 353y2424d bármelyiket is választottam volna, azoknak kidolgozása egyetlen célt szolgálna: ismeretbővítést. "Tudni és haladni előre" - mondta és rta Dante, és ez a megállapítás buzdító lehet egy líceumi diák számára is, személyisége formálására szánt célkitűzéseként.
Ebbe a témába való betekintés is egyaránt jelenthet ismeretgazdagítást, haladást, miközben leckét oldok meg.
Romantika. Vizsgálódom e művészeti irányzatban s közben lelki beállitottságomat mérlegelem. A ráhangolódásom nem bizonyos, de a tájékozódások és választások idejét élem. Ifjúságom ellenére megragadott az operazene romantikus formája.
Miért opera? - erre nyerem a képzést. Apró darabok ízelítőt adnak és én ízlelem. Lelkes tanáraim fáradozásaként egy-egy lépést megyek előre s kibontakozik előttem az operazene, amit kedvelek s adottságaim mértéke szerint fejleszteni szeretnék.
Miért éppen az olasz romantikus opera és Verdi? Minden művészetnek közölnivalója, üzenete van. Talán az olasz zenének van - személyemet érintve, sodró hatása és ennek csúcsán áll Verdi.
Éppen ezért megpróbálok összefoglalást adni a művészeti irányzatról, annak nagyjairól, a legnagyobbról és ennek két kimagasló művéről.
II. A romantika
A romantika fogalma
Az ófrancia roman szóból ered. Magyarul költészetet, regényt jelent. Először irodalmi irányzatként jelentkezett, majd nagyobb szerephez jutott a zenében, a képzőművészetben és az építészetben is. Hirdette az egyén és a művészet szabadságát.
Társadalmi és politikai háttér
A XIX. század a forradalmak, a polgárosodás, majd a kapitalizmus kialakulásának időszaka Európában. Az ipari forradalom hatalmas társadalmi változásokkal jár: megsokszorozódik a városok lakossága és a polgári középosztály megerősödésével szükségszerűen új életforma, új gondolkodásmód születik. Az 1789-es francia forradalom hatására Európa-szerte forradalmak robbantak ki, először Franciaországban, Németországban, Olaszországban, majd az elmaradottabb, kisebb európai országokban is. A forradalmak hatására bekövetkezett társadalmi változások megváltoztatták az emberek gondolkodásmódját, világképük realisztikusabb lett, s mindez hatással volt a kor művészeti életére is. Ebből a történelmi háttérből bontakozott ki a kor uralkodó művészeti irányzata, a romantika.
A romantika jellemzői a zenében
A zenében a romantika később jelentkezett, mint más művészetekben, időben azonban túlélte és jelentőségében túlszárnyalta mindeniket. Akkorát alkotott, hogy jellemző századát, a XIX. századot, a zene századává emelte.
E művészeti ágban jellegzetes új vonások alakulnak ki: a legfontosabb az a szabadság, amelynek elérése következtében többé a művész nincs alárendelt helyzetben - sem egyháznak, sem udvarnak. Ellenben a megélhetési gondok nagyobbak lettek. Emiatt szükségessé vált, hogy a szerzők előadók is legyenek. Ez a tény sokoldalú műveltséghez vezetett és a kulturális élet aktiv részesévé tette a művészt.
A romantika stílusjegyei
A romantikus művészeket általában gazdag fantázia, végletes és erős érzelemvilág, az egyén belső világának a kivetítése jellemzi. A zenében is a személyes, szubjektív elemek uralkodnak a korábbi stílusok objektivizmusával szemben.
A romantika egyik legfontosabb stílusjegye a gazdag fantázia. A szerzőt elragadja a képzelet, amely legtöbbször a múltba viszi vissza a hallgatóságot, a nézőt vagy az olvasót. Valósággal elvágyódik a jelenből, érzelgősen egy mesevilágot realizál, amely jobb, szebb a jelennél. Az "én"-központúság - öröm, bánat, szenvedély, magány - és mindezek átsugárzott és átvételezett formában mély hatást gyakorolnak a hallgatóra.
A szerelem központi helyet kap a romantikában. Álomszerű megjelenítései a szerelemnek nem mentesek a gyakori tragikus kimeneteltől, vagy tele fájdalommal, csal dással, sikertelenséggel és sokszori boldog véggel.
Nagyon hűen igyekszik a természetet a maga szépségében feltárni.
III. A romantikus olasz opera
Itália az opera szülőhazája. Innen indult hódító útjára e csodálatos műfaj, mely nemcsak varázslatos zenéjével, de látványos színpadi jeleneteivel is képes mindig és mindenkor ámulatba ejteni rajongóit.
A természetes dallamosságtól átfűtött, gazdagon díszített áriákat tartalmazó romantikus olasz opera első neves szerzői: Rossini, Bellini és Donizetti, valamint a műfaj egyik legnagyobb alakja, Giuseppe Verdi.
