Történetszövés és történelemszemlélet Jókai Mór Az új földesúr című regényében
Jókai a magyar romantika nagy alakja, a rom. regény művelője, a magyar olvasóközönség megteremtője. Stílusfordulatot hoz: varázslatos, könnyed, élvezetes olvasmányt nyújtanak regényei. Hangneme sokféle: humor, anekdotás fordulatok, szatíra, idill, nagy mesélőerő, bonyolult meseszövés jellemzi, szélsőségesen romantikus. Kedveli a párhuzamos meseszálakat, meghökkentő fordulatokat épít be, kiélezett konfliktushelyzetek, titkos, váratlan találkozások teszik érdekessé történeteit. Kedveli a nagy csomópontokat, szereti a feszültségkeltést, elemi csapások tablószerű ábrázolását.
Jellemei eszményített alakok, nem fejlődők, inkább statikusak, valamiféle eszme megszállottjai, sokszor nemes eszmékért harcolnak a pozitív figurái: a polgárosodásért, felemelkedésért, szabadságért, egyenlőségért, erkölcsi tisztaságért, nagy áldozat hozatalára képesek. Vannak realisztikus igénnyel jellemzett szereplői is. Itt van jellemfejlődés, változás. A mellékszereplői valóságos zsánerfigurák.
Hatásának titka: tud azonosulni saját osztályával, a középbirtokos nemességgel. Bízik a jövőben, hisz az igazság felülkerekedésében. Sokszor eltúlozza nemzeti erényeinket, hibáink fölött szemet huny.
Művei:
50-es évek: Csataképek - novelláskötet; történelmi regények: Erdély aranykora, Török világ Mo-n, Fehér rózsa, Janicsárok végnapjai; a reformkor ábrázolása: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán
60-as évek: Az új földesúr 1862. , A kőszívű ember fiai 1869 (a szab. Harc eposza)
70-es évek: És mégis mozog a föld, Fekete gyémántok, Az arany ember, Rab Ráby
Utolsó évek: kalandos történelmi regények,: Szeretve mind a vérpadig, A lőcsei fehér asszony, Sárga rózsa
Az új földesúr 1862.
Keletkezéskörülmény: Jókai az 50-es évektől kezdve bekapcsolódik a politikai életbe, 1861-től országgyűlési képviselő a határozati párt színeiben (határozatok formájában kívánták az uralkodó elé tenni követeléseiket). Jókai hitt a jövőben, a fellendülésben, felemelkedésben, egy új reformkor kibontakozásában. Ennek jellegzetes műve ez a regény.
Téma: a, A nemesi passzív ellenállás a Garanvölgyi-családon keresztül az önkényuralom idején;
B, Ankerschmidt lovag, nyugalmazott osztrák tábornok magyarrá válása
Tehát jól látható a párhuzamos történetszövés.
Cím: megnevező, motivikus, de csak az egyik eseményszálra utal, vagyis az átváltozást sejteti a jelző.
Szerkezet: Az expozícióban a passzív ellenállás jelenik meg, Garanvölgyi Ádám nem hajlandó szóba állni új szomszédjával, aki Ausztriából települt Magyarországra, pedig annak területre lenne szüksége kastélya építéséhez. A hangsúly egyelőre a passzív ellenálláson van, de valójában megismerünk minden szereplőt. Az Alföldön, a Tisza mentén, Tiszadobtól délre található a birtok, az események helyszíne. Ezen kívül még Pest és Bécs kap szerepet, szereplői könnyedén teszik meg a nem kis távolságokat. Az önkényuralmi rendszer besúgója is rögtön színre lép (Straff, akinek a valódi nevét csak később tudjuk meg). Pajtayné szerepe azért fontos, mert jó pénz fejében ő ad el birtokrészt a letelepedni vágyó osztrák tábornoknak, aki fel is építi lakhelyét. Érdekesség, hogy itt nem törődik Jókai az idővel.
A bonyodalmat az okozza, hogy a besúgó általi házkutatás következtében Ankerschmidt lányának kezébe jut egy magyar nyelven írott levél, amely a börtönben raboskodó Garanvölgyi Aladárnak, G. Á. unokaöccsének, örökbe fogadott fiának szól. A lányt annyira megfogja ez a levél, hogy fejébe veszi, kiszabadíttatja apjával a rabot. Ank. ezt minden további nélkül teljesíti, pedig az a fiatalember szabadságharcos volt.
