ALTE DOCUMENTE
|
||||||
Vörösmarty Mihály
Élete:
1800. december 1 - a Fejér megyei Puszta-nyék (ma Kápolnásnyék) - elszegényedett katolikus nemesi család
édesapja gazdatiszt; kilenc gyermek - nagy szegénység; hétéves - helvét hitű iskola
1811 novembere - 1816 júliusa - a ciszterciták székesfehérvári iskolája
1816 novembere - Pest - piarista gimnázium - poetica classis
1817 - édesapja halála - súlyos anyagi válság
- Perczel Sándor három kisebb fiának nevelője lett
elvégezte Pesten az egyetemen a kétéves filozófiai tanfolyamot
1820 - a családdal a Börzsönybe költözött
- magánúton elvégezte az egyetemi jogi tanulmányokat is
1816-1825 - több lírai vers
1821-22 - reménytelen szerelem - Perczel Adél (Etelka) - áthidalhatatlan társadalmi különbségek
1822 novembere - joggyakorlat, ügyvédnek készült; kapcsolatba került a nemesi vármegyék Habsburg-ellenes mozgalmaival
a nemzeti függetlenség kivívásának reménye és a reménytelen Etelka-szerelem ihlette nagy "eposzának" a Zalán futásának megírására.
1824. december 20 - letette az ügyvédi vizsgát
1825 augusztusa - A Zalán futása - siker - elhatározás - csak az irodalomból fog élni
1826 - megvált a Perczel-háztól
1827 - szegénység - a Tudományos Gyűjtemény és a Koszorú szerkesztője
1830. november 17 - Az Akadémia rendes tagja
elismert író lett - követte verseivel a politikai eseményeket
1832-36 - az országgyűlés feloszlatása - Szózat
1838 - Csiga vendéglő - a Nemzeti kör első elnöke
1841 - szerelmes az alig húszéves Csajághy Laurába -> 1843. május 9 - esküvő Pesten
egyre kevesebbet írt - elfogadta a márciusi forradalom vívmányait
1848-49 - képviselő; a kegyelmi szék közbírája
a világosi katasztrófa -> testileg-lelkileg összetörte - bujdosott - feljelentette magát
1850 nyara - perét felfüggesztették - Haynau kegyelme
1850-53 - Baracska - gazdálkodott
1853 - Nyékre költözött; szeretett volna dolgozni, de már alig futotta erejéből - néhány vers - nagy alkotása : A vén cigány (1854)
1855 - Pestre költözött a család
november 19 - váratlanul meghalt
Vörösmarty epikája
Elsősorban lírai alkatú költő, de első nagy sikerét mégis epikában érte el, a Zalán futása (1825) című művével. Honfoglalási eposznak szánta, de lírai részletek láncolata lett belőle. Az olvasóközönség ebben az időszakban semmit sem kívánt jobban, mintegy hősi eposzt, ami a nagyszerű múltat dicsőségeit ragyogtatja fel a sivár jelenben. A tíz énekes, hexameterekben írt Zalán futása pontosan ilyen mű volt. Nehéz olvasmány a mű: fárasztóvá teszik a részletes seregszemlék, az ismételten visszatérő csatajelenetek és párviadalok, Hadúr és Ármány küzdelmei. A főcselekmény szála igen szegényes, a költőnek egyetlen forrása az akkoriban népszerűvé vált Anonymus gesztája volt, de bővebb adatokat ez sem tartalmazott. Az eposz hazafiasságát nem is a cselekmény hordozza, hanem az epikát minduntalan átható líra. A borongós hangulatú Előhang (az első 34 sor) a Berzsenyi által megkezdett és a reformkor nagy romantikus témájává nőtt ellentét: a régi dicsőség illúziója és a sivár jelen közti különbséget emeli ki. Az ifjú költő, a puhaságra serényebb gyermekek ellenében az erősebb jámbor apákat idézi meg követendő példaként. A tehetetlen korral szembeállítja a hősi harci erényeket, a régi dicsőséget. Az elmúlt szép tettek megidézésével akarja felrázni és tettre buzdítani a fiatalokat. A hanyatlást Berzsenyi, Vörösmarty és mások is erkölcsi okokkal magyarázták és ebben az érvelésben ott rejlett a titkos remény is, hogy újra megteremthető a nemzeti nagylét . Ez a hit éltette Vörösmartyt. A Zalán futásának van egy személyes oldala is. A főcselekménytől szerkezetileg is elkülönülve megjelenik az idill, a szerelem: deli Hajna és kacagányos Ete boldog, beteljesült szenvedélye és a Hajnába reménytelenül szerelmes és a viszonzatlanságba bele is pusztuló délszaki tündér tragikus története. Ezekben a szerelmi epizódokban az Etelka-szerelem teljes kilátástalansága jelenik meg. Vörösmarty ebben a művében bizonyította a megújított magyar nyelv életképességét, a nyelvújítás diadalát. Hexametereinek könnyedsége, természetessége tanúsította, hogy a magyar nyelv mennyire alkalmas az antik formák követésére. Még az eposzt fanyalogva fogadó Kazinczy is dicsérte Vörösmarty hexametereit.