12 évesen Bolognában a konzervatórium növendéke, példaképe Haydn és Mozart. 21 éves, amikor Velencében bemutatják két fiatalkori operáját, mindkettőt nagy sikerrel: Tankréd, Olasz nő Algírban.
1814-ben
Nápolyba megy, ahol szintén meghódítja a közönséget, és a nápolyi Operaház
vezetőségét is. Megszüntetett egy ősi nápolyi "intézményt", amelyet a
szaknyelv így nevez: cadenza. Vagyis: szabad rögtönzés (improvizáció azokon a
helyeken, ahol az ária bizonyos pihenőket vagy kitartott hangokat
engedélyez. Jó nápolyi szokás szerint itt az énekes és énekesnő cadenzát
énekelt, vagyis szabadon, ad libitum csapongott hangterjedelme, képessége és
fantáziája szerint. Rossini ezt a rögtönzési lehetőséget megszüntette. A
parancs félreérthetetlen: azt énekeld, amit én leírok!
Hamarosan Rómába utazik, ahol életének talán legdöntőbb fordulata következik be. Találkozik azzal a drámaíróval, aki Mozartnak is egy remekműhöz adott impulzust. Kezébe kerül Beaumarchais vígjátéka, s megszületik Rossini fő műve, A sevillai borbély c. opera buffa. A szövegkönyv brilliáns, a zenei csúcsok szinte maguktól adódnak.
Jelentősebb operái még: A tolvaj szarka, és a Tell Vilmos, mely utóbbi világraszóló sikert jelentett a mester számára.
Rossini szerepe és jelentősége szinte felbecsülhetetlen az utána következő generáció számára. Hosszú évtizedek pangása után új lendületet adott az olasz dalműnek. Stílusának legérdekesebb oldala a ritmus rendkívüli változatossága, a gyorstempójú áriák, a virtuóz dallamkezelés. Az ékesítések pontos kiírásával azonban elejét veszi az önkényeskedő, rögtönző sztárkultusznak. Egy új (mégis tradicionális) stílus savával-borsával szolgált: feszes ritmusai, ragyogó (olykor harsány) zenekari színei már-már a burleszk határán járó humora és széles dallamívei az ifjabb nemzedéket jósolják: Bellinit, Donizettit.
Szigorú kritikusai nem látnak benne mást, mint a napóleoni háborúból ocsúdó Európa nagy mulattatóját. Persze ez is hozzátartozott szerepéhez, de a nagyobbik hangsúly mégis azon van, hogy egy új olasz virágzás alapjait vetette meg, amelynek szépségében, erejében, változatosságában és igazságában mindmáig gyönyörködnek.
Vincenzo Bellini
1801-ben
született Cataniában. Apja templomi orgonista. Az ifjú Bellini a nápolyi
konzervatóriumban tanul, majd 1827 őszén megjelenik Milánóban, és
bemutatkozik a Scala színpadán is. Első dalművei nem aratnak túl nagy
sikert, de 1833-ban bemutatott operája, Az
alvajáró már meghódítja a közönséget a milánói Teatro Carcanóban, s alig egy
év múltán a Scala színpadán Norma c.
operája arat fergeteges sikert.
Rossini pártfogásának köszönhetően Párizsban mutatják be világsikerű művét, a "Puritánok"-at. Bellini csak a premieren jelent meg, a második előadáson már üres volt a szerző páholya. Egy kirándulás során megbetegedett, és néhány nap múlva meg is halt. Halála körül - hasonlóképpen, mint Mozartnál - legendák terjengtek arról, hogy Bellinit megmérgezték. Ez a feltevés azonban sohasem nyert bizonyítást, mivel ellenségei nem voltak, szelíd, olykor melankóliára hajló természete volt. Rossini szerint egyike volt a leglelkiismeretesebb mestereknek. Vígoperát sosem írt, zenéje sötétebb drámaiságot áraszt. Stílusára a lírikus, melankolikus dallamvezetés jellemző.
Gaetano
Donizetti 
Donizetti
a fantasztikus ellentétek mestere. Ő írta a harsány kacajt kiváltó Csengettyű vagy a Szerelmi bájital c. opera buffát, de
ő ragadta meg a történelem egyik legtragikusabb históriáját, Boleyn Anna
tragédiáját is. Ha kell, dramaturg és rendező, énekmester és mindenek
felett tévedhetetlen ízlésű színházi ember, aki abban a megtiszteltetésben
részesült, hogy ellentétben Bellinivel, mindmáig egész sor művét tartják
műsoron.
Bergamóban született, 1797-ben, apja először szövőmunkás, majd egy zálogház portása. Azonnal észreveszi legfiatalabb gyermeke különleges zenei tehetségét, s korán zenetanulásra fogja. Donizetti kiváló tanuló, de tudása java részét nem a konzervatóriumban, hanem a színházban sajátítja el. 30 éves, amikor beajánlják a milánói Scala igazgatóságának, s ezzel kezdetét veszi fényes karrierje.
