Az ókori Görögország
A klasszikus Athén fénykorától a bukásig; a periklészi korszak és a peloponnészoszi háború
Athén virágkorától a bukásig
A Peloponnészosz nagy részén, Közép- és Észak-Görögországban lassan fejlődő gazdaság.
Attikában a mezőgazdaság is fejlettebb. Önellátó parasztgazdaságokból árutermelő parasztbirtokok kialakulása; kevés, de intenzíven művelt föld, gabona és zöldségfélék, szőlő, olajfák együttese, legeltetés az arra alkalmas domboldalakon, 20120d322u hegyvidéken; legértékesebb a szarvasmarha (különféle áruk értékét korábban ökörben fejezték ki), tartottak juhokat, kecskéket, öszvért, kutyát, lovat, libát és galambot is.
Kereskedelem, ipar: kezdetben luxuscikkek behozatala, később rendszeres helyi és távolsági kereskedelem; fő helyszíne a városi piactér, az agora. Az itt árusító kereskedőket tisztviselők ellenőrizték (piacfelügyelők), ügyelve a súlyok, mértékek hitelességére. Itt gyűltek össze a munkát kereső ill. beszélgetni kívánó emberek is.
Fejlett távolsági kereskedelem: Athént 13 km hosszú, több méter vastag fal kötötte össze két kikötőjével; a nagyobb Peiraeusz (Pireusz) és a kisebb Phaleron. Hispániától Indiáig mindenhonnan áruk tömege érkezik. Pénz használata (kezdődött a kisázsiai Lüdiában, Kroiszosz [Krőzus] Kr.e. 560–547-ben veretett először pénzt, onnan terjedt tovább görög földre is). Nagyobb értékű érmék ezüstből készültek (istenek, mitológiai állatfigurák vagy hősök képeivel készített pénz; megjelölve a származási hely emblémájával is). Váltópénz többnyire rézből készül; minden polisznak saját fizetőeszköze van. Idegenek pénzváltásra kényszerültek, ebből a pénzváltók komoly haszna. Létezik kölcsön, hitel, kamat, zálog, – csalók, pénzhamisítók, perek; korabeli mondás: „a pénz az ember”.
Kiépített kikötők, dokkok, műhelyek, hajóépítő ergasztérionok, raktárak, tőlük nem messze pénzváltó bankok, jogi ügyletek lebonyolítására szolgáló irodák. Távolabb vendéglők, szálláshelyek, vámhivatalok, felügyelők irodái. 10 kikötőfelügyelő.
Az athéni állam bevételei:
- a szövetségesek hozzájárulásaiból;
- bányák bérbeadásából;
- a tehetősebb polgárok kötelező hozzájárulásából (leiturgia);
- a Boszporuszon áthaladó hajók rakománya kivetett tized, a városkapukon bevitt élelem utáni vám, a Peiraeuszban kikötő hajók rakománya után szedett kétszázalékos illeték.
Virágzó kézművesség, számtalan állami megrendelés Athén újjáépítésére. Háztartásokban asszonyok vagy házi rabszolgák sütöttek, főztek, fontak, szőttek, az eladásra szánt termékeket kis műhelyekben készítették ( a mester és családja, esetleg pár rabszolgával együtt); nagyobb létszám a kovács- és hajóépítő műhelyekben (10–16 rabszolgát foglalkoztató középüzemek, ergasztérionok). A fazekasok korongjaikon bor, olaj és gabona tárolására szolgáló hatalmas amforák, valamint napi étkezésekhez használt kancsók, ivóedények (kratér) gyümölcstálak, stb.
A kovácsok görög földön találták fel a vas forrasztásának technikáját. Pékek, ácsok, szövők, gyapjútisztítók, bútorkészítők, vésnökök, vargák, illatszer készítők stb. Szénégetők: boksák, kúp alakú tölgyfarakások, felül füstnyílás, alulról meggyújtva lassú elszenesítés, faszén-kosarakban vitték a városba.
Periklész (Kr.e. 500k. – 429k.), apja Xanthipposz, Mükalénál perzsákat legyőző hadvezér, anyja Kleiszthenész unokahúga. Kezdetben tartózkodás a politikától, katonai karrier (bátorság, hozzáértés, győzelmek), nehogy osztrakizmosszal száműzzék a hatalmi versenyben. Később az arisztokrata származású, a népet saját vagyonából osztogatással, kedvezménnyel megnyerni szándékozó Kimónnal szemben lép fel. Eléri az állami juttatások rendszerének kiépítését: színházi, törvényszéki napidíjak és egyéb összegek fizetése a népnek (a hajókon szolgáló evezősöknek is napidíj egy-egy hadjárat során stb.); – megnyerve a nép bizalmát száműzeti Kimónt. Ezután 15 éven át az athéni állam vezetője, 15 alkalommal választják első hadvezérnek.
