Petöfi Sándor

Petöfi Sándor

Szerelmi költészet

Petőfi mottója 1846-47. táján: "Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem." Ez megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, s megszabja a költő értékrendjét: az életnél becsesebb a szerelem, de a szerelemnél is értékesebb a szabadság. Tehát a politika mellett másik nagy ihletforrása a szerelem, az igazi mély szenvedély. Petőfiben egy pillanat lobbantotta lángra a szerelmet, s ettől kezdve sorsa elválaszthatatlan lett a 18 éves leányétól, Szendrey Júliáétól. Szerelmük történetének minden ford 19319q164t ulata megtalálható a versekben. Petőfi boldog, de boldogsága nem felhőtlen. Júlia ugyanis szeszélyesen, rejtélyesen viselkedett vele, szívét sem lekötni, sem a feléje áradó szerelmet nem akarta és nem tudta visszautasítani. Az 1846-os szerelmes versek tele vannak bizonytalansággal, kétellyel. Júlia Petőfi számára egyelőre megfejthetetlen titok.

Hajlandó lemondani erről a szerelemről, s Karácsonykor című elégiájában már a reménytelenség szólal meg.

A nem sokkal korábban keletkezett Reszket a bokor, mert... című alkotás a szakítás verse. A búcsúvers hangja nem kétségbeesett, inkább nyugodt lelkiállapot tükrözője. Az indító kép a lélek rezdülését sejteti a már-már elfeledett, de továbbra is értékesnek tartott szerelmi emlék felbukkanásakor. A második strófa képi anyaga a régi szenvedély felerősödéséről vall, a záró szakasz az évszakok ellentétéből levont következtetés után a kijózanodást mutatja, s a köznapi búcsúformula az indulatok lehiggadásáról ad hírt. A versnek sorsfordító szerepe van Petőfi és Szendrey Júlia szerelmi regényében. Júlia szakít a határozatlansággal, s belegyezik a házasságba. A végtelen örömet, boldogságot sugárzó versek sora születik ezután, egészen a szeptemberi esküvőig. Petőfi szerelmi költészete feleségéhez írt verseiben érte el tetőpontját.

Koltón, a mézeshetek idején írta Beszél a fákkal a bús őszi szél... kezdetű versét. Tárgya nem a szerelem. Júlia jelen van benne, de nem csak testi valóságában alszik. Hangulatmegkötő helyzetképpel indul a költemény. Az őszi szél elmúlást susogó beszédére a fák tiltakozásul merengve rázzák fejüket. Ezzel áll szemben a szerelmi idill meghittsége, a boldogság beteljesülése, a délutáni kényelmes pihenés. Nyugodt, szinte álmosító hangulat lesz úrrá az első versszakon, ezt a későbbiekben csak a refrén őrzi. Ezzel a nyugalommal kerül ellentétbe a következő négy strófában a költői én egyre szenvedélyesebbé váló elmélkedése. A poéta kezében "imakönyve": a szabadságháborúk története. Az olvasmányán való töprengés, gondolkodás a kirobbanó érzelem-orkán forrása. A meditáció a szabadságért vívott háborúktól ível a jövendő kor látomásáig, a "vérpanoráma" iszonyatáig, de közben minden strófa végén megpihen a képzelet a refrén intimitásában. A végső képet indulatok töltik meg, mellette halkan piheg a refrén, jelezve a roppant távolságot a bús őszi szél halk beszélgetése és a kiszabadult érzelemvihar között.

Petőfi teremti meg irodalmunkban a hitvesi költészetet. Míg Vörösmarty szerelmi lírája elhallgat az esküvő után, Petőfi feleségéhez írja legszenvedélyesebb költeményeit. Talán a legismertebb ezek közül a szintén Koltón írt Szeptember végén című elégiája. Ebben a versben az emberi élet, a boldogság és a szerelem múlandóságáról töpreng. Közvetlen tájszemléletből indul el a költemény. A költő nézi a völgyet és a bérci tetőt, s ezek a nyár szépségeit, a még nyíló virágokat, a zöldellő lombokat a tél közelségében mutatják. Ugyanezt az ellentétet fedezi fel önmagában: fiatal, ifjú szívében még ott a viruló kor, de sötét haja őszbe vegyül már. A párhuzam képeiben felvillannak a négy évszak motívumai (lángsugarú nyár, kikelet, őszbe vegyülő haj, a tél dere) megsejtetve a rohanó, feltartóztathatatlan időt. A fenyegető elmúlás közvetlen látványa személyes élménnyé mélyül, s ennek hatása alakítja a költemény további érzelmi-gondolati lírai anyagát. Az általános múlandóság, az élet eliramlása ébreszti fel a halál gondolatát, az özvegyen maradó fiatal feleség elképzelését. A fiatal özvegy képe (víziója) hívja elő annak a fájdalmas elképzelését is, hogy Júlia újra férjhez mehet. A költő "eljátszik" ezzel a lehetőséggel: láttatja az özvegyi fátylat eldobó asszonyt s a sírból kilépő halott önmagát. Mégis: a hitvesi hűtlenségre nincs más szava, mint a halálon túli szerelemé, hiszen még akkor is, a sírban is örökre szeretni fogja.