Első nemzetközi sikere az Anna Bolena, melyet 1830 decemberében mutatnak be a milánói Scalaban, majd fél év múlva a párizsi operaház színpadán játsszák, s néhány héttel később a londoni King's Theatre-ban hangzik fel. Donizetti Európa ünnepelt operaszerzője lesz, ő diktálja a zenei divatot Párizsban. Megszületik - Victor Hugo műve alapján - a Lucrezia Borgia, majd szinte bombaként robban a Walter Scott regényéből készült libretto megzenésítése, a Lammermoori Lucia, melyet Nápolyban mutattak be, példátlan sikerrel. Nagyszerű a jellemábrázoló képessége, finom lélekrajzai vannak. Donizetti elnyeri a világhírű nápolyi konzervatórium igazgatói posztját, és elnyeri mindazt a dicsőséget, amit egy múlt századi zeneszerző egyáltalán megszerezhetett magának, de egy tragédia árnyékba borítja egész életét. Sorra veszíti el gyermekeit, majd egy kolerajárvány feleségét is elrabolja.
Elhagyja
Nápolyt és Párizsba meg, ahol újabb és újabb sikerek követik egymást.
1844 után búskomorság lesz úrrá rajta, s ez a csodálatos elme megbénul. Donizetti előbb egy párizsi elmegyógyintézetben tengődik, majd Bergamóba viszik vissza, s itt fejezte be az életét.
IV. Giuseppe Verdi (a romantikus olasz opera legnagyobb alakja)
Élete
1813-ban
született Le Rencoléban. Szülei szegény sorsban élő parasztemberek. Apja
szatócs , édesanyja szövőnő. A kis Giuseppe lelkesen hallgatja a
vándormuzsikusokat és a templomi orgonaszót. Pietro Baistrocchi, a helyi
orgonista, foglalkozik vele. 1820-ban megkapja édesapjától az első
spinétet. 1823-ban a bussettoi gimnáziumba iratják. Vasárnapokon az elhunyt
Baistrocchi helyett orgonál a szertartásokon. 15 éves sincs, amikor bemutatják
első szerzeményét, a Sevillai
borbély c. operához írt nyitányát. Bussetoi mestere, Probesi 1829-ben
befejezettnek nyilvánítja Verdi oktatását. Pártfogója, Antonio Barezzi, akinek
segitsége révén Verdi Milánóba kerül, hogy itt folytassa zenei tanulmányait.
1832-ben felvételi vizsgát tesz a milánói konzervatóriumban, ahonnan elutasítják. Barezzi tovább taníttatja magánúton. Lovignia mesternél tanul, sok kánont és fúgát ír, gyors és pontos a munkája. 1835-ben kitűnő bizonyítványt szerez és kinevezik Bussetto város zenemesterévé. 1836-ban elveszi Barezzi lányát, Margheritát. Verdi két hét leforgása alatt elveszíti feleségét és két gyermekét.
Első operája, az Oberto szép sikert aratott a Milánói Scal ban. A következő, a Pünkösdi királyság megbukott. 1842-ben a Nabucco c. operával óriási sikert aratott. Valóságos Verdi-kultusz következett. A Scala körüli kirakatok megteltek Verdi-kalappal, Verdi-nyakkendővel és ezernyi emléktárggyal, ami a Nabucco zeneköltőjére emlékeztetett.
Rendkívül termékeny zeneszerző volt. Közel harminc operát írt. Hatalmas birtokain a nincsteleneknek ad munkát, kórházakat alapít, rokkant zenészeket támogat. Fontos közéleti tevékenységet is folytat, előbb parlamenti képviselő, majd 1847-ben szenátorrá nevezik ki. 1859-ben veszi feleségül Giuseppina Strepponit, volt drámai szoprán énekesnőt.
1901 január 27-én halt meg, 88 éves korában. Temetése órájában megbénult az egész ország, az üzletek bezártak, megálltak a gépek az üzemekben, Itália szívverése egy pillanatra megállt, hogy méltón sirassa a zeneszerzőt, a hazafit, a tisztalelkű embert. A nemzet halottja volt.
Munkássága
Az első alkotói periódus
Ekkor keletkezett operáinak témaválasztásával Verdi a Habsburg és Bourbon elnyomás alatt szenvedő olasz nép szabadságvágyára utal. Ezekkel a művekkel aratja első, tömegmozgató sikereit, s ezek nyomán lesz a nép kifejezése szerint az olasz forradalom muzsikusa. Rendkívüli eredetiséggel hatnak nagy tömegjelenetei, a kórusok. E művek bemutatása során jelentős anyagi jövedelemre és európai hírnévre tett szert.
A korszak legkiemelkedőbb operái:
-Nabucco 1842-ben mutatták be, ez az első igazán nagy siker.
-Lombardok
-Ernani
-Attila
-Macbeth (1847) Első találkozása Shakespeare-rel. Furcsa szövegkönyv, és különös opera, melyben nincs szerelem és gyengédség, csak a hatalomvágy, a gyilkos indulat és a megsemmisítő önvád énekel.