Vezetésével közmunkák, jó fizetés biztosítása, az athéni fellegvár újjáépítése. Az Akropoliszt három oldalról meredek sziklák ill. fal vette körül, a negyediken vezetett fel az oszlopokkal gazdagon díszített márványlépcső, a Propülaia. A vár kapuján belépve elsőnek Athéné tízméteres bronzszobra tűnt fel, – Pheidiásznak, a kor leghíresebb szobrászának, egyben az újjáépítés irányítójának az alkotása.
A fellegvár legnagyobb épülete Athéné temploma volt, a Parthenon. Nem messze állt tőle az Erekhteion, melynek erkélyszerű csarnokában a tetőgerendákat hat kőből faragott nőalak tartja. Ezek a híres kariatidák, melyek Karüai spártai településről kapták a nevüket, ahol a lányok szép táncukkal tűntek ki az ünnepi felvonulásokon.
Az Akropolisz legkisebb temploma Nikének, a győzelem szárnyas istennőjének szentelt épület. A Parthenon és az Erekhteion között vezetett a Szent út. Ennek két oldalon helyezték el a városnak szánt ajándékokat (szobrok stb.), valamint azokat a kőtömböket, amelyekre a népgyűlés határozatait vésték.
Az Akropolisztól nyugatra emelkedett az Areioszpagosz sziklája, ahol a régi időkben az arisztokrácia bírósága ítélkezett. Ettől nem messze volt a Pnüx félkör alakú dombja, ahol a népgyűlés tartotta tanácskozásait. A város északnyugati részén helyezkedett el az Agora, mely egyszerre volt a polgárság, a kereskedők, a vitatkozók és a semmittevők találkozóhelye. A piactér közepén kutak és platánfák álltak, szélét pedig oszlopcsarnokok szegélyezték. Körülötte emelkedtek a legfontosabb középületek. Itt állt a tanács épülete, a Buleutérion, valamint a kör alaprajzú Tholosz, amely a tanács mindenkori vezetőinek székhelye volt. Itt állt a törvényszék épülete is, a pénzverde, az állami levéltár, több templom, csarnok és más fontos épületek.
Az Akropolisztól délre volt a Dionüszosz színház (Peiszisztrátosz rendeletére kezdték építését), a drámai versenyek színhelye, és a Periklész által építtetett Odeion, ahol a zenei versenyeket tartották.
A szabad polgárok ingyen látogathatták a színházakat. Csont – vagy fém – jegyeket osztottak ki közöttük, amelyeken betű jelölte, hogy tulajdonosuk a nézőtér melyik szektorába foglalhat helyet.
A város kapuin kívül építették meg Athén három nagy gyakorlóterét, melyek szép parkokban elhelyezett tornacsarnokokból, küzdőpályákból, stadionokból, mesterséges tavakból és edzésre szolgáló helyiségekből álltak. Birkózás, labdahajítás és dárdahajítás mellett később a lélek „edzésére” is sor került zene, ének, olvasás, írás ill. a homéroszi költemények előadásmódjának tanításával.
Az erőteljes széttagoltság ellenére a görög városállamok állandó kapcsolatot tartottak fenn egymással: legerősebb összetartó ereje a közös vallási és kultikus szokásoknak, illetve a pánhellén versenyjátékoknak volt. Kr.e. 776-tól meginduló hivatalos olimpiai versenyek mellett még három rangosabb, az egész görögséget összefogó rendezvénysorozatot tartottak nyilván. A szabad görög városállamok politikai szövetsége a szümmakhia, ezekből ismertebbek a peloponnészoszi (Kr.e. 530 körül) és a déloszi szövetség (Kr.e. 478).
Az önálló görög poliszok vallási szövetsége volt az amphiktüónia.
Athén lakossága ekkoriban eléri a 300.000 főt, ebből kb. 100.000 volt rabszolga. Széleskörű demokrácia: Periklész Kr.e. 458-ban megnyitotta az arkhóni hivatalt a Szolón által kialakított vagyoni beosztás harmadik csoportja előtt is.
