Documente online.
Zona de administrare documente. Fisierele tale
Am uitat parola x Creaza cont nou
 HomeExploreaza
upload
Upload




Windows XP - technikai áttekintés

Maghiara





Windows XP - technikai áttekintés

Kivonat

Ez a dokumentum a Microsoft® Windows® XP operációs rendszer újdonságainak technikai áttekintését tartalmazza. Ismerteti, hogy az új szolgáltatások hogyan egyszerűsítik a munkavégzést, az információk megosztását, az asztal kezelését, a hordozható számítógépek eredményes használatát, a súgó és a támogatás igénybevételét, illetve más számítástechnikai feladatok végrehajtását. Mivel a dokumentum áttekintő jellegű, nem ismerteti részletesen a fenti területeket, inkább széles körű betekintést nyújt a Windows XP új szolgáltatásaiba.

Ezen előzetes dokumentum a benne ismertetett szoftver kereskedelmi forgalomba kerülése előtt lényeges változtatásokon mehet keresztül. A dokumentumban szereplő információk a Microsoft Corporation a kiadás dátumakor érvényes álláspontját tükrözik a tárgyalt kérdésekkel kapcsolatban. Mivel a Microsoft igyekszik a piac változó feltételeihez alkalmazkodni, a dokumentumot nem szabad a Microsoft kötelezettségvállalásaként értelmezni, mivel a Microsoft a kiadás dátumát követően nem garantálja az információk pontosságát.

Ez a tervezet kizárólag tájékoztató feladatot lát el. A MICROSOFT A DOKUMENTUMBAN NEM VÁLLAL SEMMIFÉLE GARANCIÁT.

Az összes vonatkozó szerzői jogi törvény betartása a felhasználó felelőssége. A bejegyzett szerzői jogok korlátozásait figyelembe véve a dokumentum egyetlen része sem másolható, és a dokumentum nem rögzíthető és nem tárolható visszakereshető rendszerben. Továbbítása semmiféle formában és semmilyen módon (elektronikus, mechanikai, fénymásolás, hangrögzítési vagy más eljárással) vagy célból nem engedélyezett. Ehhez a Microsoft Corporation írásban rögzített engedélye szükséges.

A Microsoft olyan szabadalmakkal, szabadalmaztatott alkalmazásokkal, védjegyekkel, szerzői jogokkal vagy egyéb szellemi tulajdonjogokkal rendelkezhet, amelyek benne foglaltatnak e dokumentumban. Hacsak a Microsoft valamelyik írásos licencszerződése másként nem rendelkezik, a jelen dokumentum rendelkezésre bocsátása nem jogosítja fel a felhasználót ezen szabadalmak, védjegyek, szerzői jogok vagy egyéb szellemi tulajdon használatára.

© 2001 Microsoft Corporation. Minden jog fenntartva. A Microsoft, az Active Directory, az IntelliMirror, az MSDN, az MSN, az Outlook, a Win32, a Win64, a Windows, a Windows Media és a Windows NT a Microsoft Corporation védjegye vagy bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban és/vagy más országokban.

Az egyéb említett termékek és cégnevek a megfelelő tulajdonosok védjegyei lehetnek.

Microsoft Corporation . One Microsoft Way . Redmond, WA 98052-6399 . USA

Tartalom

Bevezető

Intelligens felhasználói felület

Gyors felhasználóváltás többfelhasználós számítógépeken

Új megjelenés

Újratervezett Start menü

Kereső

Dokumentumok

Webnézet

Fájlok csoportosítása

A hatékony munkavégzést segítő felhasználói felület

A digitális médiafájlok átfogó támogatása

Windows Media Player 8

Windows Movie Maker

A digitális fényképezés támogatása

Jobb alkalmazás- és eszközkompatibilitás

Hatékonyabb eszköztelepítés

Új hardveres technológiák támogatása

Natív támogatás DVD-khez és CD-khez

Alkalmazáskompatibilitás

Alkalmazáskompatibilitási üzemmód

A COM modell és a megosztott DLL fájlok elkülönítése

Kibővített fájl- és nyomtatási szolgáltatások

WebDAV - Munkavégzés internetes adatokkal

A Lemeztöredezettség-mentesítő újdonságai

A Kapcsolat nélküli fájlok adatbázis titkosítása

FAT32 fájlrendszer DVD-RAM-lemezeken

Nyomtatók elérése a NetCrawler szolgáltatással

Faxmegosztás

Javított hálózatkezelési és kommunikációs szolgáltatások

Univerzális Plug and Play

Internetkapcsolat megosztása

Otthoni hálózat varázsló

Hálózati áthidalás

Integrált súgó és támogatás

Segélykérés a Távsegítség szolgáltatással

A súgó tartalmának keresése

A rendszerinformációk elérése

Támogatási URL szoftverek központi telepítéséhez

Hibaelhárító eszköz

Továbbfejlesztett mobil számítástechnika

Energiagazdálkodás

Jobb használhatóság a mobil felhasználók számára

Távoli asztal

A Távoli asztal és a Terminálszolgáltatások

Remote Desktop Protocol

Erőforrás-átirányítás a Távoli asztallal

Jobb megbízhatóság

Meghajtóprogramok visszaállítása

Rendszer-visszaállítás

Automatikus rendszer-visszaállítás

Dinamikus frissítés

Automatikus frissítés

Windows Update

Szigorúbb biztonsági intézkedések

Internetkapcsolat tűzfala

Vezérelt hálózati hozzáférés

Szoftverkorlátozó házirendek

Ethernet- és vezeték nélküli LAN-kiszolgálók biztonsági intézkedései

Egyszeri bejelentkezés a Microsoft Passport szolgáltatással

Hitelesítő adatok kezelése

Titkosító fájlrendszer

Biztonságos adattárolás az interneten

Jobb kezelhetőség

IntelliMirror

Csoportházirend

Eredő házirend

Helyi csoportházirend

Fájlok és beállítások átvitele

A fiókkezelés újdonságai

A területi beállítások újdonságai

64 bites architektúra támogatása

Előretekintés: A Microsoft.NET platform

Intelligens eszközök integrálása

További tájékoztatás

Bevezető

A Windows XP a Microsoft Windows 2000 és a W 24324c213y indows Millennium után kiadott új verziója. A Windows XP a Windows 2000 előnyeit - a szabványokra épülő biztonságot, kezelhetőséget és megbízhatóságot - egyesíti a Windows 98 és Windows Millennium rendszerek leghasznosabb tulajdonságaival - a Plug and Play lehetőségekkel, az egyszerűbb felhasználói felülettel és az újszerű támogatási szolgáltatásokkal -, így az eddigi legjobb Windows operációs rendszert testesíti meg.

Ez a dokumentum a Windows XP operációs rendszer újdonságainak technikai áttekintését tartalmazza. Ismerteti, hogy az új szolgáltatások hogyan egyszerűsítik a munkavégzést, az információk megosztását, az asztal kezelését, a hordozható számítógépek eredményes használatát, a súgó és a támogatás igénybevételét, illetve más számítástechnikai feladatok végrehajtását.

A Windows XP a Windows 2000 továbbfejlesztett programkódjára épül, az otthoni és az üzleti felhasználók számára különböző verziókat kínálva: ezek a Windows XP Home Edition és a Windows XP Professional. Ez a dokumentum az operációs rendszer mindkét verziójában szereplő szolgáltatásokat ismerteti. Az ettől eltérő esetek jelölve vannak.

Intelligens felhasználói felület

A Windows 2000 alapjainak megtartása mellett a Windows XP új külsőt kapott. A gyakori feladatok végrehajtása egyszerűbbé vált, és új vizuális segédelemek segítenek a számítógép használatában. Ez a szakasz a felhasználói felület azon újdonságait ismerteti, amelyek megkönnyítik a számítógép otthoni és munkahelyi használatát.

Gyors felhasználóváltás többfelhasználós számítógépeken

Az otthoni felhasználók számára kifejlesztett gyors felhasználóváltás segítségével mindenki sajátjaként használhatja ugyanazt a számítógépet. Nem kell kijelentkeztetnie az előző felhasználót, és nem kell helyette menteni a fájljait. A Windows XP a Terminálszolgáltatásokra támaszkodva minden felhasználói munkamenetet külön Terminálszolgáltatások munkamenetként kezel, így a felhasználók adatai teljességgel elkülönülnek. (Az egyes munkamenetekhez körülbelül 2 megabájt (MB) többletmemória szükséges az esetlegesen futó alkalmazások által lefoglalt mennyiségen kívül. A többfelhasználós munkamenetek megbízható futtatásához legalább 128 MB RAM ajánlott.)

A Windows XP Home Edition rendszer használata esetén alapértelmezés szerint engedélyezett gyors felhasználóváltás Windows XP Professional rendszeren is rendelkezésre áll, ha a rendszert különálló vagy munkacsoportban lévő számítógépre telepíti. Ha a Windows XP Professional rendszert futtató számítógép egy tartomány tagja, akkor a gyors felhasználóváltás nem használható.