-Legnanói csata
Az e korszakban keletkezett operákra jellemző az erős társadalomkritikai hang. E művek leginkább gazdag jellemábrázolásukkal emelkednek a korábbi alkotások fölé.
Tömörsége és feszültsége szinte egyedülálló. Az operának olyan sodrása van, hogy a játék, a cselekmény alig tud lépést tartani a zene viharos tempójával.
Témája: egy udvari bohóc fellázad urának léha gondolkodásmódja ellen
Témája: Luna gróf a kegyetlen feudális főúr a cigányokkal ütközik össze. Verdi fantáziája először lép szövetségre a spanyol romantikával. Az eredeti színmű szerzője, Antonio Garcia Gutierrez párizsi emigráns, így magába szívta Victor Hugo szellemét. De a spanyol romantika túltesz eredeti mintáján, szörnyűséges és fantasztikus, elképesztő, már-már hihetetlen sorsfordulatok igazgatják az emberek életét. Mégis megfigyelhető, hogy bizonyos realizmus vegyül a romantikus túlzásokkal. Pl.: Azucena históriája a tűzbe hajított gyermekkel nem éppen a leghihetőbb történet. De a cigánytábor csodálatos, lenyűgöző életképe már jövőbe mutató realista kísérlet.
Ezzel az operával a polgári morál ellen lázad Verdi. Szövegkönyvét ifj. Hexandre Dumas: A kaméliás hölgy c. színműve nyomán F.M. Piave írta. Története elnyűhetetlen. Hősnőjének, Violettának alakjában kibontakozik Verdi első nagy, központban álló női portréja. Ezzel Verdi nyitja meg a nőközpontú zenedrámák korszakát. (Szenvedő, tragikus és felemelkedő nagy nőalakok.)
Európai utazásai során kapcsolatba kerül a francia nagyoperával, s így e korszakában született műveire igen jellemező a látványos színpadvilág, a nagy felvonulások, az egzotikus környezet.
Az opera párizsi megbízásra készült, de nem sok sikert hozott. A szövegkönyv elég szerencsétlen, arról szól, hogy a szicíliai szabadságharcosok hogyan mészárolják le a francia megszállókat, s ez nem tetszett túlságosan a párizsiaknak.
-Simone Boccanegra
-A végzet hatalma
Az operában a zeneszerző tökéletesen érzékelteti, hogyan szól bele az emberek legszemélyesebb érzelmeibe a nyomasztó társadalmi légkör. A lejátszódott hatalmas emberi küzdelmek, és szenvedélyek - Erzsébet és Carlos szerelme, Posa megszállott szabadságküzdelme, Fülöp emberség utáni vágya - mind reménytelennek bizonyulnak ebben a világban. A szereplők élesen kivésett portréja felülmúlja minden eddigi művének jellemábrázolását: az elmúlás, a szeretetlenség, a magány démonaitól űzött Fülöp király, a hősiesen önfeláldozó Posa márki, a bosszú és szerelem ötvözetéből született Eboli - megannyi zenei, egyben pszichológiai remeklés.
Az opera szövegkönyvének forrása Schiller Don Carlos c. drámája.
-Álarcosbál
Az opera egyiptomi megrendelésre készült, a szuezi csatorna megnyitásának alkalmára. A kairói bemutatóra azonban csak 1871-ben került sor. Az egyiptomi uralkodónak állítólag három mester - Gounod, Wagner és Verdi közül kellett választania, s végül Verdinél kötött ki, s ezzel egy világsiker elindítója lett. Az Aidában még az eddiginél is jelentősebb a zenekar szerepe, a zenei motiválás is mélyebb, szövevényesebb. 1874 májusában jelentkezik újra a közönség előtt a Rekviemmel. Sokan azt mondják: Színház ez is, zene, ami színpad után kiált. Ez után úgy tűnik, Verdi végképp letette a tollat, több mint egy évtizedig nem komponált.
Több, mint 13 éves szünet után Verdi ismét új arculattal jelentkezik a publikum előtt.
Ismét Shakespeare művet dolgoz fel, melynek librettóját Arrigo Boito írta. Azt hiszik, ez az utolsó, legmagasabb csúcs. Nincs tovább. De Verdi nem hallgat el.
Verdi ekkor
80 éves, de a partitúrán nyoma sincs a hanyatlásnak. Ellenkezőleg: zenei
nyelvének, művészetének
A Nabuccotól a Falstaffig Verdi művészete hatalmas fejlődésen ment keresztül. Művészetében mindvégig az emberi énekhangot, annak elsőbbségét hirdette a hangszerrel, a zenekarral szemben.
G. Verdi: Traviata
Opera három felvonásban, Francesco Maria Piave szövegére, Alexandre Dumas nyomán.
