József Attila

József Attila

József Attila: Az Óda

József Attila legszemélyesebb ügyeként szólt osztálya, népe és az emberiség nagy problémáiról. Költeményeiben magánélete élményeiről emberi kapcsolatairól szerelméről úgy beszél, hogy magunk érzéseinek életünk szép és örömteli vagy tragikus élményeinek kifejezését is megtaláljuk. Az Óda a világirodalom le 21421e414v gszebb szerelmes versei közé tartozik.

József Attila maga jelölte meg a vers egységeit számokkal mint egy zenemű tételeit.

Az első tételben természeti látjuk a tűnődő, emlékező költőt. A valóságból vett helyzetkép amely megteremti az elmélkedés és elmélyülés szituációját. A költő visszaidézi a kedves alakját, amely mozgalmasságával, dinamikájával ellentétben áll, a leendő héja mozdulatlanságával.

A második tétel a szerelmi vallomás mindennapi, de nagy érzelmi töltésű mondatával indul. A látomásból felizgatottan tör elő a szenvedélyes szerelmi vallomás az érzelmek kiáradása. A vallomásban tragikus megriadások is érvényre jutnak Sikoltás, félelem.

A harmadik tételben az összetartozás fontosságát hirdeti, amelyben összetartozó képeket sorol fel hasonlóként. Az első versszak egy hasonlatsor, közös elemük: eltéphetetlen kapcsolatokat, lényegi összetartozást fejeznek ki. A második és harmadik versszak az érzés maradandóságának kifejezése. Az utolsó kép átvezet a következő fejezet biológiai víziójába.

A negyedik tétel feszült szépséget az adja meg, hogy a biológiai jelenségvilágáról a középkorú himnuszokról szól megjelenik a rend és törvény szépsége az emberi test célszerűen működő folyamatában. Megjelenik az embert megragadó érzés: ösztön és tudat, érzés és értelem, test és lélek összefonódó élménye. Következik József Attila világképéből: a világegyetem az örökkévaló és végtelen anyag egysége, mozgástörvényeinek rendje alkotója a makrokozmosz. Két felkiáltásszerű költői kérdés jelenik meg a testet belső képekkel rajzolja körül. A szerelem eksztázisa túllépett a nő külső magasztalásán. A legmerészebb szerelmi vallomás amelyet valaha megkockáztatott magyar költő.

Az ötödik tételnél az ódai szárnyalás, elragadottság után hirtelen elkomorul a vers. A költő legmélyéről felszakadó szavaival "mint alvadt vérdarabok". A halál közeledésének motívuma is felbukkan, és kétségbeesett sürgető kiáltássá fokozza vágyát. A hatalmas látomás után visszatér a múlékony emberi lét világába, úgy érzi a szavak szánalmasan keveset mondanak. Érzése nem fokozható tovább. A vers eléri csúcspontját. A szerelemben való teljes megsemmisülést. Az eszmélés képeit mutatja öröm és ámulat, félelem és az elveszettség. A hajnali ég összeolvad a szerelem végtelenségével. A tétel újabb magatartással és hangváltással oldódik fel.

A mellékdalban a bonyolult rímelésű és mondatszerkezetű rapszodikus versszakokat egyszerű páros rímű kötött forma váltja fel. A mellékdal olyan szerepet játszik a műben, amint a xxxxx végén az elringató halk dallam. A szerelmi nyugvás leereszkedik, megnyugszik. Ez a rész nem tartozik szorosan a vallomáshoz végső természetes lezárása annak. A költő elképzeli a szerelem beteljesülését. Többszöri ismétlése bizonytalanná teszi a vágy megvalósulását.