Gyere őrült

Gyere őrült !

Az élet az ma csodás dolog,

És én hozzá idomulok,

Ezért vagyok őrült, kicsit őrült.

A tapétával megpróbálok összebújni,

S nem ártani senkinek,

Bolond vagyok, ez természetes, kicsit őrült.

Ha holnap este elindulok,

Azt, hogy kivel találkozom,

Azt senki nem mondja, nem mondja 13413j914n meg nekem előre.

Lehet őrült!

Társra vágyom én is, értsd meg,

Ugyanúgy, mint te. Ne kérdezd!

Őrült legyen, vagy nem kell senki sem.

Legyen őrült!

Csak én vagyok, aki megért téged,

Persze csak akkor, ha rám hagyod.

Társ legyen, de őrültet akarok!


Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás,

Gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád!

Veled vagyok

Csaknéhány fény,

És az országúton az autó rohan velem.

Ez az életem, ez az életed.

S néhány kéz,

Csak néhány kéz abból a sok ezerből, aki segít,

Aki segít nekem, aki segít neked.

Kemény vagyok,

Ezt mondod, és te ezt gondolod rólam,

Ez így igaz, ez így igaz.

Azt mondod, jó nekem,

Jól van elhiszem, de nem tudsz mindent, félek.

Félek, hogy gyakran én is félek.

És hogyan tovább?

Volt már siker és volt már elég bánat.

Kinek kiáltsak, ó, kinek kiáltsak?

Gyakran indulok szorongással telve,

Mint aki vissza se tér.

Nem vagyok keményebb, mint te,

Csak hajt a vér, az örökölt vér.

 S ha valamelyik utamról vissza se térek,

Hidd el, te akkor is mindig érezni fogod,

Hogy veled vagyok, veled vagyok.

Meg kell hát tanulnunk újra lélegezni,

És a nagy hideg sötétben bátran lépegetni.

Árnyékot nem látni, nem nézni hátra,

Csak menni, csak menni, bátran menni.

Éjjel érkezem

Éjjel érkezem, száraz, kiégett aggyal,

De a testem gyönyörű, fáradt lázban ég.

Hozzád bújok tiszta égő, forró testtel,

Kérlek feküdj nyugodtan, csak én mozdulok,

Csak én mozdulok, csak én mozdulok.

Őstől örökölt a tűz, amivel átölellek,

Őstől örökölt a szenvedély, amivel követellek.

Vágyom, hogy érezd a szerelmemet,

Vágyom, hogy érezd, hogy szeretlek, hogy érezd.

Nekem nem kell más, csak téged akarlak.

Ha volt is más, feledem, csak téged akarlak.

 Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha

Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.

Ahol én voltam a szívedben, a lelkedben.

Látom a nappalt, ahogy létezel,

Idegen szemek kívánnak, érintenek.

Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,

Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.

Ha akartam valaki lenni, csak érted volt,

Próbáltam mást keresni, csak bosszúból.

Mit akarsz tőlem? Csak nézlek, csak nézlek.

Vagy mondd meg, hogy tűnjek el, tűnjek el végleg!

Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha

Nincs benned semmi küszködés, ha egy másik ér előbb oda.

Ma még együtt

Ma még együtt, és nincs tovább,

Átkozottul kemény a világ,

Lenyúztunk egymás agyából éveket,

Szél fújja már az érzelmeket.

 
Úgy éreztem kevés, amit adhatok,

Pedig dehogy;  és ma már hol vagy te, és én hol vagyok?

Téboly, hogy ott vagy, és én várlak,

Idegen kéz nyúl tested felé.

Csak a vágy ereje halványul el lassan,

S már nem hazudunk egymásnak reményt.

Rád gondolok és újra látlak,

A napfény áttetszik a hajad szálain.

Ha álmodom veled, szívem szivárvány fényein lebeg,

De jéghidegek a reggelek.

Istenem, pedig már fogtam a kezed,

Csak nem mertem mondani: Szeretlek, szeress!

Templomok lépcsőin várom a csodát,

Az idő törvényt ül, s lassan kipipál.

Velem kiáltsatok

Amikor megszültél és átöleltél engem,

A város köd porával együtt nevelkedtem.

Mikor a hús szagához kenyeret kerestem,

Azt mondtad, vállalnom kell mindig minden tettem.

 
Akkor is volt már olyan,

Aki figyelt, csak figyelt,

Hogy mikor tévesztem el.

Csak figyelt, csak figyelt.

Kemény világ volt, soha nem hátráltam,

Ha pofont adtam, pofon érkezett.

De igazságosabb volt, mint most teszik,

Mikor a pofon hátulról érkezik.