A gyors felhasználóváltás megkönnyíti a számítógép családi használatát. Ha például az anyuka rövid szünetet tart munkájában, fia a saját fiókjára átváltva játszhat a számítógépen. Az anyuka által használt alkalmazások tovább futnak az ő saját fiókján. Mindez kijelentkezés nélkül történik. A felhasználóváltást leegyszerűsíti az új üdvözlőképernyő, amelyen a felhasználók az 1. ábrán látható módon elhelyezhetik képeiket.


1. ábra: A Windows XP üdvözlőképernyője

Új megjelenés

A Windows XP új képi stílusokat és témákat tartalmaz, amelyek jól látható, 24 bites színezésű ikonokat, illetve adott feladatokhoz jól társítható egyedi színeket alkalmaznak. A zöld szín a kreatív cselekvést jelképezi, ilyen például a Start gomb.

Újratervezett Start menü

Az új típusú Start menü alkalmazkodik a felhasználó munkavégzéséhez. Elsőként az öt leggyakrabban használt program ikonja jelenik meg, az alapértelmezett böngésző- és levelezőprogram ikonjai pedig mindig elérhetőek (2. ábra). A leggyakrabban használt fájlok és alkalmazások az egyszerűbb elérhetőség érdekében csoportosítva jelennek meg. Egyetlen kattintással elérhető a súgó, illetve a rendszer beállításához szükséges eszközök. A Start menü ezenkívül igény szerinti testreszabható.


2. ábra: A Windows XP újratervezett Start menüje csoportosítja a gyakran használt alkalmazásokat

Kereső

A Windows XP a vonatkozó feladatokat a Keresőben összefoglalva könnyíti meg a keresést (3. ábra).


3. ábra: Egyszerűbben használható Kereső

Dokumentumok

A Windows XP rendszerben csoportokba rendezhetők a fájlok, így egyszerűbb azokat nyomon követni. A dokumentumokat típusuk szerint rendezve jelenítheti meg (4. ábra). A fájlokat az utolsó módosítás dátuma szerint is csoportosíthatja.


4. ábra: Fájlok csoportosítása Windows XP rendszerben

Webnézet

A Webnézet segítségével Windows XP rendszerben egyszerűbb a fájlok kezelése is. A kijelölt fájl vagy mappa mellett megjelenik a kapcsolódó műveletek listája: például az átnevezés, áthelyezés, másolás, küldés e-mailben, törlés vagy közzététel a weben. Ez a funkció hasonló a Windows 2000 rendszerben jobb gombbal történő kattintáskor megjelenő helyi menü funkciójához: a Windows XP ezt az információt rögtön az asztalon jeleníti meg (5. ábra).


5. ábra: A webnézet megkönnyíti a feladatok elérését

Fájlok csoportosítása

A Windows XP rendszerben egyszerűbben használható tálca mutatkozik be, amely ugyanazon alkalmazás példányait csoportosítva jeleníti meg. Ahelyett például, hogy a Microsoft Word kilenc példánya egymás mellett jelenne meg a tálcán, a Windows XP ezeket a programokat egyetlen gombbal jelzi. A gombon megjelenik az alkalmazással megnyitott fájlok száma. A gombra kattintva egy listán jelennek meg a fájlok nevei (6. ábra). A fájlokat elrendezheti lépcsőzetesen, mozaikszerűen, vagy egyszerre kicsinyítheti őket ikonméretűvé.


6. ábra: Alkalmazások csoportosítása Windows XP rendszerben

A hatékony munkavégzést segítő felhasználói felület

Az új felhasználói felülettel a Windows kezelhetősége új korszakba lép: minden eddiginél egyszerűbben és gyorsabban végezhetők el a feladatok. A dokumentum további részei a Windows XP új szolgáltatásait ismertetik.

A digitális médiafájlok átfogó támogatása

Ez a szakasz Windows MediaT Player 8-as verziójának technikai újításait ismerteti, illetve röviden kitér a digitális képfeldolgozás új lehetőségeire.

Windows Media Player 8

A Windows XP rendszerben megtalálható Windows Media Player 8-as verziója minden, a digitális médiával kapcsolatos szokásos funkciót képes ellátni: például a CD- és DVD-lejátszást, a zeneszámok digitális kezelését és rögzítését, a hanglemezkészítést, az internetes rádióhallgatást, és a médiafájlok hordozható eszközökre történő átvitelét.

A Windows Media Player 8 új szolgáltatásokat tartalmaz, például a teljes képernyős vezérlőkkel és gazdag információkkal bővített DVD-videolejátszást, a zene CD-ről számítógépre másolását, és az MP3-fájlok automatikus konvertálását. A Windows Media Audio 8 az MP3-nál csaknem háromszor jobb tömörítést, gyorsabb hanglemezkészítést, és intelligens adathordozó-követést nyújt a digitális médiafájlok jobb kezelhetősége érdekében. A Windows XP új "Zene" mappája leegyszerűsíti a zenefájlokkal kapcsolatos gyakori műveleteket.

Mindezek mellett a Windows Media Player 8 az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:

A Windows Media Player szolgáltatásai kezelt hálózatban zárolhatók A Windows Media Player szabványos vállalati felülettel rendelkezik, ami hálózatról telepíthető. Ha az Active Directory® szolgáltatás engedélyezve van, akkor a rendszergazda beállíthatja a vállalati felületet, korlátozhatja a lejátszási formátumokat és kodekeket, illetve csoportonként vagy felhasználónként testreszabhatja a programot. (Ehhez az ügyfélszámítógépeknek Windows XP Professional rendszert kell használniuk.)

Digitális műsorszórás támogatása A program támogatja az analóg és digitális TV-formátumot (a HDTV-t is). Ebbe beleértendő a jel-demoduláció, a hangolás, a szoftveres jelszétválasztás és a műsorújság-tárolás. Engedélyezhető továbbá az IP-adatközvetítés, például a digitális TV-jelből történő adatfolyam-kitömörítés.

Gyorsított videomegjelenítés A szabványos MPEG-2 videogyorsítás a DirectX® alkalmazásprogramozási felületek egy csoportjának segítségével egyenletesebb és gyorsabb lejátszást biztosít.

Videokeverés A képkeverés (alpha blending) segítségével több videót keverhet egymásra, illetve integrálhatja a feliratozást. A videót a program mintázatként kezeli, és képes kihasználni a térhatású grafika nyújtotta előnyöket. A videókat például ráhelyezheti egy forgó kocka egyes oldalaira.

Több hangkártya és szolgáltatás bővített támogatása A gyártók például támogatást nyújthatnak a Dolby Digital hanghoz.

Windows Movie Maker

A Windows Movie Maker 1.1-es verziója alapszintű szolgáltatásokat nyújt a Windows Media képrögzítési és fájlkészítési szolgáltatásaihoz, az egyszerű kép- és hangvágáshoz, illetve a Windows Media fájlok mentéséhez és közzétételéhez. Bár a program csak a Windows Media formátumú kimenetet támogatja, képes a DirectShow architektúra által támogatott összes fájlformátum és tömörítéstípus importálására.

Ha a számítógépben nincs videorögzítő hardvereszköz, akkor is használhatja a program többi szolgáltatását, amelyek segítenek a számítógépen található médiatartalom importálásában és szerkesztésében.

A Windows Movie Maker számos célra használható. Ha otthoni videógyűjteményét szeretné számítógépén archiválni, akkor rögzítheti, vághatja, rendszerezheti és megoszthatja a filmeket a számítógépen. A felvételeket e-mailben vagy weben is megoszthatja családjával és barátaival. Ha diafilmet szeretne készíteni, állóképeket foglalhat össze és tehet közzé Windows Media formátumban.

A digitális fényképezés támogatása

A Windows XP megkönnyíti a digitális eszközök használatát és számos lehetőséget biztosít a képek kezelésére: webes közzétételt, a fényképek elküldését e-mailben (a kisebb fájlméret érdekében akár tömörítve is), a képek diavetítésszerű megjelenítését, illetve kicsinyítést és nagyítást.

Jobb alkalmazás- és eszközkompatibilitás

Ez a rész azt mutatja be, hogyan könnyíti meg a Windows XP az eszközök telepítését és működtetését, illetve körvonalazza az egyes, az operációs rendszer által támogatott újabb hardveres technológiákat. Kitér arra is, hogyan biztosítják az alkalmazáskompatibilitásban tett előrelépések, hogy a legtöbb alkalmazás problémamentesen működjön az új rendszeren.

Az eszközök és hardverelemek támogatása sok szempontból javult a Windows XP rendszerrel, főleg a rendszer stabilitása és az eszközök kompatibilitása tekintetében. Csakúgy, mint előzőleg a Windows 2000, a Windows XP is egyszerűbbé teszi a számítógépes hardver telepítését, beállítását és kezelését. A Windows XP a Windows 2000 által nem támogatott eszközök százaihoz nyújt Plug and Play támogatást, és továbbfejlesztett szolgáltatásokat tartalmaz az USB, IEEE 1394, PCI és más rendszersínekhez.