Szereplők: Valery Violetta - szoprán
Bervoix Flóra - mezzoszoprán
Annina - szoprán
Germont Alfréd - tenor
Germont György - baritone
Gaston viconte - tenor
Douphol báró - baritone
D'Obigny márki - basszus
Greuvil orvos - basszus
Giuseppe, Violetta inasa - tenor
Komornyik - basszus
Küldönc - basszus
A cselekmény helyszíne Párizs és környéke 1850 táján.
Cselekmény: Violetta, a tüdőbajos kurtizán, az eszeveszetten kavargó párizsi társasági élet központjában áll. A megcsömörlött nő nem is tudja elképzelni, hogy egy tartós, gyöngéd szerelembe meneküljön, Alfredo Germont félénk, de heves közeledése meghatja, még akkor is, ha elhárítja azt. Összeköltöznek egy vidéki házban, tökéletesen boldogok egymással, és Violetta egészsége javul. Alfredo apja azonban, aki szégyelli, hogy fia egy kurtizánnal él, könyörög Violettának: szakítson. Hogy Alfredón és családján segítsen, a lány hirtelen visszatér régi párizsi életébe, s a súlyosan sértett Alfredo keserűen elítéli őt barátai előtt. Violetta állapota romlik: jóformán teljesen magára hagyva már haldoklik. Az öreg Germont azonban, most már a lány pártjára állva, elmondja Alfredonak, milyen áldozatot hozott Violetta, s a lelkiismeret-furdalástól gyötört fiatalember visszatér hozzá, épp időben ahhoz, hogy néhány elragadtatott pillanatot töltsenek együtt a lány halála előtt.
Az opera megírásának körülményei:
1851-1852 fordulóján Verdi és Giuseppina Strepponi Párizsban töltik a telet. Verdi már nem a milánói ifjú, aki kedveli a társasági életet, sőt. Viszont mindketten úgy gondolták, hogy meg kell nézniük a Vaudeville színházban Dumas, Kaméliás hölgy c. drámáját, ami nagy sikernek örült akkoriban. A darab teljesen lenyűgözte Verdit. Már az estén megfogant benne a gondolat, hogy operát ír a drámából. Azonban még jó időnek kellett eltelnie, hogy a tervből tervezés, majd valóság lett. Végül is a Traviata teljes kompozíciós ideje negyven napot vett igénybe. A hangszerelésre pedig tíz napra volt szüksége.
A darab problémája nem a megkomponálás volt, hanem a bemutató szereposztása. Névtelen leveleket kapott, hogy teljes bukásra számíthat, ha a kinevezett primadonnát meg a baritont nem váltja le. Ennél többet nem tudunk a Traviata keletkezéséről. Március 6.-án mutatták be először és ez lett az operatörténet egyik híres bukása. A bukásnak okait maga Verdi sem kereste. Valószínű viszont, hogy maga a szövegkönyv, a cselekmény és a címszerep volt a kiváltó ok.
A Traviata valószínűleg az első mű a tragikus opera történetében, amely nem kosztümös darab, tárgya nem mitológiai, történelmi vagy mesés.
A mű problematikája az 1850-es év problematikája. Címszereplője egy prostituált, ha ennek a mesterségnek a legelegánsabb fajtájából való is. Ez pedig hallatlan merészség volt Verditől, nagyobb, mint egy nyomorékot hőssé tenni az opera színpadán. Felmerül viszont a kérdés: hogy lehetséges az, hogy Dumas drámája óriási sikernek örült, Verdi operája pedig egy óriásit bukott.
Dumas a Kaméliás hölgyben a hangsúlyt a szociális problematikára fektette. Marguerite Gautier karaktere csak egy eszköz volt Dumasnak, hogy általánosítson a félvilági nők tragédiájára.
Verdi és Piave (a libretto megírója) áthelyezik a hangsúlyt Violetta egyéni drámájára. Ami Dumasnál egy illusztrációnak tekinthető, egyéni végzet volt, az az operában maga a konfliktus lett.
Van még egy lényeges különbség a két mű között: az opera jelleme. Dumas Duvalja tenyérbemászóan ellenszenves, komisz figura. George Germontnak viszont semmi negatív vonása nincs, ezt majd a zenei anlízis is bizonyítja. Amíg az öreg Duvalnak egyetlen jelenete van, addig a Traviatában George Germontnak jut az egyik legfontosabb szerep: átvezeti a Traviatát az egyik legfontosabb problematikájához, éspedig a mű önéletrajzi jellegéhez.
A dolgok
megértéséhez tudnuk kell, hogy ebben az időben Verdi és Giuseppina
Strepponi együtt éltek, anélkül, hogy házastársak lettek volna. Ez nem is
okozott problémát mindaddig, míg Verdi magával nem vitte Bussetóba, ifjúsága
színterére. S itt, mint
Nem állítható, hogy Giuseppina Strepponi és Verdi Valery Violettával és Alfréd Germonttal azonosíthatók. De nagyon is kézenfekvő a George Germont - Antonio Barezzi analógia. Mivel Verdit a legszorosabb érzelmi szálak fűzték apósához, az idézett level után hamarosan helyreállt a béke. S egyúttal úgy komponálta meg George Germont figuráját, hogy az apai érvek igaznak és átérzettnek tűnjenek.