A Zalán futása után még két olyan terjedelmesebb epikus művet írt amiben követendő példaként mutatja be a nemzeti múlt egy dicső korszakát: Cserhalom (1825), Eger (1827). Későbbi alkotásaiban a történelem csupán háttér és az egyéni tragédiák megdöbbentő világa került a középpontba.
Más epikus alkotása szakítva az előbbiek történelmi témáival a tündér-romantika csodavilágába vezetnek. A korlátokat nem ismerő, féktelen fantázia tombol a cselekményben, a képekben, a nyelvben. Ilyen a Tündérvölgy (1826) és A délsziget (1826). Minkét elbeszélő költemény tárgya a boldogság keresése.
Csongor és Tünde
Vörösmarty több mint húsz éven át írt drámákat, ifjúkori kísérleteket is beleszámítva 16 ilyen műnemű alkotása van, de kiemelkedő remekmű csak egy van közöttük, a Csongor és Tünde (1830). Nyomtatásban 1831-ben jelent meg Székesfehérváron. A pesti cenzor ugyanis megtagadta az engedélyt, de a székesfehérvári - egyik volt tanára - megadta.
Megjelenésekor nem volt semmi különös visszhangja. A mű forrása egy 16. századi széphistória. Vörösmarty felhasználta e történet eseményeit, szereplőinek nagy részét, a népmesei motívumokat, de a mű mégsem pusztán dramatizált népmese. Egyrészt egészen új szereplőket is felléptet Vörösmarty, másrészt alakjait és cselekményét oly bonyolult, többrétegű szimbólumrendszer fűzi össze, hogy a mű méltán tekinthető az élet értelmét, célját kutató nagy filozófiai műnek, kiemelkedő drámai költeménynek. A mese magva ősrégi: két szerelmes története, akik közül az egyik földöntúli lény és kiket valami ármány elszakít egymástól. A tündér visszatér hazájába, a másik pedig keresi és hosszas, küzdelmes kalandok után végre tökéletes boldogságban egyesülnek. A szerencsés vég, a keresett és végül megtalált boldogság ellenére a művet valami keserű, fájó mélabú lengi át. Csongor olyan drámai hős, aki belső küzdelmet vív kétségeivel, tapasztalataival. Két ellentétes világ kapcsolódik össze a drámában és a két főszereplő vágyódása is ellentétes: az égi Tünde a földre, a földi Csongor pedig az égbe vágyik. A darab végső kicsengése erősen pesszimisztikus: a rideg és szomorú éjben, az ember szomorú világában csak a szerelem őrizhette meg érték-voltát. A cselekmény időtartama egyetlen kozmikussá növesztett nap: éjféltől éjfélig tart.