A Windows XP rendszerben a Plug and Play szolgáltatás - amellyel az operációs rendszer felismeri a hardvereszközöket és telepíti azok meghajtóprogramjait - javított változata szerepel, így különösen az eszközök telepítésekor javul a rendszer használhatósága és teljesítménye. Míg az meghajtóprogramok modellje a Windows 2000 modelljén alapul, az új operációs rendszer felhasználja a Windows Millennium Windows Image Acquisition (WIA) szolgáltatását is, amely támogatja a SCSI, IEEE 1394 és USB rendszerű képolvasókról és digitális fényképezőgépekről történő képolvasást. Alkalmazásszolgáltatási szinten az eszközök és alkalmazások között hatékonyabb kommunikációt biztosító WIA váltja fel a TWAIN rendszert.

Hatékonyabb eszköztelepítés

Az operációs rendszer számos új vonása azért született, hogy megkönnyítse az eszközök telepítését és használatát.

Automatikus lejátszás A szolgáltatással az újonnan csatlakoztatott eszköz vagy behelyezett adathordozó azonnal használható. Amikor a Windows észleli az új eszközt vagy adathordozót - például Flash kártyát, Zip-lemezt vagy CD-t -, akkor azonosítja annak tartalmát (például képek, videók vagy zene), és automatikusan elindítja a megfelelő alkalmazást. Az automatikus lejátszás a médiaeszköz Tulajdonságok párbeszédpanelén állítható be (7. ábra).


7. ábra: Az automatikus lejátszás beállítása

A Windows XP eltávolítása Ez a lehetőség további biztosítékot szolgáltat a Windows 98 vagy Windows Millennium rendszerről történő frissítéskor, ha az előző rendszeren működő eszközök nem funkcionálnak megfelelően a Windows XP rendszerrel. Ez a lehetőség nem érhető el azon felhasználók számára, akik Windows NT® Workstation 4.0 vagy Windows 2000 Professional operációs rendszerről frissítenek.

Új hardveres technológiák támogatása

A Windows XP számos új hardveres technológiát támogat:

Kiterjesztett funkcionalitású PS/2 és USB szabványú billentyűzetek, melyek a szokásos billentyűk mellett multimédiás, webböngészési, energiagazdálkodási és egyéb billentyűket is tartalmaznak.

Új, az IEEE 1394-es csatolót használó audiovizuális eszközök, például digitális VHS-felvevők.

Új, USB rendszerű, általában konferencia- és internetes telefonos alkalmazásokhoz használt, láncra fűzhető mikrofonok , amelyek a hangadatfolyamokat kernel üzemmódú globális hatásokkal (GFX) keverik.

Vezeték nélküli hálózati eszközök, különösen a Sierra két csatolója: A digitális mobiltelefon-szolgáltatást kihasználva 19,2 kb/s átviteli sebességet lehetővé tevő AirCard 300 és az új Ricochet hálózat által kiszolgált városokban 128 kb/s adatátviteli sebességgel működő AirCard 400.

Nagy, akár 200 dpi felbontású monitorok.

Az Intel 64 bites, Itanium nevű processzora, amelyhez a Microsoft a Windows XP 64 bites verzióját fejlesztette. További tájékoztatásért olvassa el a 64 bites processzorok támogatása című részt.

A Windows XP továbbfejlesztett támogatást nyújt a következő eszközökhöz:

A visszhangok kiiktatását (Acoustic Echo Cancellation - AEC) támogató USB mikrofonok. Ez a funkció csökkenti a gerjedést, visszhangot és egyéb zavaró környezeti hangokat.

Többfunkciós eszközök, például a képolvasó-fax-nyomtató kombinációk, amelyek kihasználják a jobb meghajtóprogram-ellátottság és az egyszerűbb telepítés előnyeit.

A WIA architektúrán alapuló állókép-feldolgozó eszközök.

Nagy adatsűrűségű tárolóeszközök és adathordozók (DVD-k és CD-k).

Natív támogatás DVD-khez és CD-khez

Az adattárolási technika legújabb vívmányai egyszerűbbé és olcsóbbá teszik a CD-kkel és DVD-kkel végzett munkát. A Windows XP natív támogatást nyújt a DVD-RAM-meghajtók olvasásához és írásához, és képes olvasni a közeljövőben bevezetendő univerzális lemezformátum (UDF) 2.01-es verzióját, amely a DVD-adathordozók, például a DVD-ROM-lemezek és DVD-videolemezek közös adatformátuma. (A Windows 2000 csak az UDF 1.02-es és 1.5-ös formátumát tudja olvasni.)

Az IMAPI felület segítségével a Windows XP húzással és varázslókkal is képes kezelni a CD-R és CD-RW formátumú lemezeket.

Ha CD-re ment vagy másol egy fájlt, az operációs rendszer először elkészíti a lemezképfájlt a merevlemezen, majd elküldi az adatokat a CD-írónak. Ez a technika minimálisra csökkenti a puffer-aláfutásokat, amelyek a rögzítési folyamat közben hibát jelezve tönkreteszik az adathordozót (amely lemezképfájl nélküli CD-íráskor nagyon gyakori jelenség).

Alkalmazáskompatibilitás

A Microsoft fogyasztói (Windows 95, Windows 98 és Windows Millennium) és üzleti operációs rendszereinek (Windows NT, Windows 2000) összeolvadásából születő Windows XP az üzleti és otthoni felhasználók számára egyaránt átfogó kompatibilitást kínál a külső fejlesztők által gyártott alkalmazásokkal. A Windows XP kompatibilis lesz a Windows 9x rendszereken futó 1000 legsikeresebb alkalmazás majdnem mindegyikével, és szinte minden Windows 2000 rendszeren futó alkalmazással, kivéve a víruskereső, biztonságimásolat-készítő és rendszerprogramokat (ezek legtöbbjéhez a Windows XP megjelenésekor rendelkezésre fognak állni a frissítések). A Microsoft által a Windows XP fejlesztése során nem tesztelt alkalmazásokhoz a Microsoft az MSDN® fejlesztői program keretében közzéteszi az alkalmazáskompatibilitást vizsgáló Application Compatibility Toolkit készletet, mellyel a fejlesztők Windows XP-kompatibilis alkalmazásokat készíthetnek.

A Windows XP rendszerrel együtt forgalomba kerülő javítások segítenek megoldani az alkalmazáskompatibilitási problémákat, amelyek például akkor jelentkeznek, mikor az alkalmazások nem megfelelően olvassák be a rendszer verziószámát, vagy felszabadított memóriaterületre hivatkoznak. A javításokat az operációs rendszer felhasználói közbeavatkozás nélkül használja a másképp inkompatibilis alkalmazásokhoz.

Az új alkalmazások vagy javítások megjelenésével a frissítések a Windows Millennium rendszerben bemutatott Automatikus frissítések szolgáltatással letölthetők lesznek a Windows Update webhelyről.

Alkalmazáskompatibilitási üzemmód

Azon, a Windows korábbi verzióihoz készült alkalmazásokhoz, amelyek nem működnek a Windows XP rendszeren, használja az alkalmazáskompatibilitási módot (8. ábra). A szolgáltatás a régebbi (Windows 95 és későbbi) operációs rendszerek környezetét emulálja.

8. ábra: A Windows XP képes a korábbi operációs rendszerek környezetét emulálni

A COM modell és a megosztott DLL fájlok elkülönítése

A Windows XP rendszeren a Windows mappa alatt található egy WinSxS almappa. Ezen a területen tárolódnak a Windows XP azon összetevői, amelyek a dinamikus csatolású függvénytárak (DLL-ek) okozta konfigurációs problémák elhárítására hivatottak. Az összetevők több verziója is tárolható a mappában. Windows XP rendszerben a Win32® API összetevők és alkalmazások képesek a különféle Microsoft összetevők közül pontosan azt a verziót használni, amellyel tesztelve vannak, így működésükre nincsenek hatással más alkalmazások, illetve az operációs rendszer frissítései. A technika az alkalmazások konfigurációjával kapcsolatos metaadatokat (például COM-osztályok, felületek, függvénytárak) tartalmazó XML-fájlokon alapul.

Kibővített fájl- és nyomtatási szolgáltatások

Ez a rész a Windows XP fájl- és nyomtatási szolgáltatásait mutatja be.

WebDAV - Munkavégzés internetes adatokkal

A Windows XP segítségével dokumentumokat tehet közzé internetes kiszolgálókon, és később frissítheti azokat. Ez a WebDAV technológiával valósul meg. Ez a szabványos internetes fájlelérési protokoll a meglévő internetes infrastruktúrán (tűzfalak, útválasztók stb.) a HTTP felületen keresztül működik. A Windows XP tartalmaz egy WebDAV átirányítót, mellyel az interneten lévő kiszolgálók ugyanúgy érhetők el, mint a munkahelyen vagy otthon a megosztott fájlok és kiszolgálók.