Kibontakozás: Amíg az apa Bécsben van, Hermine nevű lánya megszökik Straffal.
Aladár szabad, de titok övezi a szabadítót, ugyanakkor Ank. igyekszik távol tartani a lányától, nehogy az belészeressen.
Garanvölgyi Ádám boldog, enyhül az ellenszenv Ank. iránt.
A betakarítási munkák körüli bonyodalom hozza közelebb egymáshoz a szomszédokat, G. kisegíti a bajba jutott Ank.t.
Aladár mérnökként akar hasznos lenni, ill. eltartani magát, így a Nyírségbe vonul, mert ott folyamszabályozási munkák folynak, s közben jön az árvíz
Mellékszál Pajtayné élete, a férfiakkal való kapcsolata, ezáltal többféle embertípust tud bemutatni, legjobb közülük az ügyvéd Grisák.
Hermine halála fontos esemény még, hiszen a földi maradványok elhelyezése a terület vizenyőssége miatt nem egyszerű
Ank. megkeresi Aladárt, segíteni akar neki, egyre jobban tetszik neki a fiatalember. Közben az is kiderült, hogy a szabadságharc idején szemtől szembe találkoztak egymással, akkor ellenségek voltak, most már nem azok.
Az árvízi tabló az író kedvence, ezt a természeti eseményt arra használja fel, hogy árnyaltan ábrázolja a két főszereplőt, Ank. egyre emberibb, egyre magyarabb.
Az id. Garanvölgyi is oldódik, hiszen kastélyába fogadja a szerencsétlenül járt szomszédokat, hiszen a rossz építkezési hely, ill. technika miatt elöntötte és ledöntötte az árvíz a kastélyukat.
Fontos esemény a két fiatal találkozása, szerelmük kibontakozásában Erzsikének van kezdeményező szerepe, ő többet tud Aladártól. Az olvasó előre sejti az eseményeket.
Tetőpontnak a két fiatal boldog egymásra találását tekinthetjük, s azt, hogy Ank. gyermekével és vejével élhet együtt a felújított kastélyban.
Megoldás: Pajtayné pórul jár, Straff változatlanul gonosz és telhetetlen, ez okozza vesztét, de Grisák is kiesik Ank. kegyeiből. Ank. magyarrá vált, boldogan él a két család.
Idő: Nehéz megítélni, hogy mennyi időt is ölelnek fel az események, tágabb értelemben több évet, szűkebb értelemben 1-1,5 évet. Ank. átalakulásához hosszabb időre lenne szükség elvileg.
Elbeszélői nézőpont
Jellemek: Epikai építőmódszere az ellentétes jellemek egyszerű egyensúlyba állítása. Ezeket a jellemeket életképszerű alkotásokban ábrázolja. Ez a regénye a leggondosabban, legarányosabban szerkesztett életképszerű regény. Az életkép a 17. századtól jellemző nálunk, Európában ősidők óta. Virágzása a 19. sz-ban jell., hiszen a társadalmias ábrázolás egyik úttörő eszköze. A század második felében viszont a társadalmi megmerevedés megjelenítésére használják.
Mire jó Jókainál? - áttekinthetetlennek tűnő történeti helyzetek ábrázolására; viszonylagossá vált értékek idején; reménytelen történelmi helyzetben ábrázolt különcök erőt adhatnak, védekezhetnek a bensőséges otthonosságukkal, nyugalmukkal. Jó ez a forma az ötvenes években, hiszen szomorú, reménytelen, irányvesztett az ország, a magyarság. Jókai az életkép segítségével mindenekelőtt annak a rétegnek a világát ábrázolta, öntudatát erősítette, amely vezette az ellenállást s a kibontakozás előkészítését.
Az 1862-ben megjelent Az új földesúr Jókai legtöbbet vitatott munkája, melyben az "Ankerschmidtek" megmagyarosodásának hirdetése a korabeli asszimilálódó polgárság gyors megerősödését szolgálta, s még illúziós túlzásban is az elnémetesedéstől fenyegetett nép életösztöne szólal meg. A regény mondanivalója két fókusz köré gyűlik: az egyik a magyarság vonzó- és átalakító ereje a letelepült idegenekre, a másik pedig a 49 utáni passzív ellenállás dicsérete.