A húszas évek romantikája, nemzetszemlélete elmúlóban volt, a borongó, múltba visszatekintő eposz időszerűtlenné vált, halványodott a régi dicsőség fénye. A jelen, illetve a jövő felé fordulás, az álmokkal leszámoló nagyobb valóságigény előkészítette Vörösmarty költészetében is a hamarosan bekövetkező változást. Széchenyi Hitel (1830) című művének rendkívüli hatása összeolvadt azzal a riadalommal, amelyet az 1830-as francia forradalom híre és az 1831-es felvidéki kolerajárvány idézett elő. A jelen és a jövő sürgető reformjai felé fordult a közfigyelem, az 1832-es országgyűlésen megerősödött a nemesi ellenzék: mindez magával hozta az új tematika megjelenését az irodalomban is. Az új társadalmi-erkölcsi célkitűzések, politikai jelszavak tömör megfogalmazásának igénye hozta létre a 30-as évek elején az epigramma-költészet fellendülését. Vörösmarty költészetében is ekkor már együtt van mindaz a gondolati tartalom, mely a későbbi, nagy lírájában uralkodni fog. Két epigrammáját ki kell emelni a sok közül: a Pázmánt (1830) és a Magyarország címerét (1832). Ezekben már a Szózat költője áll előttünk.
Szózat
Vörösmarty 1836-ban írta a Szózatot, amikor már nyílt szakadás történt a magyarság és a bécsi udvar között. A vers az 1832-36-os reformországgyűlés berekesztése után született. Ebben a nehéz helyzetben, mikor a félelem és a rettegés volt az úr szólított fel rendületlen hazaszeretetre, hűségre, a vers ihletője a hazafias lendület volt.
A Szózat az emberhez, a magyarokhoz, az egész nemzethez szól, példamutatásra ösztönöz. Ezt egyes szám 2. személyű igék használatával teszi, így egy bensőséges kapcsolat alakul ki a vers és az olvasója között, az ember a versben megfogalmazott gondolatokat a személyes ügyévé avatja. A vers felépítése egy szónoki beszédre emlékeztet, a legfőbb tétel a mű elején helyezkedik el és a költő a továbbiakban ezt bizonyítja az érvek sorozatával. A vers keretes költemény.
A Szózat első szakasza az első és a második versszakból áll. Ezekben a költő a rendületlen hazaszeretetre szólít fel. A rendületlenül szó a hosszú zengésével, ritmusával különös nyomatékot kap, ezzel kiválik a többi szó közül. Ezután a költő megmagyarázza a haza fogalmát. A haza a bölcső és a sír, a haza ápol és eltakar, tehát a haza az ember számára a kezdet és a vég, az élet értelme. A bölcső és a sír metafora már megfogalmazza a második strófa parancsát, miszerint az embernek a hazán kívül nincs máshol életlehetősége. A haza és a nagyvilág itt egymással szembe álló fogalmak és ebből fakadó ellentétet tartalmazza a következő két sor Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell . Ennek a két sornak kiemelt jelentősége van, a sorok lassúbb lejtése külön is figyelmeztet a bennük megfogalmazódott gondolat fontosságára. Vörösmarty a Himnuszban szereplő igazságos és jóságos Isten helyett a kiszámíthatatlan Sorsot és Végzetet említi. Ezeket nem elfogadva, hanem szembeszállva kell élnie az embernek.
A Szózatban a múlt is jelen van. A 3-5. versszak az igazságtalan Sors elleni hősi küzdelmeket mutatja be. Ezeket a küzdelmeket példaként állítja a költő a jelennek. Az indulatok, az érvelés hevességének fokozódására utal a verssorok elején ismétlődő mutató névmások sora, ez, itt, ezek kapcsolatot teremtenek a jelen és a múlt között. A múlt már nem csupán egy eszménykép, hanem a nemzetért, a szabadságért folytatott harc, szembefordulás önnön hibáinkkal, a viszályokkal, a Sors kiszámíthatatlan csapásaival. Az alliterációk és a már akkor is régies igealakok használata ünnepélyes komolyságot kölcsönöz a stílusnak.
A Szózatban a múlt nem áll szemben a jelennel, hanem egyenes folytatása annak. A Sorssal, a Végzettel való harc sok szenvedést hozott, de végül is a kiharcolt élet diadal. A Megfogyva bár de törve nem, / Él nemzet e hazán sorban az él ige helyzete ezt a múltat és a jelent is vállaló öntudatot sugározza magából.