Míg a hagyományos fájlmegosztási protokollok nem képesek minden helyen biztosítani az adatokhoz való hozzáférést, a WebDAV olyan internetes protokollokat használ, amelyek az interneten bárhol lehetővé teszik az adattárak elérését. A WebDAV technológiával szabványos alkalmazások segítségével is bárhol eléri adatait.

Ha például szeretne megosztani egy fájlt egy másik helyen tartózkodó kollégájával, akkor a WebDAV használatával egyszerre dolgozhatnak az interneten keresztül egyazon fájlon. Ha Ön például egy internetszolgáltató, és ügyfeleinek tárhelyszolgáltatást kínál, amelyet saját alkalmazásaikkal érhetnek el, akkor a WebDAV az ideális választás. A WebDAV átirányító általánosan használható webes adatok közzétételére, illetve az internetes adattárakban történő adattárolásra és információmegosztásra.

A Lemeztöredezettség-mentesítő újdonságai

A Windows XP rendszerben a Lemeztöredezettség-mentesítő nevű népszerű Windows-rendszereszköz új verziója szerepel.

A haladó felhasználók a Rendszereszközök Ütemezett feladatok szolgáltatásával ütemezhetik a töredezettségmentesítést, a rendszergazdák pedig parancssorból alkalmazható parancsfájlokba foglalhatják.

A Kapcsolat nélküli fájlok adatbázis titkosítása

A Kapcsolat nélküli fájlok adatbázisa (más néven az ügyféloldali gyorsítótár vagy CSC) titkosítható. A Windows 2000 rendszerben a kapcsolat nélküli fájlok nem voltak titkosíthatók. A Windows XP rendszerben a Kapcsolat nélküli fájlok adatbázisa titkosítható a helyileg gyorsítótárba helyezett dokumentumok védelme érdekében.

A kapcsolat nélküli fájlok így használhatók, miközben a bizalmas adatok biztonságban vannak. A rendszergazdák ezzel a szolgáltatással tolvajoktól védve, biztonságban tudhatják a helyileg gyorsítótárba helyezett dokumentumokat. A CSC tökéletes páncélszekrényként működik, ha bizalmas adatokkal teli hordozható számítógépét ellopják.

A funkció a teljes kapcsolat nélküli adatbázis titkosítását és visszafejtését támogatja. A kapcsolat nélküli fájlok titkosítási módszerének beállításához rendszergazdai jogok szükségesek. A kapcsolat nélküli fájlok titkosításához kattintson a Sajátgép ablak Eszközök menüjének Mappabeállítások parancsára, és a Kapcsolat nélküli fájlok lapon jelölje be a Kapcsolat nélküli fájlok titkosítása az adatok védelmében jelölőnégyzetet.

9. ábra: A kapcsolat nélküli fájlok konfigurálása

FAT32 fájlrendszer DVD-RAM-lemezeken

A szolgáltatás DVD-lemezeken is lehetővé teszi FAT32 kötetek formázását, csatlakoztatását és felismerését.

A Windows XP felismeri, formázza és csatlakoztatja a super-floppy formátumú (azaz partíciós táblával nem rendelkező) DVD-RAM-lemezeken található FAT32 rendszerű köteteket. FAT32 formázású DVD-RAM-lemezt bármilyen elterjedt, cserélhető adathordozóhoz kifejlesztett meghajtóban (például magneto-optikai vagy Jaz meghajtóban) használhat. A FAT32 formázás beépített, megbízható támogatást, illetve zökkenőmentes és azonnali működést biztosít a DVD-RAM rendszerű adathordozókhoz.

Nyomtatók elérése a NetCrawler szolgáltatással

A szolgáltatás révén a NetCrawler automatikusan képes telepíteni az otthoni vagy munkahelyi hálózaton talált megosztott nyomtatót, és csatlakozni azokhoz. A NetCrawler segítségével a hálózati munkavégzésben tapasztalatlan felhasználók is egyszerű, automatikusan beállított hozzáférést kapnak a munkacsoport számítógépeihez és eszközeihez. A szolgáltatás megkeresi a hálózati erőforrásokat, és hivatkozásokat készít hozzájuk. A NetCrawler a Teljes hálózat mappát vizsgálja.

Ha például új számítógépet helyez üzembe otthon vagy a munkahelyén, és dokumentumokat szeretne nyomtatni, a NetCrawler megkeresi és megjeleníti az elérhető nyomtatókat. A NetCrawler által 48 órán keresztül nem talált megosztások kikerülnek a Hálózati helyek mappából, hivatkozásaik törlődnek.

A NetCrawler alapértelmezés szerint engedélyezett a Windows XP Home Edition telepítésekor, illetve Windows XP Professional akkor, ha a számítógép munkacsoport tagja és nem tartozik tartományhoz.

A NetCrawler hálózati bejelentkezéskor, illetve a Nyomtatók vagy a Hálózati helyek mappa megnyitásakor és frissítésekor keres új erőforrásokat. Nem működik az alábbi helyzetekben: ha van aktív Távelérési kiszolgáló (RAS) vagy virtuális magánhálózati (VPN) kapcsolat; ha a felhasználó Terminálkiszolgáló munkamenethez kapcsolódik; ha a gép egy tartomány tagja; illetve ha a NoNetCrawling rendszerhéj-korlátozás be van állítva.

Faxmegosztás

A Faxmegosztás használatával saját faxeszközzel (faxolásra képes modem vagy faxkártya), illetve faxmegosztási szolgáltatást nyújtó számítógépes hálózaton keresztül is küldhet és fogadhat faxokat. Küldhet faxot például a Microsoft Outlook üzenetkezelő ügyfelével, vagy bármilyen, nyomtatást támogató alkalmazással. A Windows XP faxmegosztási szolgáltatása szorosan együttműködik a Microsoft Outlook névjegyalbumával. Lehetőség nyílik a fax küldés előtti előzetes megtekintésére, és hálózaton keresztüli faxküldéskor kérhet visszaigazolást a kézhezvételről. A Faxmegosztás segítségével küldhet faxfedőlapot külön vagy dokumentumhoz csatolva is. A faxszolgáltatás nyomon követése és felügyelete is része a csomagnak. Az új varázslók leegyszerűsítik a faxszoftver beállítását és a faxküldést. A rendszergazdák a Microsoft Management Console (MMC) és a COM API használatával teljesen ellenőrzésük alatt tarthatják a faxszolgáltatást, a fejlesztők pedig az objektummodell segítségével programozhatják a faxküldést. A Windows XP Faxmegosztás szolgáltatása teljes mértékben együttműködik a Back Office Server (BOS)/Small Business Server (SBS) 2000 faxmegosztásával.

Javított hálózatkezelési és kommunikációs szolgáltatások

Ez a rész azt mutatja be, hogy a Windows XP hogyan könnyíti meg a hálózatok beállítását.

Univerzális Plug and Play

Az operációs rendszer Plug and Play szolgáltatásaival sokkal egyszerűbb a számítógép perifériáinak hozzáadása, telepítése és beállítása. Az univerzális Plug and Play ezt az egyszerű kezelhetőséget terjeszti ki a hálózatra, lehetővé téve a hálózatba eszközök és szolgáltatások, például a hálózati nyomtatók, internetes átjárók és egyéb elektronikai cikkek felismerését.

Az univerzális Plug and Play nem pusztán a Plug and Play perifériamodell bővítése. Célja a felhasználói konfigurálás nélküli, "láthatatlan" hálózatkezelés, illetve a különféle gyártók által készített eszközök sokaságának automatikus felismerése. Az univerzális Plug and Play segítségével az eszközök dinamikusan csatlakoztathatók a hálózatra, IP-címet szerezhetnek, jelenthetik használati területüket, és tudomást szerezhetnek más eszközök jelenlétéről és képességeiről. Mindez automatikusan, valóban konfigurálás nélkül játszódik le. Az eszközök közvetlenül kommunikálhatnak egymással, továbbfejlesztve ezzel az egyenrangú hálózatok felhasználási lehetőségeit.

Az univerzális Plug and Play szolgáltatással rendelkező hálózatok előnyeit számtalan eszköztípus képes kihasználni, többek közt intelligens eszközök, vezeték nélküli készülékek, és különféle számítógépek.

Az univerzális Plug and Play sokféle már meglévő vagy új szerepet játszhat az otthoni automatizálásban, a nyomtatásban és képkezelésben, az audiovizuális szórakoztatásban, a konyhai készülékek kezelésében vagy az autós és közterületi hálózatokban.

Az univerzális Plug and Play szabványos TCP/IP és internetes protokollokat használ, így zökkenőmentesen alkalmazható meglévő hálózatokban is. A szabványos protokollok használata lehetővé teszi a korábban felhalmozott tapasztalati és tudásanyag használatát, és megkönnyíti a különféle alkalmazások együttműködését. Mivel az univerzális Plug and Play a felhasznált protokollok által meghatározott elosztott, nyílt hálózati architektúra, így operációs rendszertől, programnyelvtől vagy közegtől (például az internettől) függetlenül használható. Az univerzális Plug and Play nem szabja meg az alkalmazások által használandó programozási felületeket, így az operációs rendszerek készítői maguk fejleszthetik ki az ügyfelek igényeinek leginkább megfelelő API-kat.