Athén nagyhatalom lett. Ezt korábban vitathatatlan katonai vezető szereppel bíró spártaiak különösen rossz szemmel nézték. Feszültséget keltett a különböző térségek közötti egyenlőtlen fejlődés, egy-egy térségen belül pedig a rabszolgatartó üzemek előnye a kistermelőkkel szemben. Erőteljesen nőttek a vagyoni különbségek, a kisárutermelői réteg fokozatosan elvesztette a létalapját, s egyre nagyobb gyűlölettel nézett a gazdagokra. A kézművesek (démiurgoszok) nehezen bírták a versenyt.
Egy-egy poliszon belül még a demokratikus rendszerűekben sem részesedtek a hatalomból a körüllakók, a nők és a rabszolgák.
A külpolitikai problémákat (hatalmi szembenállás a szövetségek között, kereskedelmi–gazdasági vetélkedés) a rabszolgatartó gazdaság alacsony technikai–termelési színvonala mellett szükségessé váló extenzív (terjeszkedő) fejlesztés szükségessége is okozta. Ez már csak egy másik polisz vagy szövetségi rendszer rovására bővülhetett.
A Peloponnészoszi háború (Kr.e. 431–404)
Az ellentétek kiéleződését segítette, hogy két nagy szövetségi rendszer létezett. A demokratikus erőket tömörítő déloszi szövetség vezetője, Athén elsősorban saját érdekeire használta fel a szövetségeseket.
Önállóságukat megszüntette, elszakadási kísérleteiket (pl. Szamosz esetében) büntették, súlyos adók fizetésére kötelezték őket. Nem véletlen, hogy Athénban nem volt rendszeres adózás, megéltek a szövetségesek adóiból, a kereskedelmi- és vámjövedelmekből, bánya- és földbérleti díjakból, valamint a gazdagok kötelező pénzügyi hozzájárulásából, a leiturgiából.
Ezzel ellentétben az arisztokratikus Spárta a peloponnészoszi szövetség élén nem sértette szövetségesei gazdasági érdekeit, viszont kész volt őket fegyveres erejével támogatni. Ez a szövetség tehát közös érdeken alapult, így szilárdabb is volt, mint a déloszi.
Athén megpróbálta befolyása (hatalma) alá vonni a Korinthosz által alapított jó fekvésű gyarmatokat, a peloponnészoszi szövetséghez tartozó Megara hajóit pedig kitiltotta a déloszi szövetség összes kikötőjéből. E városok Spártához fordultak segítségért. Spártában megszavaztatták a teljes jogú polgárokat (különleges szavazás, nem egyszerű igen vagy nem, hanem külön helyre álltak a háborút ellenző, illetve a mellette szavazó polgárok). Athénban is szavaztak, Periklész a háború mellett érvelt, mert engedékenység esetén más városok is felléphettek volna Athén elnyomó politikája ellen.
A kibontakozó háborúban kezdetben kiegyensúlyozottak voltak az erőviszonyok: a déloszi szövetség kétszeres fölényben volt a hajók számát tekintve, a peloponnészoszi szövetségnek viszont 1/3-dal több volt a szárazföldi hadereje. Haditervek: Athén a peloponnészoszi-félsziget part menti városait akarta elpusztítani, a tenger felől támadva. Hajóival körbefogva a térséget zárlattal akarta megakadályozni hajók kikötését, élelem stb. ellenséges földre bejuttatását. Spárta végigpusztította az attikai falvakat (lakóik időben betelepedtek Athénba, nagy zsúfoltságot okozva). Athénban már többen kiegyeztek volna, de Periklész ragaszkodott az eredeti haditervhez. A déloszi szövetség hajói óriási pusztítást végeztek a part menti településekben, így a már Attikát felégetett támadók sietve visszavonultak területeik védelmére (Kr.e. 431).
A következő évben újra támadnak, Athénba ugyanakkor a flotta behurcolja a pestisjárványt, amely megtizedeli a lakosságot, meghal Periklész is. Nagyobb formátumú politikus híján egymást követik a személycserék az athéni állam élén, sok a vita, a határozatlan vagy meggondolatlan intézkedés. Több szövetségesük kilép a kényszer-szövetségből, ennek ellenére Kr.e. 425-ben Athén javára billen a mérleg, seregei elfoglalják a messzénai Pülosz kikötőjét. Spárta területéről megkezdődött a helóták átszökdösése az athéniak által ellenőrzött városba. Spártát megrendítette a váratlan csapás, így fegyverszünetet kért. A győzelemtől elbizakodott athéniak nem tárgyaltak a követekkel, így a háború folytatódott tovább. Athén háború-párti vezetője ekkor Kleón (az iparosok és kereskedők terjeszkedési politikáját támogatta).