Végül pedig a legnagyobb különbség az, hogy míg Dumas drámájában egyenértékűek (szerepük fontosságában) a két Duval és Marguerite, addig Verdi Traviatája egyszemélyes dráma, Valery Violetta drámája.
Verdi
érett operadramaturgiájának fő jellemzője az egységes motívumhálózat.
A Traviata zenéje
Tulajdonképpen, nem is annyira
témáról vagy motívumról beszélhetünk, mint egy zenei alapötletről, ami
variálható számtalan formában. Egy lefele menő skálaszerű
menetről van szó, amelynek mind ambitusa megváltozhat, mind pedig egy-két
hangját kihagyhatja a szerző. Jelentéstartalma vitathatatlanul Violetta
tragikus szerelmének zenei szimbóluma, hiszen a második felvonás első
képében ugyanez a dallam szöveget kap. Violetta kitörésében így énekel: "Alfréd, ó Alfréd, mint szeretlek téged!".
Nagyon sok formában jelentkezik ez a gondolat. Alfréd szerelmi vallomásának
témája önálló variánsként jelentkezik a darabban. Kétszer is elhangzik az
utolsó képben. Variáns jellege kézenfekvő, kis körülrásokkal szólaltatja meg
a lehajló skáladallamot. Ezúttal oktávnyi távolságot jár be, míg az alaptémában
kisszeptimét:
Az első felvonást záró Violetta
áriájából Verdi több hangot kihagy az alapgondolatból, az ambitust kis szextre
szűkíti, hogy majd ebből alakítsa ki az ária lassú részének
vezető dallamát, majd a gyors részben hangkihagyás nélkül és teljes oktávterjedelemben
alkotta meg a főtémát. A második felvonásbeli Violetta - Germont záró
kettősében csak elbújtatva jelenik meg a téma, szövege: "csak arra kérem, mondja meg mily
szőrnyű kinban látott!"
Amikor George Germont ugyanezzel a dallammal válaszol Violettának, szólamában éppen ezen a helyen történik változás, hiszen Alfréd apja már arról szól: "E fájó könnyek árát az Ég megadja néked"
A kettős után Violetta egyedül marad és hozzáfog a legkeservesebb feladathoz, a szakító levél megírásához. Klarinétszóló hangzik fel, amely a helyzet tragikumát éppúgy ábrázolja, mint a hősnőt magát. Két jellegzetes melodikus faktor találkozik e szólamban: az alapdallam, ami most már duodecimára bővül, valamint a kisszext lépés, amely annyi tragikus sorsú Verdi hősnő szimbóluma.
Ezt az alapgondolatot továbbá is megtalálhatjuk az opera folyamán.
A báli képben egy izgatottan feszült kép játszódik le Violetta és Alfréd között. Alfréd súlyos gorombaságokkal vádolja Violettát: nemcsak szerelmében, hanem becsületében is megalázza: "És ha ő lesz, aki meghal, akkor egy csapásra elvész pártfogója és szerelme". A szólam az alapmotivummal ellenkező utat jár be: skálaszerűen felfele halad.
Ugyanennek a gondolatnak a második megjelenésekor a szöveg már kérővé, követelőzővé válik: "Elmegyek, de esküdj nékem, hogy te vélem jössz, hogy vélem jössz most, bárhová is menjek." S most már a dallamban visszatér a jellegzetes lefelé hajlás. A jelenetnek a megfelelő drámai kiélezettségét a kromatikus lépések biztosítják.
A mű során Violetta is hatalmas fejlődésen megy keresztül. Ennek a fejlődésnek egy külső vonala is van, éspedig az első felvonás Violettájának hangkaraktere a koloratúr-primadonnáé, a második felvonás második képében drámai szopránná súlyosodik, míg a harmadikban a lírai szoprán karakterével kell rendelkeznie. Többek között ezért is tartozik az irodalom nehéz szerepei közé Valery Violetta... Ez persze csak a látszat, vagy helyesebben a felület, a lényeg a Violetta dallamvilágának karakterbeli változása. Az első felvonás végén Alfréd hangja látszólag győz a félvilági nőjén, s mikor a függöny legördül még nem tudni Violetta melyik énje győz. A második felvonás nagy duettjében George Germonttal, már nyoma sincs a koloratúr primadonnás staccatós-virtuóz hangnak. Elég meghallgatni az "ó, ha tudná, míg csak élek érte mily nagy lázban égek" kezdetű szakaszt, hogy rádöbbenjünk, a szerelemben és szenvedésben megtisztult drámai hősnő áll előttünk, aki szerelméért, jogáért, életéért kűzd:
A duett
középszakaszában Verdi egyik legcsodálatosabb dallama hangzik fel, Violetta
szólamában. Talán egyszerűségének köszönhetően csodálatos, hiszen az
eszközök egyszerűsége, legtöbbször jellemzője a remek műveknek.