Akkor is volt már olyan,

Aki figyelt, csak figyelt,

Hogy mikor tévesztem el.

Csak figyelt, csak figyelt,

Hogy mikor tévesztem el.

Akarom, hogy velem kiáltsatok:

Tiszta életet és boldogságot akarunk,

Akarom, hogy nyújtsatok kezet,

Szeretném, hogy mind szeressetek.

Amíg te tépsz és végzed a dolgod,

Amíg te izzadsz és hordod az álmod,

Amíg mi hozzáteszünk és elveszünk,

Amíg mi jót akarunk, és néha tévedünk.

Addig már csak figyel,

Csak figyel, csak figyel,

Hogy mikor téveszted el.

Csak figyel, csak figyel,

Mikor téveszted el.

Éhes asszony

Égtem, égtem, izzadtam és féltem,

Az első utam a kezemmel jártam végig.

Kértelek szépen, segíts, hogy értsem,

Hogy megtanuljam a test nyelvét beszélni.

Kicsavartál hosszú éjszakákon,

Csúcs voltál, elismerem.

Tudsz mindent egyszer, vagy kétszer,

Vagy négyszer, vagy ötször, vagy hétszer.

Kamasz kölyök voltam, épp hogy kibírtam,

Szép voltál, majd megvesztem érted.

Álltam, vártam, sokat tétováztam,

Csak intettél és rohantam hozzád.

Éhes asszony ne számíts rám,

Számodra nem létezem.

Parázsló szemekkel, varázsló kezekkel,

Nem fogsz megőrjíteni.

Évek teltek, hmm, de sokan voltak,

Megtanultunk egymástól szeretni.

Látom, érzem, majd megőrülsz értem,

Látod, én nem nevetek rajtad.

Csúcs vagyok minden éjszakán,

Kicsavarlak ahányszor csak kéred.

Tudsz mindent egyszer, vagy kétszer,

Vagy négyszer, vagy ötször, vagy hétszer.

Éhes asszony számíthatsz rám,

Csak számodra létezem,

Parázsló szemekkel, varázsló kezekkel

Meg foglak őrjíteni.

Megfulladok

Agyon perzselt föld szörnyeteg,

Rohan, rohan ég és föld felett.

A nyugalomhoz csak pillanat kell,

Én hozzá égetek, égetek!

Hej, földim mondd, a szóra emlékszel-e még?

Örökre bennem él, az ősi szenvedély.

 Megfulladok a sors vetett hurokban,

Nincs ember, aki feloldja, aki feloldja!

Hideg lázban, forró lázban,

a lelkem kiált: holtra váltam.

Foglyának őr a foglya,

Nem a testem, a lelkem,

a lelkem rab, a lelkem rab!

Némák szája, a bátor szív,

piros vértől forrón lüktető.

Ő jelez, ha már kiáltani segítségért

végképp nincs erő, nincs erő!

A színház

Anyám, valami színházról meséltél,

Amiben mindenkinek lesz néhány jó szerep,

Kölyökként reszkettem a színház varázsáért,

Irigyeltem, aki ott elől lehetett; ez a színház,

Ez a színház, ez a színház!

Itt a színpad és özönlik a nézősereg,

Valami nagy dolog készül, beszélik, rebesgetik,

Fantasztikus darabot írt egy fiatal író,

És nincsenek benne közhelyek.

De milyen színház ez, amiről meséltél,

Becsaptál, hisz elfogytak a szerepek,

Rendező úr, ön nem teszi a dolgát,

Elkoptak a nagyreményű deszkák.

A világosító rontott mindent el,

Ez azért túlzás, ezt senki nem hiszi.

A súgó a hibás, mert ő csak mormogott,

Hisz könyv nélkül én sem súghatok.

Valami nagyon nagy jót mégis kéne tenni,

Ha már megszülettünk, nem hiába élni,

Kitalálni valami tiszta, igaz szerepet,

Hogy álmaink mind teljesüljenek.

A tévedésre van mindig gyógyír,

A tisztánlátás tablettája segíthet még.

Az igazságtól soha nem kell félni,

Csak bátran egymás szemébe nézni.

 Nem kell félni, nem kell félni,

Csak bátran egymás szemébe nézni.

Nem kell félni, nem kell félni,

Csak bátran egymás kezéhez érni.

 Nem kell félni, nem kell félni,

Csak bátran egymás szemébe nézni.

Nem kell félni, nem kell félni,

Csak bátran egymás kezéhez érni.

Várok a sorsomra békésen, csendesen,

Így 120 évesen,

Hát ez a színház,

Ez a színház, ez is színház.