A történet azt példázza, hogy az önkényuralom hajótörést szenved a passzív nemzeti ellenálláson, amelynek vonzóereje oly nagy, hogy még a tisztességes osztrákok szívét is az elnyomottakhoz hajlítja. Az adott viszonyok között, amikor a germanizáció még csak félig átvészelt veszély volt, s az ország legnagyobb városaiban több német szó hangzott, mint magyar, költőnk mesemondása az Ankerschmidt lovagokról: a kis nép életösztönének szava a hatalmas hódító szomszédsággal szemben. Jókai sohasem látott mélyebben nemzete lelkébe, mint ebben a könyvében. A magyar életnek és természetnek talán legemelőbb és legtermékenyebb igazsága: hódító ereje, benne találta meg költői kinyilatkoztatását. A mű összefüggése a korabeli hangulattal arra mutat rá, mennyire a Deák Ferenc javasolta méltóságteljes "tűrés és várás" viselkedésforma nyomja rá a bélyeget a mű egész esztétikai hangulatára. Jellemzően Jókaiban az a megnyilvánul az az általános emberi természet, hogy a baj elmúltával gyűlölség nélkül tud visszatekinteni a múltra.
Ábrándjai ezúttal nem csupán a középrétegekhez kötődnek, hanem a tömegekhez, a nemzet nagy közösségi javaihoz is. Nem csak azért bízott a jövőben, mert nagyra becsülte Deákot és Tiszát, a 48-ban vezető szerepet vivő birtokos nemességet, az értelmiséget. Abban is hitt, hogy a vezetők szembenállása az önkényuralommal a falusi és a városi nép együttérzésére támaszkodhat, s valóban a törvénytelen adók és újoncozások elutasítása 1860-ban sok helyen egyesítette a megyei vezetőréteget az agyonterhelt parasztsággal. A nép elítélte a kormány politikáját, s ezt csak jelzésekkel, erősen közvetett ábrázolással jellemzi. Nyílt harcot csak a betyár Szemes Miska folytat, aki végül agyon is lövi az árvízveszedelem főbűnösét, Mikucseket. Ankerschmidték rokonszenvének megnyerésében azonban nagy szerep jut a népjellemnek, a paraszti kultúrának. Elizt érdekli a magyar nyelv, megragadja a napszámos lányok dala, míg apját a tiszai kubikusok fegyelme, kitartása, az árvízben bajba jutott parasztok józansága ejti gondolkodóba, egyre több jót tapasztal. Egyelőre csak az elemi csapás ellen küzd együtt Garamvölgyiékkel meg a parasztokkal, s észrevétlenül szövődnek az együttérzés finom szálai közötte és környezete között, ámde ez a szolidaritás már kezd a nemzeti összefogás jelképévé nőni.
Jókai kétség kívül bízott a behódolás vagy felkelés nélkül, tűréssel és várással elérhető kibontakozásban. A maró szatíra hiányát, vagy annak tréfával való vegyülését csak így magyarázhatjuk. Nevetve búcsúzik a közelmúlttól, melynek visszatérésétől annyira nem tart, hogy haragot már nem is érez iránta, csak fölényes gúnyt. A magyar szereplők sorából csak Pajtayné jellemzése nevezhető szatirikusnak, az idegenek közül Straffé, míg Grisákkal vagy Brauhausellal többnyire csak bohózati helyzetekben találkozunk. A kitűnő érzékkel megalkotott jelenetek pusztán a fontoskodó, erőszakos bürokrata általános tulajdonságait hangsúlyozzák bennük, egyénítésről nemigen beszélhetünk. Straff az első jelenetből ítélve sokoldalú figurává nőhetne, de később kiderül, hogy csak a bosszú és a pénzvágy mozgatja.
