Csokonai Vitéz Mihály

Csokonai Vitéz Mihály

A Lilla szerelem története Csokonai verseinek tükrében:

A reneszánsz óta divat a szeretett hölgyek átkeresztelése. Ez a szokjs Petralcánál jelent meg először, aki egy ismeretlen nőt nevezett verseiben Laurának. Csokonai Vitéz Mihály 1797-ben ismerkedett meg Lillával, akinek a valódi neve Vajda Julianna. Egy jónevű kereskedő lánya volt, szülei nem igazán kedvelték a szegény költőt.

Csokonai szerelmes versei három csoportra bonthatjuk, melyek összhangban vannak érzésvilágjval:

Az első szakaszban a boldog szerelem hatása alatt ír. Ilyen versei peldául: "A pillanto szemek", "A boldogság", a "Tartózkodó kérelem". Ezek a versek rokokó stílusban, vagy anakreóni dalokként jelentek meg költészetében.

Az anakreóni dalok legfőbb jellemzője, hogy a dalok rövidek, és versformájuk az anakreóni sor. Ezek a dalok Csokonai Lillához fűződő viszonyának kezdeti szakaszához tartoznak, gs elárulják, hogy ez a szerelem kölcsönös és boldog volt ("Lillámmal ülök együtt", "csókolódva tréfál"). Ilyen vers például "A boldogság" című, melyben rendkívül optimista a jövővel kapcsolatban, úgy érzi, hogy a boldogsága örökké tart. Ezt az utolsó három sorban feltett megválaszolatlan kérdéssel fejezi ki.

A rokokó művek -hasonlóan az anakreóni dalokhoz- rövidek, központi témájuk pedig a boldog szerelem, olykor a finom erotika. Leginkább a boldogság érzésének kifejezésére használta őket, ami akkoriban teljesen a hatalmába kerítette a költőt. Az egyik ilyen köteménye a "Tartózkodó kérelem". Eredetileg ezt a verset még jóval 1795 előtt írta egyik előző kedveséhez, és csak később, tökéletesítés után sorolta be a Lillához írt művek közé. A versből - rövidsége ellenére - kitűnően érződik a költő lángoló szerelme ("A hatalmas szerelemnek elemésztő tüze bánt"). Rokokó motívumként (virágként) Lilla is megjelenik az első versszakban ("gyönyörű kis tulipánt").

A költőnek ez az állapota kb. 9 hónapig tartott. Ebben az időszakban megpróbált állást szerezni, amiből el tudta volna tartani Juliannát. Tervei között szerepelt, hogy a keszthelyi Georgikonban professzor lesz, és egy tanári állást is megpályázott, de sajnos egyik elképzelése sem vált valóra. Közben szerelmét a szülei hozzáadták egy gazdag kereskedőhőz.

Csokonait mély megrázkódtatással fogadta a hír, mely öszeomlatta reményeit. Még mindig szerelmes volt Juliannába, de szívét boldogság helyett a szomorúság és a magány kezdte betölteni. Ebben az időszakban a költő lekivilágát leginkább "A reményhez" című mű mutatja meg.

A vers tulajdonképpen a Lillához fűződő szerelem történetét, a boldogság keresésének fázisait mutatja be. A reményt csak az első és az utolsó versszakban szólítja meg és ez keretet alkot a történet leírása körg. Az életet egy allegórikus kép, egy kert helyettesíti. A változást az évszakok váltakozásához köti. Ezeknek a természeti elemelnek a választása a költő természet-imádatából adódhatott. A boldog szerelem leírását a második versszakban találhatjuk. A tavasz általi megújulás és Lilla viszonzot szerelme a költő boldogságát mutatja be ("Egy híjját esmértem örömömnek még: Lilla kezét kgrtem, S megadá az ég"). Élete, művészete ebben az időszakban - ugyanúgy mint a kert - felvirágzott. Az utána következő versszak éppen ellentettje a másodiknak: a tél képei a költő hanyatlását, szomorúságát mutatja meg. Szerelme férje is megjelenik negatív szereplőként ("Régi jó világom Méltatlanra szállt."). Az utolsó versszakban a remény elvesztéséért könyörög, gs halálvágya is megmutatkozik. Ily módon állít párhuzamot a remény és az élet közé ("Amíg élek - remélek"). A vers utolsó soraiban lévő költői felkiáltások a felfokozott lelkiállapotra utalnak. Ezek együtt úgy hatnak, mintha a mű az életcélját vesztett költő búcsúlevele lenne ("Kedv! Remények! Lillák! - Isten véletek!").

Csokonai szerelmi költészetének harmadik szakaszára nagy hatást gyakorolt Lilla szerelmének elvesztése. Az eddigi boldogsággal, játékossággal, szeretettel telt versei helyébe a térmeszetbe visszaforduló, magányossággal telt, elgondolkodtató művek léptek. A versek strófaszerkezete is újszerű és bonyolult lett. Ebből a szakaszból kerültek ki legértékesebb költeményei (pl.: A tihanyi ekhóhoz, Magánosság). Ezekben a művekben halálvágya tükröződik és önmagát sajnáltatja, ami érthető, ha átgondoljuk sikertelen életét.

