Katona József
Bánk jellemzése és tragikuma
Katona József nemzeti drámánk megteremtője, aki szerepet játszott a pesti színházi élet kialakulásában. Fő művét 1815-ben egy kolozsvári drámapályázatra küldte b 10510p1522k e, de végső alakjában 1819-ben készült el. A hazai drámairodalom Katona fellépéséig csak kevés jelentős alkotással dicsekedhetett. A korabeli divatos német lovagdrámák a Sturm und Drang szellemében íródtak: a gonoszság és a nagylelkűség érzelmi szélsőségeire épültek, általában retorikus nyelvű szerelmi történetek voltak.
Katonát leginkább ez a típusú szereplő foglalkoztatta, az ún. mindenkori "második ember", aki tehetsége, önzetlensége révén az uralkodó mellé kerül, majd meghasonul a hatalommal és annak további szolgálata helyett lelkiismerete parancsát követi. Ilyen szereplő Bánk, a nagyúr, a Bánk bán c. drámában.
Másreszt Katona, aki jogi tanulmányokat folytatott, az állami életet a társadalmi szerződéstől származtatja, azt örök érvényűnek, felboríthatatlannak tartja. Tehát jogtalan minden lázadás! Katona szerint: az uralkodó ellen való lázadás vad indulatokat szabadítana el, és nagyobb szenvedések, pusztítások lavináját indítaná el. (Ezt követhetjük nyomon minden jelentősebb drámájában)
Bánk minden téren a zsarnoksággal kerül szembe. A főúr különbséget tesz jó és rossz uralkodó között. Gertrudis rosszakaratú uralkodó. Bánk abszolút királyhű, Endrét tiszteli, nem ellene lázad, hanem a zsarnokság megtestesítője, Gertrudis ellen.
A zsarnokság Bánkot személyisége minden vonatkozásában megsérti. Lelki összeomlása a bosszú ellene forduló következményei miatt történik. Gertrudis megölésekor még bizonyos igazában: "Örvendj becsületem!" Az utolsó szakasz elején még bátran vállalja tettét a király előtt, úgy érzi, jogosan cselekedett. Petúr halála pillanatában azonban megátkozza az "orozva", alattomosan gyilkolót. Bánkot ez megingatja. Elbizonytalanodik, s Melinda holteste láttán végleg összeroppan. ("Nem ezt akartam, nem ezt"). Bánk jogilag nem büntethető, de a sors rajta beteljesedett. A címszereplő áll mindvégig az események középpontjában: minden erő rá irányul, minden sérelem egyben őt is sérti. A király távollétében az ő kezében van a legfőbb hatalom, még sincs a királyi udvarban, mert G. királynő igyekszik távol tartani, mivel minden hatalmat a saját kezében szeretne tartani. A kiemelkedő hősök gyanútlan jóhiszeműségével fogadta el Bánk ezt a megbízást és hozta fel feleséget a királyi palotába.
Ezzel az emberrel és az egész magyar nemzettel kerül szembe G., a hatalom mániákusa. Bánkban a királyné és a magyarság szembenállása tudatosodik, amikor titokban visszatér országjáró körútjáról. Megdöbbenti az országos nyomorúság, az udvari dőzsölés közötti ellentét, de az igazi csapás a férjet, a magánembert éri.
Lényeges a későbbi megértés szempontjából, hogy Katona hogyan jellemzi Bánkot: "Nemes méltóság, mindenben gyanakodó tekintet, fojtott tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik." Ez a fojtott tűz tör felszínre, mikor meghallja Petúrtól: "Jelszónk lészen: Melinda!". Döbbenetében csak Melindára és a rá leselkedő veszélyre tud gondolni. Életének értékei közül Melinda a legfőbb, s éppen ezért bukásának is csak Melinda által lehet bekövetkeznie.
Melinda elveszítésének esetleges lehetősége olyan sokkhatást vált ki Bánkból, hogy az egész első felvonás folyamán gyötrődik, képtelen a döntésre, tudatos cselekvésre. (Az első felvonásbeli élmények felzaklató hatása indítja el Bánk életének drámáját.) Majd összeszedi magát, s gyökeresen megváltozott emberként áll előttünk. Nem nádorként, még csak nem is férjként, hanem puszta lelke szerint akar cselekedni. Tetteit csupán a haza és a becsület parancsa fogja irányítani.
A továbbiakban drámai küzdelem bontakozik ki régi énje és új elhatározása között.