Míg Straff vagy Pajtayné egy-egy felsülése gúnyos kacagásra ingerel, jóízűen kell mosolyognunk a rokonszenves hősök kisebb-nagyobb furcsaságain, gyarlóságain. Ádám úr nagy különc, de rigolyáit szinte meghatottan szemléli a költő: lemondásában, félreállásában egy nemzet érzelmeit látja megtestesülni. A humor itt elsősorban arra jó, hogy a vele való írói együttérzés s a feléje áramló tisztelet hullámai ne csapjanak túl magasra a regény tompított hangnemű összhatását veszélyeztetve
A humor mindenütt fölmerül, ahol a túlzott ünnepélyesség, vagy éppen a színpadiasság veszélye fenyeget. Nem lábadhat könnybe a szem Aladár és Ádám bácsi régvárt ölelkezése láttán, mert ellensúlynak ott van a gazdáját váró, örömében szűkölő agár tréfás epizódja, Kampós naiv lelkendezéséről nem is beszélve. Kampós figurája a humor legfőbb forrása, köpcös és harsány egyénisége első pillantásra kiismerhető, mégis ennek segítségével bomlik ki Jókai mondanivalója.
A már többször említett tűrés és várás politikájának legfőbb képviselője Aladár, aki nem tör ki börtönéből, inkább azt mutatja meg: hogyan lehet lélekben szabad valaki még a rácsok mögött is. Az eszményi magyar türelmesen várja Jókai szerint, amíg az eleve bukásra ítélt hódító rendszer összeomlik, de vajon maradhat-e passzív a hódító is, aki fölismerve az igazságot, közeledni kíván a legyőzöttekhez? Ankerschmidt és lánya lassan átkerülnek Garanvölgyiék táborába, meggyűlölik a Bach-rendszert, de föllépni csak a mű legvégén lépnek föl ellene.
Jókai művében elhagy és átugrik mozzanatokat, kerekít, majd kiélez máskor, inkább hatáskeltésre, mint magyarázkodásra törekszik.. Ankerschmidt egyik lánya Erzsike üde és bájos leányalak, másik leányát, Hermint pedig szinte csak a mese logikája hozza létre: kell valaki, akinek sírja idekösse az apát Magyarországhoz. Strafftól való elcsábíttatása íróilag végig kidolgozatlan. Számítsuk ide még Ankerschmidt bonyodalom nélküli, túlságosan egyenes vonalú átalakulását, gondoljunk arra: a Tisza áradását kivéve, erősen hiányoznak a tájképek, a mozgalmas, színes tömegjelenetek, holott ezek az író fő erősségei közé tartoznak. Valószerűbb, ám konfliktusoktól védettebb világba jutott: romantikus életképektől az eszményítő realizmus családiasságához.
Feltűnő a cselekmény bonyolításában megnyilatkozó ötletesség, mindenféle megszokott fogás, írói rutinmunka elkerülése. Ilyen ötletesség például az "ankerschmidti csavar", vagy az, hogy a Pajtayné által írott leveleket Straff kicseréli, s ezzel Corrina udvarlói előtt kínos helyzetbe kerül. Grisák rossz kártyajátékosnak színleli magát, csakhogy a kerületi főnöktől játék közben fontos információkhoz jusson, Pajtayné pedig ha kritikus helyzetbe jut, egyszerűen szívgörcsöket tettet. Még állatok is beleszólnak a történésekbe: Erzsike amikor meghallja, hogyan mentette ki Aladár a Tiszából a kis pelét, csak annál inkább lángra lobban iránta szerelme.
A stílusra igen jellemző, hányszor látszik gúnyolódni az író valamilyen eredeti magyar vonáson, s valójában mennyi rejtett dicsekvést bújtat ilyenkor szavaiba. A szókincs a rendesnél is gazdagabb, emellett két egymástól élesen elváló stílusréteg figyelhető meg benne. A magyarellenes figurák (Straff, Corrina, Grisák, a miss) mondatai többnyire német-francia kifejezésektől hemzsegnek, míg Ankerschmidt osztrák mivolta ellenére alig él ilyenekkel.
A germanizálás Bachék egyik legfőbb törekvése, nem csoda hát, hogy a német elnevezések a korhangulat visszaadására benyomulnak Jókai elbeszélő bekezdéseibe. A reformkorban bontakozott ki először nagy arányban a hazai német polgárság megmagyarosodása: irodalmunk, tudományosságunk, közéletünk több száz új munkást kapott e szűk, ám szellemileg annál jelentősebb rétegből.
|
