ALTE DOCUMENTE
|
||||||||||
Kölyköd voltam
Karodon vittél évekig,
Akaratod rabja voltam.
A vágyak bennem egyre nőttek,
Elfelejtem, hogy kölyköd voltam.
Hiába hívnál megtört szívvel,
Elnyeltek a sűrű városok.
A tűzfalakra írtam éjjel:
Engem ne várjatok!
Kölyköd voltam, véredből lettem.
Kölyköd voltam, nem értettél engem.
Emléked mégis fogva tart, el nem enged.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
A régi dolgok sorra elvonulnak,
Percről-percre messzebb jutok.
Terheim hegyekké nőttek,
Áttörni rajtuk nem tudok.
Szárnyaira vett a vágy,
És nem mondhatok neked mást:
A reményt soha fel ne add!
Megveted még hideg ágyamat.
Megveted még hideg ágyamat.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
Rossz hold kelt föl, mikor a kölyköd lettem.
Rossz hold kelt föl.
A hűtlen
Ment a hűtlen nehéz fejjel.
Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi hálátlan lett sorsa,
Keserű könnye arcát mossa.
Arra gondol, őt ki szerette,
Ha szerette, el miért engedte,
Vissza nem jön többé soha,
Bárcsak békén hagyták volna.
Ref.:
Minden hajnal övé marad,
Látja szállni a madarakat,
Hosszú-hosszú ideje vár,
Nem számolja a napokat már,
De amíg él, el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.
De amíg él el nem felejti,
Hogy a múltat ki nem tépheti szívéből.
Megállt egyszer s visszanézett,
Nézte-nézte a messzeséget.
Sárga lámpák jelzik útját,
Otthon hagyta minden múltját.
Ment a hűtlen nehéz fejjel,
Tudja jól, hogy ő már nem kell.
Ég veletek, mást nem mondott,
Szeme túlragyogott minden csillagot.
Kínoz egy ének
Süllyedő utakon összedőlt házak,
A kidobott tükrök valakire várnak.
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének.
Olcsó cigid, szívod és fújod,
Önmagad egyre, egyre nehezebben húzod.
Fejed lehajtanád, padra vagy földre,
Lesnek rád fák mögé rejtőzve.
Veletek nőttem fel, házak, városok,
Fáradt villamosok, kőhidak.
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
Vadítja lelkem, kínoz egy ének.
Mondd el, mit szeretnél,
Te kicsi, te nagy, csúnya, és szép,
Vagy régen elveszett, amire vágysz,
És kínoz egy ének, akárhol jársz.
Vasúti várótermek, pénznyelő automaták,
Zsúfolt vonatok, részeg katonák.
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének.
Éjszaka van, a hold a földre ásít,
A falak mögött az altató még kábít.
Autók rohannak, keletnek és délnek,
Minden utcán kísért egy ének.
Kék sugár
Élt egy fiú egymagában, a fény szívében, a csendnek élt,
Nálad nem volt jobb, se rosszabb, de érte jött egy nap a fény.
E naptól kezdve kezdett félni, fájó érzés tört reá,
Elragadta, egyre feljebb vitte őt a kék sugár.
A késő őszi fényben feltűnik a vén világ,
Látta ott fenn a viaszszínű emberek hatalmas táborát.
Mért mész tovább, nagy a világ, nem elég, amit látsz,
Mért mész tovább, nem tudod mi vár, hová visz a kék sugár.
Körbezárta, húzta magával a fény,
Látta, amire vágyott, amitől félt,
De egyre feljebb vitte őt a kék sugár,
Zuhanó sorsok, életek, mi vár rád és rám.
Zuhanó sorsok, életek, hova hajszol a remény,
A dolgok árát megfizetted, de ez még nem elég,
Csak egy medvett szerelem, elveszett testedben lehet elég,
Vadul tör rád, meg nem öl, de emlékeztet míg élsz.
Látott vágyakozót és gyűlölködőt,
Kibontott hajú nőket, forrón ölelkezőt,
És kiket hajt vad kényszer, pénz és ékszer mások után,
Zúg a szél, a keselyű még él,
A magasból les rád, csak azért, hogy félj.
De ha eljön az éj, és zúgni kezd a szél,
Akkor fogod tudni: a keselyű még él.
Ma éjjel is felszáll a fekete fantomgép.
Fölötted kering, csak azért, hogy félj.
Mindent elvesz, amit az éj adott neked.
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled.
Ref.:
Minden nap, minden napnak hajnalán
Eltűnik a fantom; te azt hiszed, már nem él.
Ma éjjel is felszáll a fekete fantomgép.
Fölötted kering, csak azért, hogy félj.
Mindent elvesz, amit az éj adott neked.
Bárhová is mennél, a félelem ott lesz veled,
a félelem ott lesz veled.
Nem akarok félni! Nem kell keselyű!
Nem kell! Nem kell! Nem kell! Nem kell fantomgép!
Nem kell! Nem akarok félni! Nem kell! Nem kell keselyű!
dig vár, segítsd őket kék sugár.
A torony
Egy napon szóltak, parancsot hoztak:
Menj a toronyba fel!
Kezedbe fegyvert, vasfegyvert adtak,
Egy napon ezt kaptad.
Kezedben fegyver, lábadon csizma,
Nem így volt álmaidba'.
Fegyvered fogtad, válladra dobtad,
És mentél a toronyba fel.
Őrzöd a semmit, nem tudod, mennyit
Vársz ott fent.
Hónapok múltak, emberek hulltak,
De nem jött senki sem.
Mehettél volna, szökhettél volna,
De a torony magába zárt.
Az évek teltek, elfelejtettek,
Éveid a toronyba vesztek.
Még csendes a támaszpont neked,
Őrzöd a semmit, nem tudod, mennyit
Vársz ott fent.
Még csendes a fából épült vár,
Valaki mindig őrzi a semmit,
Valamire vár.
Ítélet!
Tudom jól, hogy fegyverszóra várnak,
Szivart szívó szeszszagú fejek.
Tudom jól, hogy teljesülhet vágyuk,
És én akkor ellenük megyek.
Tudom jól, hogy megszakadhat álmom,
A hajnal tüzet hozhat rám.
Tudom jól, hogy elveszítlek téged,
És elveszhetek én is talán.
Félek, hogy eljön a nap,
Gazdagra szegényre,
Soványra, kövérre,
A vérnek éjszakája.
Félek, hogy eljön a nap,
Gazdagra szegényre,
Soványra, kövérre,
Jóra és gonoszra,
És minden bolondra.
Félek, hogy eljön a nap,
Eljön a nap,
Eljön a vérnek,
Eljön a vérnek éjszakája,
Eljön a vérnek éjszakája.
Néma völgy
Tízezerszer utazol
Az éjszaka gyermeke lettél
Minden napnak hajnalán
A felkelő nap úton talál
Az út egyszer véget ér
Siet a szél a néma völgy felé
A távolban ott messze keleten
A nap még áttör minden éjjelen
Az eső esik a város parkjaira
Átázott hajjal mész a sötét kapuk előtt
Élményed még nem volt senkivel
Álmod nyugodt, nem ver senki fel
Az út egyszer véget ér
Siet a szél a néma völgy felé
A távolban ott messze keleten
A nap még áttör minden éjjelen
Minden éjjelen
|