Bánk az éjjel elmegy Petúr házába, az összeesküvőkhöz. Átérzi ugyan a főnemeseket ért sérelmeket, hiszen maga is arisztokrata, mégis leszereli az összeesküvést. Bánk itt a nemesek között a szegények, az ártatlanok képviselője, miattuk ellenez minden erőszakos megmozdulást.
A hazát megmentette, de ugyanezen az éjszakán veszti el családi boldogságát, Melindát. Biberach hozza a hírt. Bánk első reagálása, hogy megöli Ottót, majd rohan haza, hátha még nem késő, s meg lehet gátolni a szörnyűséget.
Későn érkezett (III. felvonás). Bánk úgy viselkedik, mint aki széttépte a családhoz fűző kötelékeit, hazugnak nevezi feleségét, s megátkozza kisfiát. A térdeplő, az atyaátokra sikoltva felugró Melinda magatartásán a téboly jelei mutatkoznak. Bánk is felismeri ezt, a feldühödött indulatok közé kezd beszivárogni a szánalom.
Amikor Melinda azzal a tébolyult rögeszmével rohan el, hogy megátkozott gyermekét Gertrudistól követelje vissza, Bánk elkezd magában töprengeni: "És a királyné álmos volt! Nem-é?". Befészkeli magát agyába a gondolat, hogy a királynő a kerítőnő szerepét játszotta el. Itt merül fel először Gertrudis megölésének szándéka. Ha most ölné meg Gertrudist, akkor szemünkben nem válna tragikus hőssé, hanem csak férji sérelmét megtorló kisszerű gyilkossá. Csak egy bosszúálló lenne. Ettől azonban az író megmenti őt. Tiborc panaszáradata feltárja a magyar parasztság szörnyű nyomorát, s ez most egybevág saját sérelmével. Tiborc minden szenvedés okaként az idegeneket s Gertrudist jelöli meg. A végső tetthez, a királynő meggyilkolásához Tiborc és a parasztság, a nép szenvedése adták meg a végső lökést, s Bánkban a személyes sérelem fölé kerekedik a Petúrok és Tiborcok személyes panasza.
Bánk a királyné előtt is megtagadja feleségét, mégis mikor meglátja a beteg Melindát, képtelen tovább hadakozni szerelme ellen, átöleli, s Tiborccal kísérteti haza. Ez a feltétlen és végleges szerelem a középpontja tulajdonképpen a dráma érzelmi, indulati világának. Ez a keserűség, a boldogság elvesztése miatti fájdalom döfi Gertrudisba a tőrt. Bánk ítéletét a haza (Petúrok, Tiborcok) és a becsület (Melinda) együttes parancsa kényszerítette ki: tette jogos büntetés volt.
Bánk azonban a gyilkosság után nem diadalt érez, feltámadnak régi énjének kétségei: helyesen cselekedett-e, megoldotta-e ezzel a haza gondjait amikor lemosta becsületének mocskát? Megrémül tettének várható következményeitől. (Félelmei nem voltak indokolatlanok: később Petúrt egész családjával együtt ártatlanul végezték ki.)
Az V. felvonásban B. újra rendbeszedte lelkét, újra magabiztos. Büszkén és öntudatosan vállalja a gyilkosságot. A hazát mentette meg, ezzel erkölcsileg felmagasztalódik.
Az V. felvonásban lezárul a drámai küzdelem: Bánk ellenfele, Gertrudis halott, a királlyal pedig nem száll szembe, nem harcol felkent királyok ellen. B. legfőbb célja bebizonyítani tettének jogosságát, azt, hogy a királyné halála szükségszerű volt, különben zendülés és polgárháború pusztította volna el az egész országot.
Az érvek és bizonyítékok súlya alatt a királynak is meg kell hajolnia. B. tehát jogosan és törvényesen ítél: "Magyarok! Előbb mintsem magyar hazánk, előbb esett el méltán a királyné!"
Bánk tehát diadalmas nemzetmegmentő hős lehetne, mégis összeomlik. Mikor a király előbbi szavai elhangzanak, lelkileg halott. Nem erkölcsileg bukott el! A legszörnyűbb csapás a halott Melinda látványa: élete egyedüli és egyetlen értelme veszett el.
Bukásának egyedüli oka, hogy az ő tette, mellyel bár megmentette az országot a testvérháborútól, egyszersmind ki is szolgáltatta Melindát a bosszúnak. Elvesztette élete legfőbb értékét: a szeretett asszony halála vezetett saját megsemmisüléséhez. Így vált a teremtés vesztesévé, további élete értelmetlenné lett.
|