Internetkapcsolat megosztása

A Windows 98 rendszerben bemutatkozó internetkapcsolat-megosztás (ICS) kényelmes és gazdaságos lehetőséget nyújt arra, hogy otthon vagy a munkahelyen több számítógép használjon egy telefonos hálózati kapcsolatot átjáróként akár az internet, akár a vállalati hálózat elérésére. Ahelyett, hogy minden eszköz egy globálisan egyedi IP-címmel rendelkező átjáró mögé kerülne, saját címet rendelhet az eszközökhöz, melyeket az átjáró a telefonos kapcsolaton átmenő forgalom esetén saját IP-címekre fordít.

Otthoni hálózat varázsló

Az Otthoni hálózat varázsló automatizálja a hálózati beállításokat és az internetkapcsolat megosztását. Áthidalási mód segítségével teszi lehetővé, hogy a hálózati protokollok és a hálózat fizikai követelményeinek behatóbb ismerete nélkül is létrehozhasson helyi hálózatot (LAN).

A varázsló funkciói:

Lehetővé teszi, hogy a hálózat gépei felhasználóbarát neveket használjanak (például Géza gépe).

Automatikusan telepíti és beállítja az internetkapcsolat-megosztást, az Internet Explorer programot és a személyes tűzfalat.

Automatikusan észleli, hogy melyik hálózati kártya nyújtja az internetkapcsolatot.

A DHCP-címfoglaló segítségével automatikusan felismeri a hálózati konfigurációt és ennek megfelelően frissíti a beállításokat.

Hálózati áthidalás

Az otthoni felhasználók gyakran különböző hálózati eszközökkel szeretnék összekapcsolni a számítógépeket. Előfordulhat például, hogy egy hordozható számítógép vezeték nélküli, infravörös kapcsolattal, a gyerekszobában lévő gép pedig Ethernet-kapcsolattal kell csatlakozzon a dolgozószobában található számítógéphez. Eleddig a többszegmenses IP-hálózat miatt alhálózati számot kellett rendelni minden résztvevőhöz, állomásokat kellett beállítani az alhálózatokon, és konfigurálni kellett a közöttük zajló csomagforgalmat.

A Microsoft a többszegmenses otthoni hálózatok telepítését és felügyeletét kívánta egyszerűsíteni.

A Windows XP tartalmaz egy adathordozó-hozzáférésvezérlési (MAC) híd összetevőt, amely hurokmentes logikai elrendezési algoritmus (STA) segítségével képes összekötni a hálózati szegmenseket. A Windows XP rendszerben található MAC-híd használatával a teljes otthoni hálózat egyetlen IP-alhálózatként működhet.

A Windows XP az adathordozó-hozzáférésvezérlési (MAC) híddal egyszerűsíti le a több szegmensből álló otthoni hálózatok telepítését és felügyeletét. A hurokmentes logikai elrendezési algoritmus (STA) átláthatóan köti össze a hálózati szegmenseket. A Windows XP rendszerben található MAC-híd használatával a teljes otthoni hálózat egyetlen IP-alhálózatként működhet.

A híd két vagy több fizikai hálózatot összekötő hálózati eszköz. Listát készít a hálózaton található hardvereszközökről, és minden adatátvitelnél ellenőrzi, hogy a címzett megtalálható-e a hálózaton.

A híd elsődleges telepítési módja az Otthoni hálózat varázsló használata. A tapasztalt felhasználók a varázsló nélkül is gyorsan telepíthetik, konfigurálhatják vagy eltávolíthatják a hidat.

A híd kézi konfigurálására az alábbi esetekben lehet szükség:

A számítógépen lévő több csatolót szeretné összekötni.

Meglévő hidat szeretne eltávolítani.

Olyan híddal rendelkezik egy kapcsolatmegosztási állomáson, melynek egy szegmensét később el szeretné távolítani.

Integrált súgó és támogatás

Ez a rész azt mutatja be, hogy az új súgó hogyan egyesíti az összes támogatási szolgáltatást: az online súgót, a Távsegítség szolgáltatást, az automatikus frissítéseket és más eszközöket. A Windows XP rendszerben az eddiginél egyszerűbben érheti el a segítséget (10. ábra).

10. ábra: Egyesített súgó és támogatás a Windows XP rendszerben.

Segélykérés a Távsegítség szolgáltatással

Különösen a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználóknak gyakran akad a beállításokkal vagy a rendszer használatával kapcsolatban olyan problémája, amelyet telefonon keresztül a tanácsadók, barátok vagy családtagok csak nehezen tudnak megoldani. A Távsegítség szolgáltatással a felhasználók a legmegfelelőbb segítséget vehetik igénybe, illetve olcsóbb és egyszerűbb lesz a vállalati segélyközpontok munkája. A tapasztalt felhasználók a Távsegítség használatával közvetlenül siethetnek barátaik és családtagjaik segítségére.

A Távsegítség a leggyorsabban az MSN® Messenger szolgáltatáson keresztül folytatott azonnali üzenetküldéssel használható. Távsegítség munkamenetet kezdeményezhet e-mailben, de a kitöltött és fájlként mentett űrlapot elküldheti a Hotmailhez hasonló webes szolgáltatással is.

A Távsegítség kérésének kézhezvétele után a segítő távolról kapcsolódhat a problémás számítógéphez, és saját gépén keresztül oldhatja meg a problémát. Ha segélykérést kezdeményez, a Távsegítség ügyfél egy XML alapú titkosított jegyet küld a segítőnek, és felszólítja a kérés elfogadására. A folyamatot a 11. ábra illusztrálja.

11. ábra: Távsegítség munkamenet

A 12. ábrán egy példa-munkamenet látható. A segítő Start menüje a bal alsó sarokban látható. A belső képernyő a segélykérő asztalát mutatja. A segítő megtekintheti ezt az asztalt, beszélgethet a felhasználóval és javításokat küldhet neki. Ebben az üzemmódban a felhasználó rendelkezik az egér és a billentyűzet vezérlésével. A felhasználó ideiglenesen szélesebb jogokat biztosíthat a segítségnyújtónak: engedélyezheti saját egere és billentyűzete távvezérlését.


12. ábra: A Távsegítség interaktív, valós idejű támogatást tesz lehetővé.

A Távsegítség számos biztonsági funkciót tartalmaz a számítógéphez, illetve a távoli munkamenethez való illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében:

A munkamenethez hozzáférést biztosító jegy titkosított: csak a címzett fejtheti vissza.

A munkamenet a kéréskor megadott időtartam leteltével lejár. Az időtartam egy perc és 99 nap között adható meg. Az alapértelmezett időtartam egy óra.

A munkamenet lejártakor minden hitelesítési adat automatikusan törlődik.

A Távsegítség ügyfél alapértelmezés szerint jelszó létrehozására kéri a segélykérőt. Ezt a jelszót vagy küldje el külön e-mailben a segítőnek, vagy használjon olyan jelszót, amely mindkettőjük számára ismert.

A súgó tartalmának keresése

A bővíthető keresési algoritmus révén több távoli és online szolgáltató támogatási anyagát érheti el. A szabványos felületnek köszönhetően a súgó együttműködik a legtöbb keresőprogrammal. Ha például az új kábelmodem telepítésével akad problémája, a "kábelmodem" kifejezésre keresve kapott hivatkozások valószínűleg helyi súgófájlokra, a Microsoft Tudásbázis (angol nyelvű) cikkeire és a gyártók webhelyeire fognak mutatni.

A megfelelő információk megszerzését segíti a teljes szöveges keresés is, amellyel logikai műveleteket használva a Windows teljes felhasználói súgóadatbázisában kereshet. Ha például a rendszergazda szeretne tájékoztatást kapni az Active Directory szolgáltatás Csoportházirend segítségével történő központi telepítéséről, akkor az Active Directory súgójában átfogóbb és pontosabb keresést hajthat végre. Ha hibajelentést szeretne küldeni, és ezzel egyidejűleg szeretné a súgót vagy a rendszerinformációkat megjeleníteni, a súgót több példányban is megnyithatja.

A rendszerinformációk elérése

Az operációs rendszer titokzatos részleteit is könnyebb elérni a súgó rendszerinformációs szolgáltatásával. A számítógépre jellemző szoftver- és hardverinformációk jól áttekinthető, érthető formában tárulnak a felhasználó elé. Ez különösen akkor lehet hasznos, ha például telefonbeszélgetést folytat egy tanácsadó szakemberrel, aki a BIOS adatai iránt érdeklődik. A rendszerinformációk és a BIOS vonatkozó adatai egyszerűen érhetők el, így a probléma hamar megoldható.