Spárta egy jelentős athéni gyarmat, Amphipolisz megszerzésével válaszol (a gyarmatváros elvesztéséért felelős hadvezért az athéniak száműzik, ő volt Thuküdidész, aki száműzetésében megírja A peloponnészoszi háború története c. művét).
Az Amphipolisz visszaszerzéséért folytatott csatában mindkét tábor hadvezére életét vesztette, és az Athénban hatalomra jutó békepárti Nikiasz Kr.e. 421-ben a háború előtti hatalmi viszonyok alapján ötven esztendőre békét kötött az ellenféllel.
Néhány év múlva Athénban ismét a háborús párt szerzett többséget, tagjai Szicília megszerzésével akarták a korábbi csorbát kiköszörüli, egyben a nyugati irányú terjeszkedést biztosítani. A hadjárat kitervelőjét, Alkibiadészt a sereg elindulása előtt istenkáromlás vádjával perbe akarták fogni és kivégezni, mire ő az ellenséghez szökött át. Hasznos tanácsainak köszönhetően Spárta meghiusította az athéniak hadjáratát, csaknem az egész expedíciós sereget elvágta északról az athéni élelmiszer utánpótlás útját, Athén ennek ellenére kitartott, mindaddig, míg a perzsa hadihajókkal megerősített Spárta tengeren is győzelmet nem aratott felette.
A Kr.e. 404-ben megkötött béke Athén nagyhatalmi szerepét megszüntette, szövetségi rendszerét feloszlatta, a várost pedig Spárta kényére-kedvére szolgáltatta ki. A város élére ötven arisztokrata vezetőt állítottak – ötven zsarnok uralma –, őket azonban a város lakói már a következő évben elűzték, visszaállítva a demokratikus államformát.
A győzelembe Spárta is „belebukott”. Belső gondjai szaporodnak: az időközben eladhatóvá vált földparcellák egy szűk réteg kezében halmozódnak fel, míg a földjükkel együtt polgárjogukat is elvesztő szegények egyre lejjebb süllyednek a társadalmi ranglétrán. A szegények szövetkeznek a helótákkal és a perioikoszokkal, Kr.e. 399-ben az arisztokratikus államrend megszüntetésére törnek, mozgalmukat azonban elfojtják, vezetőiket kivégzik.
Belpolitikai kudarcait Spárta szövetségesei elnyomásával és kizsákmányolásával igyekszik ellensúlyozni, legyőzötteit pedig erőszakkal kényszeríti az arisztokratikus államrend átvételére és fenntartására.
Miközben Kisázsiában a perzsákkal harcoltak Spárta erői, nyugatról az ellene összefogott görögség, keletről pedig a perzsa nagykirály seregei szorongatták, és Spárta kénytelen békét kérni Kr.e. 387-ben.
A háború eredményeként a kisázsiai iónok ismét perzsa uralom alá kerülnek, a görögség feletti vezető szerepét pedig Thébai ragadja magához (Thébai mondakör). Időközben Athén is létrehozott egy ún. második attikai szövetséget, mindenki harcolt, mindenki gyengült a testvérháborúban.
Az állandósuló háborúk átalakítják a társadalom szerkezetét. A nagybirtokosok és nagyüzem-tulajdonosok egy része a gabona- és pénzspekuláció valamint fegyvergyártás és kereskedelem útján még hasznot is húzott a helyzetből, a kisbirtokok és kisműhelyek viszont tömegesen mentek csődbe.
A munka nélkül maradt tömegek vagy a városokba áramoltak, zsoldoskatonának álltak, pénzért bárkinek a szolgálatába hajlandók voltak elszegődni. (Xenophón: Anabázis – tízezer zsoldos „bérhadjárata”.)
Az egyre nagyobb ipari üzemekben megkezdődött a specializálódás, így a szaktudás jelentősége csökkent, a rabszolgákkal való bánásmód romlott (klasszikus rabszolgatartás, „beszélő szerszám” jelleg). Megkezdődtek az első szökések és lázadások. A polgárokat a közügyek sem érdeklik már, úgy érzik, nincs befolyásuk a hatalmasok ellenében. A gyarmatvárosok nagy többsége közben függetleníti magát, ezáltal az ipar nyersanyag és piac nélkül maradt. Nincs erő ezek visszaszerzésére, csak igény a nagyobb egységre.
|
