ALTE DOCUMENTE
|
||||||||||
A keselyű
Zúg a szél, a keselyű még él,
A magasból les rád, csak azért, hogy félj.
De ha eljön az éj, és zúgni kezd a szél,
Akkor fogod tudni: a keselyű még él.
Ma éjjel is felszáll a fekete fantomgé 858e418i p.
Fölötted kering, csak azért, hogy félj.
Mindent elvesz, amit az éj adott neked.
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled.
Ref.:
Minden nap, minden napnak hajnalán
Eltűnik a fantom; te azt hiszed, már nem él.
Ma éjjel is felszáll a fekete fantomgé 858e418i p.
Fölötted kering, csak azért, hogy félj.
Mindent elvesz, amit az éj adott neked.
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled.
Nem akarok félni! Nem kell keselyű!
Nem kell! Nem kell! Nem kell! Nem kell fantomgép!
Nem kell! Nem akarok félni! Nem kell! Nem kell keselyű!
Álmodtam egy világot
Időm kevés, mégis hajt valami tovább
Kormos városokban rám nem várnak csodák
Hajszolt kutyák futnak az út menti porban,
Új filmeket adnak a régi mozikban.
Fáztam eleget az utcák kövén,
Falhoz dőlve rád vártam én.
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.
Titkaim nem őrzi senki meg
De a szívemben a dal megmarad nekem
Újra átélem örök hangjait,
S ha szól az ének, álmodom a világot veled.
Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.
Kínoz egy ének
Süllyedő utakon összedőlt házak,
A kidobott tükrök valakire várnak.
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének.
Olcsó cigid, szívod és fújod,
Önmagad egyre, egyre nehezebben húzod.
Fejed lehajtanád, padra vagy földre,
Lesnek rád fák mögé rejtőzve.
Veletek nőttem fel, házak, városok,
Fáradt villamosok, kőhidak.
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
Vadítja lelkem, kínoz egy ének.
Mondd el, mit szeretnél,
Te kicsi, te nagy, csúnya, és szép,
Vagy régen elveszett, amire vágysz,
És kínoz egy ének, akárhol jársz.
Vasúti várótermek, pénznyelő automaták,
Zsúfolt vonatok, részeg katonák.
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének.
Éjszaka van, a hold a földre ásít,
A falak mögött az altató még kábít.
Autók rohannak, keletnek és délnek,
Minden utcán kísért egy ének.
A hűtlen
Ment a hűtlen nehéz fejjel.
Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.
Arra gondol, őt ki szerette,
Ha szerette, el miért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna.
Ref.:
Minden hajnal övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
De amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.
De amíg él el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.
Megállt egyszer s visszanézett,
Nézte-nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját.
Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Tudja jól, hogy ő már nem kell.
Ég veletek, mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot.
Adj menedéket!
Életed, rohanó szél,
Mint egy árnyék, mindig követ,
Megforgat, fogságba vet,
Majd elkopik, mint a szövet.
Adj nekem menedéket!
Adj nekem menedéket, óh!
Mi a fene, mond mi lesz velünk,
Ha egyszer fel sem ébredünk?
Lelkünk a mennybe költözött,
Vagyunk ég és föld között.
A rozsdás szögek alatt.
Ítélet!
Tudom jól, hogy fegyverszóra várnak,
Szivart szívó szeszszagú fejek.
Tudom jól, hogy teljesülhet vágyuk,
És én akkor ellenük megyek.
Tudom jól, hogy megszakadhat álmom,
A hajnal tüzet hozhat rám.
Tudom jól, hogy elveszítlek téged,
És elveszhetek én is talán.
Félek, hogy eljön a nap,
Gazdagra szegényre,
Soványra, kövérre,
A vérnek éjszakája.
Félek, hogy eljön a nap,
Gazdagra szegényre,
Soványra, kövérre,
Jóra és gonoszra,
És minden bolondra.
Félek, hogy eljön a nap,
Eljön a nap,
Eljön a vérnek,
Eljön a vérnek éjszakája,
Eljön a vérnek éjszakája.
Álom
A lány, kire nézek,
Egy új életről álmodik,
Tűz ég szívében,
Meddig kell várnia még.
Ref.:
Álmodhat szépről, álmodhat jóról,
Úgy szeretne élni már.
Elfojtott vágyak, órák, remények,
Úgy szeretne élni már.
Ha tudná, hogy merre menjen;
Az út oly nehéz.
Tűz ég szívében,
Meddig kell várnia még.
Egek felé kiáltottam
Soha nem láttam még, hol kel föl a nap,
Soha nem aludtam át, éjszakáimat.
Hínárszálak húztak le a mélybe,
Önmagam állítottam félre.
Zárt ajtókat nyitottam ki másnak,
Nem hívtak barátnak, és nem hívtak társnak,
A lenyugvó nap mindig máshol ért,
Ezer színével borult rám az éj.
Rám zuhant minden, minden, mi nem kellett másnak,
Rossz íze lett a sötét, a sötét éjszakáknak.
Ref.:
Életemben sok mindent megpróbáltam,
Külvárosok előttem, utánam.
Az egek felé kiáltottam,
Rosszat soha nem akartam.
Ahogy élsz
Egyedül alszol, egyedül kelsz,
Amit tenned kéne arra sem figyelsz,
A dolgok súlya fejeden egyre nő,
Lassan olyan leszel, mint egy nehéz kő.
Rég nem vagy már fenegyerek,
Rossz dolgokban törni magad minek?
Rossz ágyakon rossz álmokat láttál,
Éveken át mindig valamire vártál,
Elérted lassan életed negyedét,
Nézz önmagadba, mennyit vesztettél!
Rég nem vagy már fenegyerek,
Rossz dolgokban törni magad minek?
Ahogy élsz, úgy lesz jó
Ahogy élsz, az neked való
Ahogy élsz, úgy lesz jó
Ahogy élsz, az neked való!
Minden perc egy nehéz nap,
Minden nap egy hosszú év,
Mögöttem már annyi érzés,
Előttem még oly sok év.
Volt már úgy, hogy mennem kellett,
Nem tudtam, hova érkezem,
Lehunyt szemmel azt reméltem,
Hogy egy dal segít nekem.
És jött egy furcsa érzés,
Vad erővel elkapott.
Igen, úgy éreztem,
Kezeimmel elérhetném a Napot.
Azért volt oly különös,
Minden fénynél színesebb,
Egész nap égett bennem
Egy dal szüntelen.
Ref.:
Minden sarkon álltam már,
Minden lépcsőn ültem már,
És ha elrúgtam egy követ, amerre gurult,
Arra mentem tovább.
Kölyköd voltam
Karodon vittél évekig,
Akaratod rabja voltam.
A vágyak bennem egyre nőttek,
Elfelejtem, hogy kölyköd voltam.
Hiába hívnál megtört szívvel,
Elnyeltek a sűrű városok.
A tűzfalakra írtam éjjel:
Engem ne várjatok!
Kölyköd voltam, véredből lettem.
Kölyköd voltam, nem értettél engem.
Emléked mégis fogva tart, el nem enged.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
A régi dolgok sorra elvonulnak,
Percről-percre messzebb jutok.
Terheim hegyekké nőttek,
Áttörni rajtuk nem tudok.
Szárnyaira vett a vágy,
És nem mondhatok neked mást:
A reményt soha fel ne add!
Megveted még hideg ágyamat.
Megveted még hideg ágyamat.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
|