Csokonai felvilágosodása szorosan összefonódott a fejletteb kultúrájú országokban már elavultnak számító stílussokkal: barokkal, a rokokóval, így sajátos, sokszínű, izgalmas változatokat hozva létre. Szerencsénkre összekapcsolódott szerelmi költészetével is, s olyan gazdag érzelmi töltést kapott amelyből igazi líra, nagy életmű született.

Az estve:

Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben született 1773-ban. Egy reformétus kollégiumban tanult 1780-tól, ahol megismerkedett az ókori költeszettel. Rendkívül művelt és olvasott volt. Ebben az időszakban születtek legkiválóbb filozófiai költeményei, "Az estve" című is.

A versben alapvetően három részt lehet elkülöníteni:

Az első rész piktúra. Egy természeti jelenség, az alkony leírásával kezdődik a mű. S "tündöklő hintó" képét a költő valoszínűleg az ókor irodalmából meríthette, és az ottani tüzes (nap)szekér képét lágyította meg. Az este eljövetelét a fényesseg halálaként, a nap horizont mögé bukása éltal jeleníti meg. Az első 5-6 sorban a vizuális élmények vannak túlsúlyban: "halovány sugarak", pirult horizont", "aranyos felhők". Eddig a költő csak a természet élettelen részét mutatta meg. Ezután megjelennek az állatok is ("madárkák", "kis filemile", "pacsirta", "farkasok", "medve"). Mivel az állatoknak inkább a hangja jellemzőbb, mint a színük, ezért az első rész második szakaszában a hangzásbeli élményre helyeződik a hangsúly. Ezekkel az idilli képekkel próbálja meg bemutatni a költő a zavartalan természetet.

A második rész szentencia, filozofálgató rész. Egy költői felkiáltással kezdődik, és a költő önmaga is megjelenik. A kérésekkel fejezi ki, hogy mennyire vágyik a zavartalan természetbe. Ez kapcsolatban van a russeau-izmussal, amely szintén azt hirdeti, hogy az ember csak a természetben találja meg önmagát. A táj szépségét most már az illatérzések is hirdetik ("mennyei illatot lehelnek", "fűszerszámozott theátrom").

A második rész második szakasza is egy költői felkiáltással kezdődik, ami kifejezi, hogy szereti az a "vidám melankóliát", amit az alkony nyújt. Szomorúságát, a világból való kitaszítottságát a természetben próbálja meg feloldani ("Ugyis e világban semmi részem sincsen") - sikerrel. Ezzel visszatér a russeau-i alaphelyzethez. Bírálja a társadlom káros hatásait, melyek megölik a természetet csupán az élvezetekért, vagy anyagi javakért. Leginkább a fösvény leírásában lehet észrevenni, hogy mennyire lebecsüli, semmibe veszi a költő az ilyen és hasonló embereket.

A második rész harmadik szakaszában az író kifejti véleményét arról, hogy ez az erkölcsi fertő hogyan jöhetett létre. Az első sorokban a "bódult emberi nem"-et teszi felelőssé. Költői kérdéseivel az emberi esztelenség mértékét fokozza. A múlt, az ősközössegi társadalom bemutatása után a jelent vizsgálja. A szövegkiemelés arra enged következtetni, hogy a magántulajdon megjelenése a legfobb bajokozó. A múlt és a jelen párhuzamba állításával, russeau-ista bemutatásával fejezi ki haragját és értetlenségét. Az értelmetlenség hatásának továbbfokozása érdekében egy királyt helyez a középpontba, és elmondja, hogy milyen őrült módjára pazarolja el azt a pénzt, amit adóként a szegényektől vett el ("Azaz tonkin fészket legyen miből venni"). Az őrület tetőpontját a szakasz végén találjuk: a gazdagok olyan dolgokat sajátítanak ki maguknak, amiket egyáltalán nem lehet eltulajdonítani: "Az erdők tilalamas korlátok között állnak, | Hogy bennek az urak vadjai lakjanak").

A harmadik szerkezeti egység ismet piktúra. Az első résszel együtt keretet alkotnak, minek meglétét a tartalmon kívül a páros rímű tizenkettes versforma is erősíti. Kezdetén költői felkiáltások vannak, melyekkel az ősi közös maradványait sorolja fel (."oh arany holdvilág, | Melyet árendára nem ad a világ"). A természet tökéletességét a mesterséges (emberi) világgal szemben egy pásztorkép mutatja meg. Az utolsó sorok pedig a természet és Isten adta egyenlőségét hirdetik.

Az estve a felvilagosulás egyik fő ágát képviseli, és helyet ad a művészeti irányzat legfőbb gondolatainak. A műből rendkívüli módon érződik Russeau életfelfogásának hatása, mely a versben élteti a felvilagosodás eszményenk nagyszerű mivoltát.