Tóth Árpád

Tóth Árpád

Tóth Árpád 1886. április 15-én született. Apja szobrász. Ügyesen festett, rajzolt, reáliskoláját kitűnően végezte, majd 1905-ben beiratkozott a pesti egyetemre, ahol a Négyessy-féle stílusgya 717f51h korlatra járt. Hét, Vasárnapi Újság, Nyugat közölte verseit. Első verseskötete, későn, 1913-ban jelent meg, de nagy elismerés fogadta (Hajnali sze­renád). Hatvany Lajos segítette, majd az ő lapjánál dolgozott. Második verseskötete: Lomha pályán (1917). Háború után Az Est munkatársa. Harmadik verseskötete: Öröm elillan (1921-22). Jelentős műfordító, többek között Baudelaire fordítása híres. 1928. november 7-én halt meg tüdővészben.

A Körúti hajnal című versben az idő fiktív, a vershelyzet az utca és a napfelkelte. A pillanatot, a napfelkelte pillanatát, elemzi. A vers kezdete még az éjszaka: "Vak volt a hajnal", a vége már nappal: "Nappal lett". Ennek a váltásnak, a pillanatnak az elemzése a vers, csakúgy, mint Ady: Párizsban járt az Ősz, vagy Kosztolányi: Mint aki a sínek közé esett című versében. A helyszín nem változik. A kezdet halott: "vak; üveges szemmel", és ebből lesz élő "dalra kelt egy nyakkendő". A szenny értékessé válik, arany lesz belőle. A napfelkelte tehát csodát teremt. Az érzékeny, dekadens emberek számára csodálatos, ők veszik észre, a költői túlérzékenység figyelhető meg. (A lírai én látta a nap csókját, az átlagember nem.) Ezután a röpke pillanat után indul a munka, a robot, a szenvedéssel teli világ ("villamos jajdult"). A csoda világában nincsenek em­beri különbségek (munkáslány kezét csókolja meg a napfény).

Az Esti sugárkoszorú című vers is a pillanatelemzésre épül. A helyszín a part, naplementekor. A lány megfogja a lírai én kezét. Ezt a pillanatot írja le. Az idő metaforikus: "percek mentek, ezredévek jöttek". A bibliai kivonulás történettel közös motívumok jelennek meg: út, csipkebokor. "Isten szállt a földre le", "igézve álltam" a Szentföldre utal. A tűz a fény, a ragyogás a lány hajának lombjában. Isten megjelent az alkonyban. Valódi csoda történt. Tehát magáról a szerelemről írja azt, hogy nem más, mint isteni csoda. A versben sokféle rím van: mozaikrím, asszonánc, hosszúrím, nőrím.

A Lélektől lélekig című versben egy természettudományos jelenséggel foglalkozik: a csillagok távoliak, mégis ugyanabból az anyagból vannak. Ezzel párhuzamos a pél­dázatos jelentés: az emberek közel vannak, mégsem ismerik egymást. Az emberek közötti kapcsolat lehetetlensége jelenik meg, csakúgy, mint Kosztolányi: Édes An­nájában, ahol az emberek szintén nem ismerik egymást. A versben a bizonytalanság jelenik meg, homályosan lát (remegő csillag), illetve a csillagot létező lényként ábrázolja. Az élettelen természetet átszínezi. Dekadens jelleg. Ezáltal oldja fel a pél­dázat hűvös racionalizmusát. Ez jellemző a szimbolizmusra, több jelentést ad a pél­dázatnak. Ezzel már túllép a szimbolizmuson, a nyílt és absztrakt filozófia felé.

Tóth Árpádnál megfigyelhető egy sajátos versszerkesztés, a Tóth Árpád-vers. Ebben keveri az alexandrint, ami 12 szótagos, 6. után sormetszettel, a nibelungi sorral, ahol a sormetszet szünettel jár együtt.

( U U U U U U