A hosszan ívelt nagy dallam utolsó előtti ütemében megszólal az alapmotívum.
A zárlat hirtelen átváltása Esz-dúrból esz-mollba méltó befejezés ennek a
tökéletesen kiegyensúlyozott, a szöveghez tökéletesen idomuló és tökéletesen
kifejező dallamnak.
A második felvonásban a töredezett frázisokban nyilvánul meg Violetta lelkiállapotának feszültsége. Abban a dallamban ad hangot kétségbeesésének, amely egyidejűleg formailag tagolja a zenei felépitést és ugyanakkor a hallatlanul felfokozott izgalomhoz a kontrasztot is biztositja.
A darab harmadik felvonásának csodálatos, de ugyanakkor fájdalmas hangulatát már zenekari játék megadja. Az egész felvonást, Violetta alakját a líraiság jellemzi. Valóban a haldoklás, a lassú sorvadás képét kapjuk. A két strófás a-moll ária "Ég veled boldog órák" a partitúrák gyöngyszemei közé tartozik. A dallamalkotásban végig dominál a kisterc hangköz, majd néha átveszi helyét a nagyterc. Csodálatos, hogy hogyan oldja meg Verdi a jelenetek színezését: a fájdalmas bucsú, kínzó vágy, az Éghez való könyörgés és a lemondó "mindennek vége" hangulat kifejezésével. A magas a-ra felugró és ott pianissimoban elhaló befejezés szinte képszerűen állítja elénk a lélek elszállását.
G. Verdi: Aida
Opera négy felvonásban, Antonio Ghislanzoni szövegére.
Szereplők: A király - basszus
Amneris, a leánya - mezzoszoprán
Aida - szoprán
Radames - tenor
Ramfis főpap - basszus
Amonasro, etióp király, Aida atyja - bariton
Hírnök - tenor
Főpapnő - mezzoszoprán
Az opera megírásának körülményei
Nem tudni pontosan, hogy mikor kapott Verdi megbízást Izmail pasától, hogy operát írjon. Azt tudjuk, hogy 1869 augusztusában Verdi levélben utasítja el a kairói opera intendánsát, Draneth bejt. E levélben viszont nem operaírást, hanem egy himnusz megkomponálását utasít el a szuezi csatorna megnyitásának ünnepségére.
A következő évben, vagyis 1870-ben elvállalja az opera megkomponálását, amelyet viszont feltételekhez köt. Első feltétel az volt, hogy saját költségére íratja meg a librettót és saját költségére taníttatja be Kairóban az operát. A partitúrát és a szövegkönyvet az Egyiptomi Királyság abszolút tulajdonává teszi az ország területén, a világ többi részén ezt a jogát fenntartja magának. Mindezért 150.000 frankot kapott.
A szinopszisz szerzője, Auguste Mariette, a híres régész-egyiptológus. Állítólag, maga Izmail pasa is besegített társszerzőként az Aida elkészítésében. A premier 1871. december 24-én zajlik le, óriási sikerrel, majd 1872. február 8-án a Scalaban hangzik fel az Aida. A pármai, nápolyi és párizsi premiereken Verdinek a szerző és a betanító szerepen kívül rendező is.
Bizonyos, hogy az Aida librettójának szinopszisa már az első pillanattól megragadta Verdit. Felmerül a kérdés, hogy mi az alapja a cselekménynek? Tudnunk kell, hogy Auguste Mariette számos papirusz tekercset megfejtett, igy egyes kutatások lehetségesnek tartják, hogy innen inspirálta a témát. Ezt egy 1766 táján keletkezett Metastasio szövegkönyvvel támasztják alá, amelynek cselekménye bizonyos vonatkozásokban hasonlít az Aidáéval. Azonban több mint valószínű, hogy az "egyiptomi program" teljes egészében Auguste Mariette fantáziájának szüleménye.
A drámai szituációk nem teljesen újszerűek, de megvan bennük a karakterek összecsapásából származó konfliktus-lehetőség. Mindhárom főszereplő: Aida, Amneris és Radames, két polárisan ellentmondó érzelem és szenvedély között örlődik: Aida Radames szerelme és a hazaszeretet, Amneris a szerelem, illetve féltékenység és államvédelem, Radames a szerelem és a hadvezéri kötelesség között. S ilyen körülmények között mindhárman "bűnözőkké" lesznek: Aida elárulja szerelmét, Radames hazáját és Amneris a törvény kezére adja azt, akit szeret. E három drámai vétségeket elkövető főszereplő mellett érdekes Amonasro és Ramfis figurája is. Amonasro jellemét a bosszúvágy uralja, vagy helyesebb talán politikai-hadvezéri ambiciónak nevezni. Ramfis pedig a hideg államrezon.