Támogatási URL szoftverek központi telepítéséhez

A rendszergazdák támogatási URL-t helyezhetnek el az egyes programokhoz a Programok telepítése és törlése párbeszédpanelen. Ha egy alkalmazás megjelenik a célszámítógép ezen panelén, a felhasználók az adott URL-re kattintva megnyithatják a támogató webhelyet. Ez a szolgáltatás csökkentheti a segélyközpontok vagy technikai tanácsadók terhelését. A felhasználókat át lehet például irányítani az alkalmazással kapcsolatos tíz leggyakrabban felmerülő kérdést taglaló oldalra.

Hibaelhárító eszköz

Az Msconfig.exe diagnosztikai eszköz leegyszerűsíti azokat a hibaelhárítási feladatokat, amelyeket egyébként sok felhasználó nem tudna elvégezni. Az alapvető hibaelhárítási lépések egy helyről, automatizálva végezhetők el. A Microsoft terméktámogatási technikusai is ezt az eszközt használják a Windows konfigurációjával kapcsolatos hibák elemzésekor. Az eszköz segítségével jelölőnégyzetekkel módosíthatja a rendszerkonfigurációt, csökkentve ezzel a gépelési hibák jelentette kockázatot.

A Rendszerkonfiguráció segédprogram a hibaelhárítás megkezdése előtt képes a rendszerfájlok biztonsági mentésére. Ezáltal visszaállíthatja a hibaelhárítás során végzett módosítások előtti állapotot. A segédprogrammal visszaállíthat biztonsági másolatokat is.

Továbbfejlesztett mobil számítástechnika

Ez a rész Windows 2000 rendszerből továbbfejlesztett, mobil felhasználókat célzó újításokat, például az energiagazdálkodást és a széleskörű hardvertámogatást ismerteti. Kitér továbbá a mobil számítógéphasználatot megkönnyítő és hatékonyabbá tevő használhatósági fejlesztésekre is.

Energiagazdálkodás

A Windows 2000 rendszerhez hasonlóan, a Windows XP energiagazdálkodása is az ACPI szabványon alapul. A Windows XP a Windows 2000 ACPI-szerkezetére építve további energiagazdálkodási funkciókat tartalmaz, amelyekkel az operációs rendszer a számítógép és a hardvereszközök energiafelhasználását szabályozhatja. Az új funkciók jó része a mobil felhasználók számára előnyös:

A processzor teljesítményszabályzása Míg a processzor hálózati áramforrásról teljes sebességgel üzemel, a mobil számítógépek akkumulátorról alacsonyabb processzorteljesítménnyel is működtethetők. Az alacsonyabb sebesség kevesebb energiát fogyaszt, így meghosszabbítja az akkumulátor üzemidejét.

CardBus hálózati ébresztés A Windows XP elsőként támogatja a CardBus Wake-on-LAN hálózati ébresztési technológiát, amellyel a rendszergazda könnyebben kezelheti a céges hálózatra csatlakozó hordozható számítógépeket. A hálózati ébresztéssel a készenléti állapotban lévő hordozható számítógépek "felébreszthetők" a frissítések, szoftvertelepítések stb. elvégzéséhez, majd újra készenléti állapotba helyezhetők. A rendszergazdák anélkül létesíthetnek kapcsolatot a hálózatra kötött hordozható számítógépekkel, hogy azok teljes energiafelvétellel üzemelnének. (Az asztali számítógépek hálózati ébresztése is javult a Windows XP rendszerben: finomodott az ébresztési események szabályozása.)

Akkumulátoros ébresztés Ha egy készenléti állapotban lévő rendszerben kimerüléshez közelít az akkumulátor, akkor a számítógépet fel lehet ébreszteni, hogy hibernálásra váltson és mentse az adatokat.

Tápkapcsolás a fedéllel és a képernyő fényének tompítása A hordozható számítógép fedelének lecsukásakor a képernyő automatikusan kikapcsol, ezzel energiát takarít meg. Akkumulátorról történő működtetés közben a képernyő fényereje mindaddig gyengébb lesz, amíg a hálózati táplálást (és ezzel együtt a képernyő eredeti fényerejét) vissza nem állítja.

Jobb használhatóság a mobil felhasználók számára

Számos új funkció könnyíti meg az utazás közbeni munkavégzést.

ClearType támogatás A ClearType nevű új szövegmegjelenítési technika megháromszorozza a szoftveres szövegmegjelenítésnél használt vízszintes felbontást, így a szöveg digitális LCD-képernyőn sokkal tisztábban jelenik meg.

Több hálózat automatikus konfigurálása A hálózati eszközök és az internet e funkcióval könnyebben érhetők el, így a mobil számítógépet otthon és a munkahelyen is csatlakoztathatja a hálózathoz anélkül, hogy módosítani kellene a TCP/IP-beállításokat. Ha a rendszer nem talál DHCP-kiszolgálót, a TCP/IP másik konfigurációt használ. Ez akkor lehet hasznos, ha a számítógépet több hálózaton is használja, melyek egyikén nincs DHCP-kiszolgáló, és nem szeretne automatikus magán IP-címzést használni.

Kedvencek a Csatlakozáskezelőben A Csatlakozáskezelő Kedvencek funkciója segítségével nem kell újra és újra beállítania a Csatlakozáskezelő tulajdonságait, ha gyakran használt tárcsázási helyeket váltogat. Ez megkönnyíti a beállítások tárolását és elérését. Ha például otthoni munkahelye és egy üzleti partnere telephelye között ingázik, akkor a Csatlakozáskezelőben megadhatja mindkét hely beállításait, többek közt a legközelebbi telefon számát, a körzetszámot és a tárcsázási szabályokat. Ezután a mentett beállítások közül gyorsan választhatja ki a megfelelőt.

Infravörös (IrComm) modem Az IrComm modem olyan meghajtóprogram, amely az IrDA szabvánnyal csatlakozik mobiltelefonokhoz. Így régebbi típusú, IrCOMM virtuális soros porttal rendelkező mobiltelefonokkal is használható. Ha infravörös csatlakozóval rendelkező és az IrCOMM protokollal kompatibilis mobiltelefonnal bír, amelyet modemként szeretne használni, akkor a hordozható számítógép felismeri, enumerálja és modemként telepíti azt. Így a beépített modemhez hasonlóan létesíthet telefonos kapcsolatot.

Ezenfelül a mobil felhasználók további funkciókat használhatnak, például a DualView kettős megjelenítési szolgáltatást, amely a Windows 98, Windows Millennium és Windows 2000 rendszerekben szereplő, több monitort támogató funkció kibővített változata. Egyes fejlettebb videocsatolók és sok hordozható számítógép támogatja két felület megjelenítését egyazon videocsatolón. A DualView lehetővé teszi, hogy a két csatlakozó két különböző kimenetet kezeljen egyidejűleg. Csatlakoztathat például monitort a hordozható számítógéphez, és az asztal megnagyobbítása végett egyszerre használhatja a külső monitort a notebook kijelzőjével. Ha a hordozható számítógépet bemutatóhoz használja, akkor a kijelzőn keresheti az adatokat és dokumentumokat, miközben a monitoron nem szakítja meg a bemutatót.

Távoli asztal

A Távoli asztal szolgáltatás a Terminálszolgáltatások technológián alapul. A Távoli asztal használatával alkalmazásokat futtathat egy Windows XP Professional rendszerű számítógépen bármilyen Microsoft Windows operációs rendszert használó ügyfélszámítógépről. Az alkalmazások a Windows XP Professional rendszeren futnak, és csak a billentyűzet és az egér bemenete, illetve a képernyő kimenete továbbítódik a hálózaton keresztül.


A Távoli asztal és a Terminálszolgáltatások

13. ábra: A Távoli asztal indítása

A Távoli asztallal kihasználhatja az elosztott számítógépes környezet rugalmassága adta előnyöket. A Windows XP Professional összetevőjeként (a Windows XP Home Edition rendszerben nem szerepel) megjelenő Távoli asztal segítségével Windows XP számítógépéhez bárhonnan, bármilyen kapcsolaton keresztül, bármely Windows alapú ügyfélről hozzáférhet. A Távoli asztal biztonságos hozzáférést biztosít az összes alkalmazáshoz, fájlhoz és hálózati erőforráshoz - mintha saját munkaállomása előtt ülne. A munkahelyén bekapcsolva hagyott alkalmazások távoli csatlakozáskor azonnal elérhetőek otthon, konferenciákon vagy utazás közben is.

A Távoli asztallal például otthonról csatlakozhat munkahelyi számítógépéhez, és elérheti annak összes alkalmazását, fájlját és hálózati erőforrását, mintha csak a másik számítógépen dolgozna. Ezáltal egy szervezetben több felhasználó is részesedhet az elosztott számítógépes környezet rugalmasságából adódó előnyökből.

A Távoli asztal alacsony sávszélesség mellett is jól használható, mivel az alkalmazások a terminálkiszolgálón futnak. Csak a billentyűzet, az egér és a képernyő információi továbbítódnak a hálózaton keresztül.

A rendszergazdák gyors reakciót biztosító eszközre ismerhetnek a Távoli asztalban: távolról elérhetik a Windows 2000 Server vagy Whistler Server rendszert futtató kiszolgálókat, a konzolon megtekinthetik az üzeneteket, illetve távolról felügyelhetik és vezérelhetik a számítógépet.