A Szózat következő egysége a jövőről szól. A 7. strófától kezdve a múlt és a jelen csak utalásokban szerepel. A költő a nemzet ezredévi szenvedése jogán a nagyvilágtól kér igazságot. A költő gondolatai csak két ellenpont a halál és az élet között mozognak, eltaszítva minden más lehetőséget. A 8-9. versszakban a költő szenvedélyesen tiltakozik, a szenvedések hiábavalósága ellen. Ennek a tiltakozásnak nincsenek érvei, csak indulatai. A 10. versszak is a százezrek által kívánt jobb kor eljövetelének csak szükségességét és nem bizonyosságát hirdeti. A Még jőni kell, még jőni fog az előző versszakok hitét tartalmazza, de a költő nem tudja elképzelni milyen is az a jobb világ. A vers vallásos motívuma itt található Buzgó imádság epedez / Százezrek ajakán. Ezzel a jobb korral szemben megjelenik a másik oldal a halál, a megsemmisülés gondolata. A jőni fog, ha jőni kell a Végzet közeledését jelzi. Ezt a lehetőséget Vörösmarty láttatja, a vérben álló ország, a nemzet sírjának, a gyászoló millióknak képeivel. Ezek a látomások más költők verseiben is előfordulnak ilyen például Berzsenyi, Kölcsey, Kisfaludy. Velük szemben azonban a Szózat nemzethalála nem lassú elkorcsosodás, az erkölcsi süllyedésutolsó állomása, hanem a Sorssal, a Végzettel a jövőért szembeszálló nemzet tragikus elbukása. A halál nem csak egyetlen, hanem minden nép tragédiája is egyben.
Az utolsó egység az első két versszakhoz hasonló, de a különböző idősíkok képeinek látomása után megváltozott. A Szózat a nemzethalál látomása után ismét visszatér a jelen feladataihoz. Az állítmány a vers elejére kerül ezzel a felszólítás nyomatékos paranccsá erősödik. A metaforákat mozgalmasabb képek váltják fel, az elbukál ige pedig újra megjeleníti a halál képét. Az utolsó strófa szövege változatlan, mégis többet jelent mint a második versszak. Már magába foglalja a vers gondolatait, érzelmeit és így a hazához való hűség új értelmet nyer, már beletartozik a tragikus múlt, a megpróbáltatásokkal teli jelen és az esetleges halál vállalása is.
A Szózat formája skót balladaforma. Ez egy félrímekkel ellátott nyolc és hat szótagos sorok váltakozásaiból álló négysoros strófaszerkezet. Ez a forma, a verszene izgatottságot, zaklatottságot rejt magában, az eltérő hosszúságú sorok váltakozása is fokozza ezt és csak a hat szótagos sorok rímelnek. A Szózat zenéjét Egressy Béni szerezte.
A Szózattól fogva - tíz éven át - Vörösmarty a reformkori harcok nagy költője. A közösségi tematika uralkodik verseiben, s a lírikus Vörösmarty a 40-es években jut el költészete csúcsaira. Elsősorban az óda és az elégia lesznek meghatározó műfajai.
Híres epigrammája, mely hatalmas ódává mélyül A Guttenberg-albumba (1839). Alkalmi versnek készült: Németországban kiadtak egy könyvet a könyvnyomtatás feltalálójának, Gutenberg Jánosnak a tiszteletére és ebben meg is jelent a mű magyarul és gyönge német fordításban. A vers egyetlen mesterien felépített körmondat: a négy előrevetett, egy-egy disztichonba sűrített feltételes mellékmondat párhuzamos fokozást tartalmaz. Az ötödik feltétel - várakozásunkkal ellentétben - az előző négytől eltérően nem egy, hanem két disztichonra bővül és azáltal fokozza érdeklődésünket, hogy késlelteti a főmondat csattanós bekövetkezését. A Majd ha anaforával kezdődő feltételek (a 3. kivételével) maguk is kapcsolatos mellérendelő összetett mondatok.