Mindehhez a bonyolult drámai szituációsorozathoz hozzájárul az egzotikus környezet, amely nagy mértékben folyásolta be Verdi fantáziáját. Bizonyos források szerint Verdi arab népdalgyűjteményekből is inspirálodott. Ennek megcáfolására létezik egy Verdi levél, amelynek egyik mondata ezt mondja: "A valódit lemásolni jó dolog lehet, de kitalálni a valódit jobb, sokkal jobb".
Zenei elemzés:
A címszereplő portréját az előjáték rajzolja meg. Az itt uralkodó motívum Aida témája:
E motívumnak két fő jellegzetessége van: 1. szűk lépésekben tör felfelé és sohasem nyugszik meg a tonikán, hanem a legnagyobb feszültséget hordozó V. fokon, a dominánson. 2. karakerizáló funkció: Aida soha nem éri el a boldogságot.
Az Aida téma uralkodó vonása a felfelé haladó dallamvonal. Ez megvalósulhat kis lépésekben és szűk ambitusra tömörítve, vagy tágra nyíló zenei gesztusokban, mint például az Aida portré funkciójú Radames-románc fő témájával:
Az első képet záró ária zeneileg nagyon komplex képet rajzol a hősnőről. Az öt szakaszból álló jelenetnek első gyors szakaszában egyesül az Aida tematika és az ismeretes kupoladallam-típus (tragikus szoprán hősnők sajátja).
"Szánj meg nagy Ég" kezdetű kantabiléban kitör Aida minden konfliktust legyőző tisztasága.
A témafej felcsapó kvártja annak visszahajlása a darab teljes zenei anyagának egyik alapsejtje.
A második felvonásban Aida és Amneris összecsapásakor, Aida egy szélesen kibontott f-moll dallamot énekel, ugyancsak felfelé igyekszik a dallam, először szeptimig majd nónáig. A Nílus-parti felvonás Aida felvonása. Előbb áriát énekel, majd két hatalmas kettőst, ahol összecsap apjával és szerelmével.
Verdi zenei dramaturgiáját nem lehet merev elméletekhez kötni: lásd az Aida-románcban alig található felfele haladó menetet. Az Aida-Amonasro kettős pedig bővölködik az ilyen jellegű melódiákban:
A záró kettős két legfontosabb Aida-melódiája tipikus képviselője a címszereplő dallamkörének. Az első tiszta diatonikus hármas hangzatával rokonná lesz a Radames-románccal:
Az Aida-dallamoknak a magasra törése szimbolikussá lesz: Aida, mint "égi lény" (celeste Aida). A szerep drámai tetőpontja az Aida-Amneris duett, melyben viszont nagyonis földi szenvedélyek csapnak össze.
A duett nagy f-moll dallama szűk hangközbelépéseivel maga a könyörgés Aida részéről Amneris felé.
Aida sokszínű lényének egyik legszebb vonása a hízelgés-csábítás. Eme vonás a Nílus-parti szoprán-tenor kettősben mutatkozik leginkább. A dallamban mindez szűk kromatikus menetekkel kíséretben lágyhangú fuvolákkal jelentkezik.
Amneris mindenben ellentéte Aidának, mint jellemileg, mint zeneileg: minden dallam a mélybe húz:
A negyedik felvonásban tanúi vagyunk Amneris karakterváltozásának. A gőgös kegyetlen királylány itt válik szenvedő asszonnyá, itt magasztosul fel szerelméhez. Igy a dallamvilág is megváltozik s most már felfelé ívelnek:
S amikor már nem lát kiutat a
reménytelen szerelemből következik be az átka, s innen kezdve dallamvilága
ismét lefele ívelő skála menet. S nemcsak lefele ível, hanem rögtön a
mélyben szólal meg (gordonkák).
Radames zenei jellemzése kissé nehéznek tünik első pillantásra mivel szinte nem találunk olyan helyet, ahol az ő saját hangja legyen. Mindezzel Verdi nem háttérbe szoritja a két nőszereplővel szemben, hanem így tud egy hiteles jellemrajzot festeni Radamesről. Ez, amikor rádöbben, hogy áruló lett, rátalál saját hangjára is.
A kripta-jelenetben először Radames, majd Aida énekel egy-egy ariosot, s csak ezután kerül sor a tulajdonképpeni duettre, az "o terra adio"-ra.
Aida és Radames zárókettőse a mű koronája.
V. Verdi népszerűsége a XXI. Században
"Hangjegyeim, legyenek azok szépek vagy csúnyák, sohasem véletlen szülöttei és mindig mondani akarok velük valamit" (mondta Verdi 1850. december 14-én, a velencei "Fenice" szinház igazgatójának).
Ez a "mindig" magába foglalja akár a XX. vagy a XXI. századot is. És tud is mondani: a világ opera színpadain előadott Verdi-művek néző és hallgató közönsége kiválóan minősíti. A repertoárokból nem hiányoznak a Verdi-művek a maguk egészében vagy fragmentálva, de úgy is mint hatást kifejező háttérmuzsika.
|