Remote Desktop Protocol

A Távoli asztal szolgáltatásai a Remote Desktop protokollon (RDP) keresztül érhetők el. Az RDP olyan bemutatóprotokoll, amely lehetővé teszi, hogy a Windows alapú terminálok és más, Windows alapú ügyfelek kommunikáljanak a Windows rendszerű terminálkiszolgálókkal. Az RDP arra született, hogy hálózaton keresztül távoli megjelenítési és beviteli funkciókat biztosítson a Windows XP Professional környezetben futó Windows alapú alkalmazásoknak. Az RDP bármilyen TCP/IP kapcsolaton (telefonos kapcsolat, LAN, WAN, ISDN, DSL vagy VPN) keresztül használható.

Erőforrás-átirányítás a Távoli asztallal

Ha a Távoli asztalt Windows XP alapú vagy más, RDP 5.1-kompatibilis ügyfélről használja, akkor az ügyfél erőforrásainak jelentős része elérhető a Távoli asztal kapcsolat során. Ezek közé tartoznak a következők:

Fájlrendszer átirányítása A helyi fájlrendszer elérhető a távoli asztalon is a terminál-munkamenet során. Az ügyfél fájlrendszere a Távoli asztalon keresztül megosztott hálózati meghajtóként érhető el, amelyhez a Távoli asztalon kívül nem szükséges más hálózati kapcsolat. Az ügyfél a Windows Intézőben "Az ügyfélszámítógép neve: <meghajtóbetűjel>" formában jelenik meg.

Nyomtatók átirányítása A Terminálkiszolgálóról a nyomtatási feladatok átirányíthatók a helyi számítógéphez csatlakozó nyomtatóra. Ha az ügyfél csatlakozik a távoli számítógépre, az észleli a helyi nyomtatót, és telepíti a megfelelő meghajtóprogramot.

Portok átirányítása A terminál-munkamenetben futó alkalmazások hozzáférhetnek az ügyfélszámítógép soros és párhuzamos portjaihoz. Így ezeken a portokon keresztül lehetőség nyílik például vonalkód-leolvasók vagy képolvasók használatára.

Hang A távoli asztalon futó alkalmazások hangjait a helyi számítógépre csatlakoztatott hangszórókon hallhatja.

Vágólap A Távoli asztal és az ügyfélszámítógép adatcserét lehetővé tévő vágólapon osztozhat.

Jobb megbízhatóság

Ez a rész a Windows XP rendszernek a Windows 2000 megbízhatósággal kapcsolatos áttörő fejlesztésein alapuló, a rendszer fenntartását megkönnyítő funkcióit ismerteti.

Meghajtóprogramok visszaállítása

Ez a funkció a rendszer stabilitását növeli, csakúgy, mint az először a Windows 2000 csökkentett módjában elérhető Legutolsó helyes konfiguráció, vagy a korábban ismertetett rendszer-visszaállítás. Az meghajtóprogramok frissítésekor az előző csomagról biztonsági másolat jön létre a rendszerfájlok egy alkönyvtárában. Minden ilyen meghajtóprogram számára létrejön egy érték a rendszerleíró adatbázis megfelelő részén található Backup (biztonsági másolat) kulcsaiban. Ha az új meghajtóprogram nem működik megfelelően, akkor az Eszközkezelőben az eszköz párbeszédpanelének Meghajtóprogram lapján található Visszaállítás gombra kattintva visszaállíthatja az előző verziót. A visszaállítási funkció csak a legutóbbi frissítést képes visszaállítani. A szolgáltatás a nyomtatókat kivéve minden eszközosztályhoz elérhető.


14. ábra: Az meghajtóprogramok visszaállítása egyszerűbb a Windows XP rendszerrel.

Rendszer-visszaállítás

A rendszer-visszaállítási szolgáltatás segítségével probléma esetén korábbi állapotába állíthatja vissza a számítógépet anélkül, hogy elvesztené személyes adatfájljait: dokumentumait, e-mailjeit vagy rajzait. A rendszer-visszaállítás aktívan figyeli a rendszeren és egyes alkalmazásokon végrehajtott változtatásokat, és automatikusan létrehozza a könnyen azonosítható visszaállítási pontokat, így Önnek nem kell észben tartania a biztonsági mentéseket. A Windows XP alapértelmezés szerint naponta, illetve jelentős rendszeresemények esetén (például alkalmazások vagy meghajtóprogramok telepítésekor) készít visszaállítási pontokat. Ön is bármikor létrehozhatja és elnevezheti saját visszaállítási pontjait. A rendszer-visszaállítási szolgáltatás nem figyeli és nem állítja vissza a személyes adatfájlokat.

Automatikus rendszer-visszaállítás

Az automatikus rendszer-visszaállítás (ASR) lehetőséget nyújt az alkalmazások mentésére és visszaállítására. A szolgáltatás rendelkezik az ASR számára a rendszerleíró adatbázis Plug and Play eszközökkel kapcsolatos részeinek mentéséhez és visszaállításához szükséges mechanizmussal is. Ez számos, összeomlás utáni helyreállításkor jelentkező esetben hasznos. Ha például a merevlemez meghibásodik, és minden konfigurációs paraméter elvész, az ASR segítségével visszaállíthatók a kiszolgáló adatai.

Dinamikus frissítés

A megbízhatóságot javítják a dinamikus frissítések, melyek az alkalmazások és az eszközök kompatibilitási frissítéseit, új meghajtóprogramokat, illetve telepítési és biztonsági javításokat szolgáltatnak. A Microsoft által kiadott dinamikus frissítési csomagok a Windows Update webes szolgáltatáson keresztül szerezhetők be.

Ez azoknak a felhasználóknak lehet hasznos, akik a Windows XP rendszert jóval a kiadás dátuma után telepítik. Ha telepítéskor a Dinamikus frissítés lehetőséget választja, a telepítő a CD-n található eredeti fájlok helyett a Microsofttól tölti le a frissített meghajtóket és alkalmazásokat. A szolgáltatás a cégek számára is előnyös: A rendszergazdák letölthetik a dinamikus frissítési csomagot, amely a felhasználók számára alkalmazás- vagy biztonsági frissítéseket tartalmazhat. A dinamikus frissítési csomag segítségével biztosíthatják, hogy minden, az operációs rendszert telepítő felhasználó a frissített fájlokat használja.

Automatikus frissítés

Ez a rendszerfrissítési szolgáltatás a webes böngészés zavarása nélkül használható. Az automatikus frissítés használatakor nem kell ellátogatni a különböző webhelyekre, a letöltések miatt megszakítani a böngészést, vagy a legújabb frissítések megjelenését figyelni. A letöltések úgy vannak ütemezve, hogy a hálózatot a lehető legkisebb mértékben terheljék le. Ha a hálózati kapcsolat megszakad, a letöltési folyamat automatikusan képes azt újra elindítani. A frissítés letöltését követően a felhasználó döntheti el, hogy kívánja-e telepíteni azt.

Windows Update

A Windows Update a telepítő CD-n található átfogó meghajtóprogram-tárat kiegészítő támogatást kínál az meghajtóprogramokhoz. A Windows Update a Windows XP on-line kiegészítése, mely központi webhelyet biztosít a termékfrissítések, például a szervizcsomagok, eszközmeghajtók és rendszerbiztonsági frissítések számára. HA például új eszközt telepít, a Plug and Play először helyileg keres hozzá meghajtóprogramot, és ha a számítógép csatlakozik az internethez, akkor a Windows Update webhelyen is. Ha a számítógép nem csatlakozik az internethez, és a rendszer helyileg nem talál megfelelő meghajtót, akkor figyelmeztetést küld, hogy online keressen megfelelő meghajtóprogramot. Ha a rendszer talál frissített meghajtóprogramot a Windows Update webhelyen, akkor letölti annak .cab fájlját, és a Windows Update ActiveX® vezérlő a Plug and Play rendszert a telepítendő .inf fájlhoz irányítja.

Vállalati környezetben ez a funkció kikapcsolható, illetve a Windows Update használata a rendszergazdákra korlátozható, akik a Windows Update frissítések keresésével, összegyűjtésével és letöltésével foglalkozó részét üzemeltethetik a saját eljárásait használó rendszerben.

Szigorúbb biztonsági intézkedések

Ez a rész a Windows XP új és továbbfejlesztett biztonsági funkcióinak legfontosabb elemeit ismerteti.

Internetkapcsolat tűzfala

A Windows XP az internetes biztonságot beépített tűzfalon keresztül valósítja meg, amelyet otthoni felhasználók és kisvállalkozások számára terveztek. Az internetkapcsolat tűzfala egy dinamikus csomagszűrő. Ez a program megvédi a közvetlenül vagy egy kapcsolatmegosztást használó, tűzfalat működtető állomáson keresztül az internethez csatlakozó számítógépeket. Az internetkapcsolat tűzfala meggátol minden internetről eredő, engedélyezetlen kapcsolatot. A tűzfal a hálózati címfordító (NAT) logika segítségével vizsgálja a hálózatra vagy egy helyi állomásra irányuló bejövő kéréseket. Ha a hálózati kommunikáció nem a védett hálózatról indul, és nincs létrehozva portleképezés, akkor a bejövő adatok törlődnek.