A versnek tulajdonképpen ünneprontó célzata van: Vörösmarty arról ír, hogy most még nem lehet ünnepelni Gutenberg emlékét és találmányát, a kultúra terjesztésének eszközét, mert nem valósult meg az az eszményi világ, melyet a műveltség elterjedésétől vártak a kor gondolkodói. A versben még nincs kétség, fenntartás, a hiábavalósággal vívott gyötrelem: a még ki nem kezdett humanista optimizmus ezért tudja ily tömören felvázolni az emberiség vágyott állapotát.
A első két sor (1. feltétel) a felvilágosodás követelését sürgeti, az áltudományok megszüntetését. Az örök béke megvalósulásának óhaja (2. feltétel) megszemélyesíti az erőszakot és a cudarítja ige segítségével a gyilok fogalmát is. A 3. feltétel a társadalmi igazságtalanság megszüntetését, a népzsaroló dús és a nyomorú pórnép szembenállásának feloldását óhajtja. A 4. feltétel kelet és nyugat kulturális kiegyenlítődését, a józan ész okosságának és az áldozni tudó szív jóságának harmóniáját követeli. A négy sorra bővülő 5. feltétel tartalmát tekintve a legigényesebb: az eszményi társadalom csakis a nagyvilág összefogásával, a föld népségének megegyezésével, az égi igazság alapján valósulhat meg. Ez a távoli jövőbe helyezett, utópikusan elképzelt tökéletes társadalmi rend lehet csak méltó diadal.
Vörösmarty és a kor utópista szocialistái úgy képzelték el az értelmes emberi világ megvalósulását, hogy a műveltség egy magas szintjén álló emberek belátják az osztályharc értelmetlenségét és az igazság és a szeretet fog uralkodni. Ez a hit rendült meg a Gondolatok a könyvtárban (1844) című hatalmas filozófia elmélkedésben. A költemény egyetlen kínlódó monológ.
A költemény abból a döbbenetből, rettentő tanulság -ból indul ki, mely már megjelent A Guttenberg-albumba című epigrammában is a népzsaroló dús és a nyomorú pórnép ellentétében. Ott még élt a remény, itt már a reménytelen kétségbeesés hangja szól: ezen a földön mindenki boldogtalan. A túlnyomó többség, a nagyobb rész megalázó nyomoruk miatt, a nem nyomorgó kisebbség pedig azért, mert állandóan retteg a nyomorgók forradalmi dühétől. A felháborodott költő a könyvektől, a civilizációtól, a tudománytól kéri számon ha már nem is mindenki, de legalább a nagyobb rész boldogságát: Miért e lom - De hát hol a könyv, mely célhoz vezet? - Ment-e a könyvel által a világ elébb? .
De az egyes könyvek is megdöbbentő ellentéteket hordoznak magukban: a rongy amelyből a papír készül bűnükről, gonosztevőkről, eltépett szüzekről, véres lázadókról, hamis bírákról, nyomorról vall és mindezek a könyvek tartalmának nemes, emelkedett eszmevilágát. Ezek az ellentmondások vezetnek a Irtózatos hazudság mindenütt! felkiáltáshoz. A költemény egyre lejjebb zuhan a kétségekbe, a pesszimizmus mélypontjára jutunk. Ha ugyanis a könyvek nem vezetnek célhoz, akkor ésszerű a következő kérdés: a könyvek egy máglya üszkén elhamvadjanak? . S mindezt egy író mondja, akinek könyvek alkotása a feladata.
Vörösmarty azonban nem tud belenyugodni ebbe a pesszimista következtetésbe. Hallatlan erkölcsi erővel igyekszik felülkerekedni kétségein. A versben megszületik a remény, hogy aztán átmenetileg újra diadalmaskodjék a kiábrándulás. A földnek már van egy zuga, hol legkelendőbb név az emberé , ahol törvénybe iktatták az emberi jogokat, ez az Amerikai Egyesült Államok. A rabszolgaság miatti keserűség már nem tarthatja vissza a hinni akaró bizakodást, a mégis-reményt. Vörösmarty ugyanúgy, mint a Guttenberg-albumba című versében arról szól, hogy elképzelhető a világon az embertestvériség létrejötte: a számos milliók egymás testvérei lesznek.
