Ami tíz hónapja, azóta, hogy Ausztria megrohanta Szerbiát, naponta várható volt, bekövetkezett: kitört a háború Olaszországgal.
A hadviselő országok néptömegei kezdenek már kiszabadulni a hivatalos hazugságok hálójából. A német népnek is egyre nagyobb tömegei ismerik fel a világháború okait és céljait, s azt, hogy ki felelős közvetlenül a háború kitöréséért. A háborús célok szentségének tébolya egyre inkább eltűnik, a háborús lelkesedés elpárolog, a mielőbbi béke megkötésének akarata hatalmas mértékben megerősödött, mindenütt - a hadseregben is!
Súlyos gondot jelentett ez a német és az osztrák imperialistáknak, akik kutatva néztek segítség után, de hiába. Most azonban, úgy látszik, it 23523s1813x t a segítség. Olaszországnak a háborúba való beavatkozásával, úgy vélik, elérkezett számukra a várva-várt alkalom, hogy újból felszítsák a nemzeti gyűlölködés tébolyát, megfojtsák a békeakaratot, és eltüntessék saját bűnösségük nyomait. A német nép feledékenységére, sajnos, nagyonis sokszor kipróbált türelmére spekulálnak.
Ha ez az agyafúrt terv beválna, oda lenne a tízhónapos tapasztalat minden eredménye, a nemzetközi proletariátus megint fegyvertelen maradna, a legkisebb mértékben sem lenne többé önálló politikai tényező.
Ennek a tervnek meg kell hiúsulnia - ha a német proletariátusnak a nemzetközi szocializmushoz ma is hű része nem feledkezik meg ebben a szörnyű időben történelmi küldetéséről és méltó marad hozzá.
A nép ellenségei a tömegek feledékenységére spekulálnak - ezzel a spekulációval mi a következő jelszót szegezzük szembe:
Semmit sem felejtünk!
Láttuk, hogy a háború kitörésekor az uralkodó osztályok csábító dallamokkal léprecsalták a tömegeket, és a kapitalista háborús célok szolgálatába állították őket. Láttuk, hogy a demagógia csillogó szappanbuborékjai szétpukkantak, a tébolyult augusztusi álmok szertefoszlottak, hogy boldogság helyett nyomor és gyász köszöntött a népre; hogy a hadiözvegyek és hadiárvák könnye áradattá dagadt, hogy a háromosztályos gyalázat fenntartása, a négytagú szentháromság: félabszolutizmus - junkeruralom - militarizmus - rendőri önkény állhatatos tömjénezése keserű valósággá vált.
A tapasztalat erre int bennünket: mindent tanuljunk meg, semmit se felejtsünk!
Visszataszítóak azok a tirádák, amelyekkel az olasz imperializmus a maga rablópolitikáját szépítgeti; visszataszító az a római tragikomédia, amelyből a pártközi béke [Burgfrieden] közkeletűvé vált grimasza sem hiányzik. Még visszataszítóbb azonban az, hogy mindebben, mint valami tükörben, csupán az 1914 júniusában és augusztusában alkalmazott német és osztrák módszereket ismerjük fel.
Az olasz háborús uszítók a legnagyobb mértékben rászolgáltak arra, hogy megbélyegezzük őket. De ők pusztán hasonmásai a német és osztrák háborús uszítóknak, akik elsősorban felelősek a háború kitöréséért. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz!
Kinek köszönheti a német nép az újabb megpróbáltatást? Kitől kell számonkérnie az áldozatok újabb hekatombáit, a holnapi új hullahegyeket?
Változatlanul fennáll az, hogy a Szerbiához intézett 1914 július 23-i osztrák hadüzenet volt az a tűzcsóva, amely a világot lángbaborította, még ha Olaszországra később terjedt is át a tűz.
Változatlanul fennáll az, hogy ez az ultimátum volt a jeladás a világ újrafelosztására, és szükségszerűen a porondra szólította valamennyi tőkés rablóállamot.
Változatlanul fennáll az, hogy ez az ultimátum egycsapásra felszínre hozta a balkáni, a kisázsiai és az egész földközitengeri hegemónia kérdését s ezzel egyben az Ausztria-Németország és Olaszország közötti összes ellentéteket.
Ha most a német és osztrák imperialisták az olasz rablópolitika bozótja mögé, az olasz hitszegés spanyolfala mögé akarnak bújni; ha az erkölcsi felháborodás, a megbántott ártatlanság tógáját öltik magukra, holott Rómát csupán saját hasonmásuknak tekinthetik, úgy megérdemlik a legkíméletlenebb gúny ostorcsapásait.
El ne felejtsük, hogy éppen az olasz kérdésben micsoda játékot űztek a német néppel az igen tiszteletreméltó német hazafiak.
Az Olaszországgal kötött hármas-szövetség sohasem volt egyéb, mint komédia - benneteket becsaptak ebben a dologban.
A tájékozottak mindig tudták, hogy háború esetén Olaszország biztos ellenfele Ausztriának és Németországnak - benneteket azzal ámítottak, hogy szilárd szövetségesük.
A hármas-szövetségi szerződés, amelynek megkötésekor és megújításakor benneteket senki sem kérdezett meg, jelentős részben meghatározta Németország világpolitikai sorsát - mind a mai napig egyetlen betűt sem közöltek veletek ebből a szerződésből.
A Szerbiához intézett osztrák ultimátum, amellyel egy maroknyi klikk rárontott az emberiségre, az Ausztria és Olaszország közötti szövetségi szerződés megszegését jelentette - nektek erről semmit sem mondtak.