Petőfi hitvesi lírájának talán legkülönb darabja a Minek nevezzelek? című rapszódia. A vers lírai anyaga Horváth János szerint a "megnyilatkozni vágyó, de kibeszélhetetlen nagyságú szerelem" (Radnóti: Tétova óda). Keresi a legméltóbb kifejezést, mely leginkább illene felesége szépségéhez. A "Minek nevezzelek?" kérdés szervezi a költeményt, e körül vonultatja fel a nagyszerű kifejezési próbák egész áradatát. Minden szakasz elején a reménykedő bizakodás, a végén a tehetetlen kétségbeesés hangja szólal meg a megismételt kérdésben. Hogy felelni tudjon az újra meg újra elhangzó kérdésre, a fantázia segítségével különböző helyzeteket idéz fel emlékeiből. Először a merengő szemek esti-csillagának friss ámulatából próbál erőt meríteni a megnevezési szándék. A szem sugarához a képzelet a szerelem patakjának képét társítja, a patak pedig a lélek tengerébe folyik. Majd a tekintet szelíd galambja, a tavaszt ébresztő csalogány-hangok zengése, végül az ajkak lángoló rubintköve lesz az a forrás, melynek célja a kifejező képesség fokozása. A negyedik strófában jut el a legmesszebbre a képzelet: a szerelmi csók tüzéből fakadó boldogság nem ismer térbeli és időbeli korlátokat: ez a boldogság a mennyei üdvösséggel azonosul. Az ötödik versszak egy halmozás: azt jelenti, hogy a költő a már elhangzottakat nem tartja elég méltónak és kifejezőnek. A hiábavaló erőfeszítések után megállapodna az egyszerű és igaz "édes szép ifjú hitvesem" megszólításban, de a legutolsó kérdés ezt is bizonytalanná teszi. A vers így teljesen nyitott marad, s azt tanusítja, hogy a nyelv szegényes eszköz Júlia szépségének méltó kifejezéséhez.

Petőfi a világszabadság költője

Petőfi Sándor irodalmunk legkiemelkedőbb alakja. A XIX. Század irodalmában is előkelő helyet foglal el, irodalmunk legismertebb neve külföldön, műveit ötven nyelvre fordították le.

Petőfi kedvelt szokása, hogy jóformán minden évben verssel köszönti Szilveszter és Újév napját. Ebben nyilván szerepet játszik születésének dátuma, amely arra az időpontra esik. Egy gondolat bánt engemet a világirodalom egyik legtökéletesebb verse. Műfaja rapszódia. Elutasítja a természetes halálmenetet.

Az első rész szembeállítja a hősi, forradalmi halált, "ágyban párnák közt", s az előbbit választja a maga számára. Az első és második rész összetartozik a forradalom képei után a szabadságért hősi halál halt hősök ünnepi temetésének képe. A második rész látomás minden rabszolganép felkeléséről és forradalmi harcáról. "Világszabadság" jelszóval. Hatását fokozza a színek és hangok alkalmazása. Pirosló arcokat és piros zászlókat látunk, halljuk a tömeg harsogását, majd kardok csattogása, trombitahang, ágyúdörgés, vágtató paripák dobogása.

A befejező rész a középső szakasz ellentéte, amelyet már a színek és hangok ellentéte is jelez: ott a vörös, itt a fekete, ott a harci zaj, itt "az ünnepélyes lassú gyászzene" uralkodik.

Az Európa csendes, újra csendes egyike Petőfi utolsó verseinek 1849-ben született. Az európai forradalmakat sorra leverték, egyedül a magyar nemzet harcol még szabadságáért. Petőfi hazaszeretetének fontos eleme a nemesség, az arisztokrácia, mert aki a népet igazán szereti, gyűlölnie kell a nép ellenségeit.

A vers keletkezésekor azonban más a történelmi helyzet: a magyar nemzet a szabadság utolsó bástyája Európában, ezért a költő azonosul harcoló nemzetével. Ellentétes képek jelennek meg: rabság "lánc-csörg minden kézen" szabadság "cseng a kard" De ellentétes kötőszóval arra utal, hogy nem szabad kétségbeesni, minden meg kell tenni a szabadságért, ezzel lelket kíván adni a népnek, lámpafényhez hasonlítja az országot, mely egyedüliként is összefogással, erős akarattal kivívhatja szabadságát.

Petőfi a hitvesi líra megteremtője

Petőfi Sándor irodalmunk legkiemelkedőbb alakja. A XIX. Sz. irodalmában is előkelő helyet foglal el, irodalmunk legismertebb neve külföldön, műveit ötven nyelvre fordították le.

A Szendrey Júlia iránti szerelem betölti Petőfi egész valóját. Találkozásuk után jóformán csak szerelmi verseket ír.

A Minek nevezzelek c. vers keretes vers, mert az elején és a végén is megjelenik a kérdés. Szavakkal nem tudja kifejezni, mit jelent számára a felesége. A nő külseje "szeme, tekintete, olyan mint a szelíd galamb. Ez a szelid galamb a békét jelenti. A 3. Versszak hangját a csalogányhoz hasonlítja, a tavasz hírnöke. "Mert énekel a csalogány".

A következő versszakban "a csók tűzében összeolvad lelkünk" eltűnik az idő. Az utolsó versszakban tovább fokozza "boldogságomnak édesanyja".  A legegyszerűbb szavakkal mondja mit jelent a hitves, "Édes, szép, ifjú hitvesem".