Szembefordul korábbi pesszimizmusával, de igazán hinni mégsem tud, úgy érzi az előrehaladást szükségszerűen követi a hanyatlás. Vörösmarty az emberiség történetét körforgásszerűen képzelte el: elérhető ugyan egy magas szintű társadalmi rend, de ez a civilizáció majd összeomlik és utána mindent elölről kell kezdeni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben? - kiált fel a keserűség, de a hazafiság parancs és a cselekvésvágy ha nem is győzi le a kétségeket, de legalább túljutatja a bénító pesszimizmuson. A költemény gondolati tere látszólag leszűkül, a költő az alapkérdés (milliók nyomora) helyébe egy szűkebb erkölcsi kérdést állít: az egyén feladatát. Kétszer hangzik el a Mi dolgunk a világon? kérdése és mindkétszer a válasz: küzdeni . A első válasz általánosabb tartalma után a második válasz már az egyes ember legnemesb feladatként jelöli meg a nemzeti felemelkedés reformkori programját. Ez lehet az élet célja, ez teheti boldoggá az egyes embert is. Ez a végső megoldása a Vörösmarty költészetében vissza-visszatérő boldogságkeresés motívumának.
A vers utolsó szakasza a reménytelenséget legyőző remény és a hősi helytállás hirdetésével ódai magasságokba emelkedik. Azt tudatosítja, hogy csak úgy szolgálhatjuk az egész emberiség ügyét, ha saját hazánk felemelkedésén fáradozunk. Ez a költemény arról vall, hogy Vörösmarty a felvilágosodás eszméibe vetett hitének megrendülését, csalódását le tudta győzni a nemzeti felemelkedés programjának hirdetésével.
Vörösmarty politikai lírájának zaklatott hangja belehangzik szerelmi költészetébe is. A titkolt Etelka-szerelem elsősorban áttételesen, epikus alkotásokban fejeződött ki és lassan halványodni kezdett, de még egyszer felizzott az iránta érzett forró szenvedély Késő vágy (1839) című költeményében. Benne egy 39 éves férfi megzavart nyugalma talált kifejezést. Az érzelmek hullámzása adja az elégia feledhetetlen és felkavaró élményét. Az első mondat (1-12. sor) a lélek kiüresedését, az értékek fokozatos eltűnését fejezi ki. A leli kiégettséget tovább fokozza a negatív értékű szavak gyakorisága. A de kötőszóval kezdődő második mondat (13-22. sor) az újra fellángoló, eddig visszafojtott szenvedély elhatalmasodását tartalmazza. Az egymásba átlépő sorok lendületét a kétségbeesés felkiáltása szakítja meg: Hiába, hasztalan! . Ebben a harmadik 8 soros mondatban a reménytelenség lesz úrrá, a szerelemről való végleges lemondás kényszere.
Ezeket a megbéklyózott érzelmeket szabadítja fel a Laura-szerelem. Későn született és kételyekkel teli ez az érzés és a versekben sem a boldogság, hanem a boldogságért rimánkodó ember hangja szólal meg.
Az Ábránd (1843) kérés, lecsendesülő és orkánerővel felzúgó rimánkodás a szerelemért. A vers egyetlen indulat: a viszontszerelem heves vágya, a mindent legyőző szenvedély önfelajánló gesztusa alakítja szerkezetét. A kulcsszó a nyolcszor felhangzó Szerelmedért , mely elindítja és lezárja a négy strófát és így a költeményt is. A versszaknyitó és -záró szavak között két-két hatalmas, a romantika ellentétkeresésére jellemző költő kép található: megannyi próbálkozás annak kifejezésére, miféle áldozatra lenne képes a szenvedély. A vers látható nyelve is ezt a korlátokat áttörő érzelmi vihart szemlélteti: a strófák első három sora rapszodikusan hosszabbodik: 4-6-9 szótagos sorok követik egymást, majd fordított sorrendben térnek vissza az utolsó szóig. A rímrendszer is ezt az önmagába visszaérő, körszerű felépítést mutatja: a b c c b a.