Ezt az ultimátumot Olaszország kifejezett tiltakozása ellenére küldték el - előttetek ezt elhallgatták.
Olaszország és Ausztria szövetsége már ez év május 4-én felbomlott - mégis május 18-áig eltitkolták a német és az osztrák nép előtt ezt a döntő tényt, sőt az igazság ellenére egyenesen hivatalos helyről letagadták, ami méltó párja volt annak a tudatos becsapásnak, amellyel a Belgiumhoz intézett 1914 augusztus 2-i német ultimátumot illetően vezették félre a német népet és a Német Birodalmi Gyűlést.
Egyáltalán nem befolyásolhattátok Németországnak és Ausztriának Olaszországgal folytatott tárgyalásait, amelyektől Olaszország beavatkozása függött. Kiskorúként kezeltek benneteket ebben a döntő fontosságú kérdésben, mialatt a háborús párt, a titkos diplomácia, egy maroknyi ember Berlinben és Bécsben hazárdjátékot űzött Németország sorsával.
A "Lusitania" megtorpedózása nemcsak az angol, a francia és az orosz háborús párt hatalmát szilárdította meg, nemcsak az Egyesült Államokkal idézett elő súlyos konfliktust, nemcsak valamennyi semleges államban váltott ki szenvedélyes felháborodást Németország ellen, hanem az olasz háborús pártnak is megkönnyítette - éppen a kritikus időben - a maga végzetes munkáját - s ezt is némán kellett a német népnek végignéznie; az ostromállapot vasmarka torkára forrasztotta a szót.
Már ez év márciusában egyengetni lehetett volna a béke útját - Anglia kezét nyújtotta -, de a német imperialisták profitéhsége eldobta a kínálkozó lehetőséget. Azok, akiknek Németországban nagyszabású gyarmati hódításokhoz, Belgium és Francia-Lotaringia annektálásához fűződnek az érdekeik, a nagy német hajózási társaságok kapitalistái, a német nehézipar uszító vezérei reményteljes béketörekvéseket hiúsítottak meg.
Ezt is eltitkolták a német nép elől, erről sem kérdezték meg a véleményét.
Kinek köszönheti a német nép, kérdezzük mi, a rettenetes háború folytatását, kinek Olaszország beavatkozását? Ki másnak, mint az országon belül garázdálkodó, mindenért felelős felelőtleneknek.
Mindent megtanulunk, semmit sem felejtünk!
A tavaly nyári német események olasz lemásolása semmiképp sem ránthatja újabb háborús őrületbe a gondolkodó embereket, hanem csak újabb ösztönzést adhat nekik a politikai és társadalmi igazságosság hajnalát ígérő csalóka remények lidércfényeinek elriasztására, csak újabb fénysugár lehet számukra, amely világosságot derít a politikai felelősség kérdéseire, amely teljesen leleplezi ezeknek az osztrák és német háborús gyújtogatóknak közveszélyességét, csak újabb vádirat lehet ezek ellen.
Azt is meg kell azonban tanulni és nem szabad elfelejteni, mégpedig mindenekelőtt, hogy milyen hősies harcot vívtak és vívnak most is olasz elvtársaink a háború ellen. Harcolnak a sajtóban, gyűléseken, utcai tüntetéseken, harcolnak forradalmi erővel és elszántsággal, életük árán is szembeszállnak a hatóságilag felkorbácsolt nacionalista áradat dühöngve tajtékzó hullámaival. Küzdelmükhöz lelkes szerencsekívánatainkat küldjük. Az ő szellemük legyen a példaképünk! Törekedjetek arra, hogy ez legyen a példaképe az Internacionálénak!
Ha ama augusztusi napok óta már példaképpé vált volna, kedvezőbben állnának a dolgok a világon. Kedvezőbben állna a nemzetközi proletariátus dolga.
Ámde az elszánt harci akarat nem ismeri azt a szót, hogy már késő.
Levitézlett a "kitartás" esztelen jelszava, amely csak egyre mélyebben húz le bennünket a népek lemészárlásának örvényébe. A jelenlegi helyzetben a szocializmus parancsoló követelménye a nemzetközi proletár osztályharc.
A fő ellenség a saját országunkban van!
A német nép fő ellensége Németországban van: a német imperializmus, a német háborús párt, a német titkos diplomácia. Ez ellen a saját országában levő ellenség ellen kell a német népnek küzdenie, küzdenie politikai harcban, együttműködve a többi ország proletariátusával, amely szintén hazai imperialistái ellen vívja harcát.
Egyek vagyunk a német néppel - semmi közünk sincs a német Tirpitzekhez és Falkenhaynokhoz, a politikai elnyomás, a szociális leigázás német kormányához. Értük semmit, a német népért mindent. Mindent a nemzetközi proletariátusért, a német proletariátus, a megtiport emberiség érdekében!
A munkásosztály ellenségei a tömegek feledékenységére számítanak - legyetek rajta, hogy alaposan elszámítsák magukat! A tömegek türelmére spekulálnak - mi azonban harsogva kiáltjuk:
Meddig élnek még vissza az imperializmus hazárdjátékosai a nép türelmével? Elég, untig elég a mészárlásból! Le a határon inneni és határon túli háborús uszítókkal!
Legyen vége a népek legyilkolásának!
Világ proletárjai, kövessétek olasz testvéreitek hősi példáját! Egyesüljetek nemzetközi osztályharcra a titkos diplomácia összeesküvései ellen, az imperializmus ellen, a háború ellen, a szocialista szellemű békéért.
A fő ellenség a saját országunkban van!
|