A második és harmadik szakasz képei a magasság és a mélység eltúlzott távolságát kapcsolják össze. Ellentétes összefüggés található az első és negyedik versszak képe, képtelen felajánlása között is: a szenvedély rombolta, eltépett lelket a költő Istentől visszakérné és dicsőbb erénnyel ékesítve nyújtaná át kedvesének. A versben egyetlen reménykedő szó fordul elő: az örömmel .
Ez a követelőző, türelmetlen szenvedély megszerezte ugyan Laura beleegyezését, de igazi szerelmét nem. Vörösmarty ezek után sem írhatta meg a beteljesedett és viszonzott szerelem boldog költeményeit. A híres A merengőhöz (1843. március) című alkotása sokkal inkább filozófia, mint boldog vallomás: mennyasszonyi ajándékul vitte Laurának a költő a Komárom megyei Csepre. A 43 éves Vörösmarty Laura merengéseire is féltékeny az álmok, az ábrándok ellen foglal állást és ezzel mintegy saját költészetének éltető elemit tagadja meg: Ábrándozás az élet megrontója, / Melly, kancsalúl, festett egekbe néz. .
Vörösmarty 1848. március 15-ét, a sajtószabadság kivívását versben köszöntötte. Szabad sajtó című költeményének nyolc sorát az Ellenzéki Kör helyiségeinek kivilágított ablakaiban lehetett olvasni. 1848-ban egy kétsoros epigrammán kívül még egy verset írt, a Harci dalt. 1849-ből két verse maradt ránk. Mindkettőt bujdosása idején Gebén írta. Az egyik a teljes lelki összeomlást és kétségbeesést tükröző Emlékkönyvbe című, a másik a szabadságharc bukásáért a Görgeyt vádoló Átok.
A következő év egyetlen termése a Baracskán írt Előszó, lírájának ez a kiemelkedő alkotása, amely a világosi katasztrófát kozmikus tragédia víziójává növeszti. A vers időkerete egyetlen hatalmassá növesztett, kozmikus méretű esztendő, melyben minden egyes sor, szó szimbolikus, áttételes jelentést kap. A nemzet, a társadalom története a természet évszakváltozásaival egybefonódva jelenik meg.
Az első 10 sor a reformkor ünnepi tavaszát örökíti meg, annak bizakodó, lelkes hangulatát közvetíti. Az ünnepre fordult természet zöld ággal virító tavaszában az emberek is munkalázban égtek, dolgoztak, reméltek. Az olyan gyakran megénekelt, vágyott állapot látszott megvalósulni: az ész és a szív összefogása, a kéz és a szellem együttműködése. Az értelmes munkában megfáradt ember verejtéket törlő mozdulatával személyesíti meg a békét és ez a béke az emberüdvért fáradozott. A Guttenberg-albumba és a Gondolatok a könyvtárban című versek utópikus céljai jelennek meg ebben a szerkezeti részben és összefonódik a haza és az emberiség sorsa.
Nyolc soron keresztül (11-18.) a várakozás reszkető türelmetlensége, az emberüdvöt hírül adó szent szózat megszületése és ennek következménye olvasható. A reményeket magában rejtő tavasz nyárrá érett, az idő beteljesedett. A látomás eljutott az emberi vágyaknak és reményeknek arra a magaslatára, amely után csak zuhanás, összeomlás következhet: a természet, a nemzet, az emberiség tavasz-nyara együttesen fordul az ősz viharaiba, a tél halálába.
A vész kitört : a véres harc, a zsarnokság pusztítása is elemi erejű viharként robbant ki és megsemmisítette a reményeket. A vész egy veszetté bőszült szörnyeteg irrealitásba torkoló, eget és földet összekapcsoló romantikus képében személyesül meg (19-33. sor).
A vész nyomában pusztulás jár: az első 10 sorban bemutatott értékekben gazdag világ tragikusan megsemmisült.
A tél dermedtsége, csendje az élet pusztulását, az önkényuralmi terror némaságát, az emberi remények halálát jelképezi (34-41.) A tél képébe némi istenkáromló motívum is belevegyül: az Isten elborzadt szörnyszülött teremtménye láttán. Az emberek című vers teljes reménytelensége szólal meg újra.
A befejező nyolc sorban (42-49.) szétválik egymástól a természet és a társadalom párhuzama. A föld újra tavaszra készülődik, de fiai számára már nem jöhet új tavasz, nekik örök a tél. Az önkényuralom zsarnoki korszakában mindenféle újjáéledés csak szemfényvesztő hazugság lehet - hirdeti a vers záró kérdése, mely a maga választalanságával nyitottá, nyugtalanítóvá teszi a verset és a befejezetlenség hatását kelti.
Utolsó befejezett költeménye A vén cigány (1854). Nehéz és sokféleképpen értelmezett műve ez Vörösmartynak. Kevesen értették saját korában is. Amit mindenki felfogott belőle az a Lesz még egyszer ünnep a világon optimista üzenete. A rapszódia könnyű megértését akadályozza a merész képek laza kapcsolódása vagy éppen a logikai összefüggéseket mellőző egymásra halmozása. A cím képe, a vén cigány ismerős a magyar köztudatban: olyan zenész, aki muzsikájával elfeledteti a bánatot, gondot. A költeménynek az első strófa és a vissza-visszatérő refrén ad bordal keretet: a verset indító és strófák utolsó sorában is felhangzó Húzd rá cigány felszólítás a sírva vígadás hangulatát idézi, azt a keserű állapotot, amit csak a bor meg a zene mámora oldhat fel.
A vén cigány azonban az idős kötő metaforája is: a költő önmagának is mondja, amit mond, önmagát buzdítja. Az egész első szakasz és valamennyi refrén ezt az önfelszólítást támasztja alá újabb, meg újabb érvekkel. Az írás, a zenélés szorító kötelesség is. A sír szélén álló költő most az emberi történelem körforgásos menetéből biztatást csihol: a szenvedés mélypontja után szükségszerűen valami jobbnak kell jönnie.
A refrén a közelgő halál érzetével fokozza a buzdítás, a felszólítás erejét. A versben beszélő vén cigány az utolsó nagy erőfeszítésre próbálja sarkalni önmagát. Milyen legyen ez az utolsó mű? Erre a nyelvileg meg nem fogalmazott kérdésre a választ a 2-3. strófa lazán összefüggő, merész képsora adja meg. Legyen olyan hatalmas, hogy vegye igénybe a költő minden szellemi és fizikai energiáját, ez az utolsó alkotás legyen olyan erejű, mint a zengő zivatar . Miért kell ilyen verset írni? A válasz a következő két versszakból (4-5.) hallható ki, újra lazán összekapcsolódó képsorokból. Már a harmadik szakaszban is uralkodni kezdtek az erőteljes hangok, de e két szakaszban egyeduralkodóvá lesznek az akusztikai elemek és ahol csak hangok vannak, ott eltűnik a látvány. A 4. strófa iszonyatos hangjai az egyéni, nemzeti és emberi tragédiákról adnak hírt. A költő saját kora rettenetét párhuzamba állítja az emberiség történelem előtti, biblikus és mitológiai nagy tragédiáival. A történelmi múltba távozást a következő versszakban (6.) a térbeli távolódás váltja fel. A hang bizakodóra fordul, mintegy azt sejtetve, hogy a kozmikus távlatból már látni lehet az emberibb jövő jeleit. Az utolsó szakasz (7.) már az eljövendő új világ, az örök béke próféciája és fennhangon hirdeti a reményt: lesz még egyszer ünnep a világon . A hit, a remény valós indoklása elmarad ebben az ódai emelkedettségben, a kételyeket elsöpri a majdani öröm boldogsága. Megváltozik a refrén is: ebben az új világban érdemes majd újra felvenni a vonót, amikor a vén cigány már az örömről énekelhet, nem kell törődnie a világ gondjaival.
Ezután már csak egy töredék található Vörösmarty életművében, az 1855 őszén írt s félbehagyott Fogytán van a napod... kezdetű vers: panasz nélküli keserű ténymegállapítások csapnak át a válasz nélkül maradt kérdésekbe.
|