Az internetkapcsolat tűzfala a következő kapcsolattípusokhoz alkalmazható: Helyi hálózat (LAN), Point-to-Point Over Ethernet (PTPOE), virtuális magánhálózat (VPN), illetve telefonos kapcsolat. Az internetkapcsolat tűzfala meggátolja a portok és erőforrások (fájlok és megosztott nyomtatók) külső forrásból induló keresését. Ha például valaki az interneten egy keresőprogramot futtat az Ön nyilvános kapcsolatán, vagy megpróbál hálózata erőforrásaihoz kapcsolódni, a tűzfal nem engedélyezi a hálózaton lévő portok és szolgáltatások számára az információközlést.

Vezérelt hálózati hozzáférés

A Windows XP beépített biztonsági szolgáltatásai a számítógéphez kívülről hozzáférni próbálóknak legfeljebb "vendég" szintű engedélyeket adnak. Ha egy betolakodó a jelszavak találgatásával próbál behatolni a számítógépre, akkor vagy kudarcot vall, vagy csak rendkívül korlátozott jogokat szerezhet.

Szoftverkorlátozó házirendek

A Windows XP szoftverkorlátozó házirendjei áttekinthető módszert biztosítanak a nem megbízható, esetlegesen ártalmas kód elszigetelésére, így védelmet kínálnak a vírusok, trójai falovak és féregvírusok ellen, amelyek e-mailben és az interneten terjednek. A házirendek segítségével kiválaszthatja, hogyan kívánja kezelni a rendszer szoftverelemeit: választhat a "szigorú kezelés" (Ön dönti el, hogy a kód mikor, hol és hogyan hajtódik végre) vagy a "kezelés letiltása" között (az adott kód nem hajtódhat végre).

Ha a nem megbízható kódot és parancsfájlokat elkülönített területen hajtja végre, akkor használhatja a kód jóindulatú részeit, miközben a káros elemek nem árthatnak a rendszernek. A nem megbízható kód nem küldhet e-mailt, nem férhet hozzá a fájlokhoz, illetve nem végezhet más általános műveleteket, amíg biztonságos volta be nem bizonyosodik.

A szoftverkorlátozó házirendek védenek a fertőzött e-mail mellékletekkel szemben is. Ilyenek például az ideiglenes mappákba mentett mellékletek, vagy a beágyazott objektumok és parancsfájlok. A szolgáltatás védelmet nyújt azoktól az URL/UNC hivatkozásoktól is, melyek képesek az Internet Explorer vagy más alkalmazások elindítására, és megbízhatatlan beágyazott parancsfájlokat tartalmazó weblapok letöltésére. A funkció figyeli és szükség esetén semlegesíti a webről letöltött ActiveXT vezérlőket is.

Ethernet- és vezeték nélküli LAN-kiszolgálók biztonsági intézkedései

A biztonságos vezeték nélküli és ethernetes helyi hálózat segítségével biztonságos hálózatokat hozhat létre. Ennek előfeltétele az Ethernet vagy vezeték nélküli helyi hálózatokon a kiszolgálók üzembe helyezése.

A biztonságos vezeték nélküli és ethernetes helyi hálózaton lévő számítógép általában nem fér hozzá a hálózathoz, amíg nem jelentkezik be a felhasználó. Ha egy eszközön engedélyezve van a gépi hitelesítés, akkor a számítógép hozzáfér a helyi hálózathoz, miután egy IAS/RADIUS kiszolgáló hitelesítette.

A Windows XP ezen szolgáltatása az IEEE 802.11 szabványon alapuló vezetékes és vezeték nélküli helyi hálózatokat egyaránt védi. Az eljárás a nyilvános tanúsítványok használatán alapul, amelyek automatikus beiktatással vagy intelligens kártyával szerezhetők be. Így a vezetékes Ethernet- és a vezeték nélküli IEEE 802.11 hálózatok hozzáférése szabályozható például bevásárlóközpontokban vagy repülőtereken. Az IEEE 802.1X hálózati hozzáférés-szabályozás biztonsági funkciója támogatja az Extensible Authentication protokollt (EAP) használó operációs környezetben működő számítógépek hitelesítését is.

Az IEEE 802.1X lehetővé teszi, hogy a rendszergazda engedélyt adjon egy kiszolgálónak, hogy az hitelesített hozzáférést szerezzen Ethernet és vezeték nélküli IEEE 802.11 hálózatokhoz. Így a rendszergazda biztosíthatja, hogy a hálózathoz csatlakozó kiszolgáló csak akkor éri el a hálózatot, ha sikeresen hitelesítik. Így például egy konferenciaterem elérése egyes kiszolgálók számára engedélyezhető, míg másoktól megtagadható.

Egyszeri bejelentkezés a Microsoft Passport szolgáltatással

A Windows XP rendszerben a Passport hitelesítési protokollok a WinInet DLL-be kerültek, amely a számítógép adatgyűjtő funkcióit szabályozza. Így az operációs rendszer egyszerűen képes használni a Passport hitelesítést. Ha rendelkezik Microsoft Passport fiókkal, akkor a Passportot automatikusan használhatja különféle feladathoz, például a Passportot támogató webhelyekre történő bejelentkezéshez, vagy egyes webhelyeken történő vásárláshoz.

Hitelesítő adatok kezelése

Ez a funkció a hitelesítő adatok, többek között jelszavak és X.509 tanúsítványok biztonságos tárolását segíti elő. Ez biztosítja a felhasználók számára az egyszeri bejelentkezést. Ha egy alkalmazást a munkahelyi hálózatról használ, akkor első alkalommal hitelesítenie kell magát. A hitelesítő adatok megadása után azok az alkalmazáshoz lesznek társítva. Az alkalmazás későbbi használatakor a mentett hitelesítő adatokat nem kell újból megadnia. A szolgáltatás három összetevőből áll: A Hitelesítő adatok kezelőjéből, amely az adatok biztonságos tárolását végzi; az adatokat összegyűjtő felhasználói felületből, és a Kulcskarikából, amellyel a felhasználók hozzáadhatják, módosíthatják és eltávolíthatják hitelesítési adataikat.

Titkosító fájlrendszer

A titkosító fájlrendszer (EFS) nyilvános kulcsú titkosításon alapul és a Windows XP CryptoAPI architektúráját használja. Az EFS alapértelmezett konfigurációja nem igényel rendszergazdai közreműködést: azonnal megkezdheti a fájlok titkosítását. Az EFS automatikusan készít egy titkosításhoz használatos kulcspárt, ha a felhasználó nem rendelkezik ilyennel.

Az EFS a kibővített Data Encryption Standard (DESX) vagy a Triple-DES (3DES) algoritmust használhatja titkosításra. A titkosítási szolgáltatások a Windows Intézőből érhetők el.

A fájlok vagy mappák azok titkosítási (a rejtett, tömörített vagy írásvédett attribútumhoz hasonló) tulajdonságának megadásával titkosíthatók. Egy mappa titkosításakor az abban található vagy hozzáadott almappák és fájlok is automatikusan titkosítva lesznek. A titkosítást a mappák szintjén ajánlott elvégezni.

Biztonságos adattárolás az interneten

A Windows XP lehetővé teszi, hogy titkosított fájljait webkiszolgálókon tárolja. Ezek a fájlok titkosított darabokban továbbítódnak és tárolódnak. Ha a fájlokat használni szeretné, azok a számítógépen lesznek visszafejtve. Így bizalmas adatait biztonságosan tárolhatja webkiszolgálókon anélkül, hogy azok ellopásától vagy elolvasásától kéne tartania. A webkiszolgálóhoz hozzáférő személyek nem tudják elolvasni ezeket a fájlokat - még a rendszergazda sem. A biztonságosan tárolt fájlok megoszthatók a családtagokkal, barátokkal, munkatársakkal.

Jobb kezelhetőség

Ez a rész azt mutatja be, hogyan egyszerűsíti le a Windows XP a fájlok, mappák és az asztal kezelését, illetve a fájlok és beállítások átvitelét másik számítógépre. Kitér továbbá arra, hogyan nyújt lehetőséget a Terminálszolgáltatások technológia a Távoli asztal és a gyors felhasználóváltás használatára.

IntelliMirror

Ha Windows XP számítógépe egy Active DirectoryT szolgáltatást használó hálózathoz csatlakozik, akkor használhatja az IntelliMirror® kezelési technológiát, amely "hordozható" személyi számítógépes környezetet teremt. Állandó jelleggel hozzáférhet adataihoz és programjaihoz attól függetlenül, hogy mely számítógépet használja, illetve hogy csatlakozik-e a hálózathoz. Mindeközben adatai nem csak elérhetőek, de biztonságban is vannak.

Csoportházirend

A csoportházirend beállításai megkönnyítik a felhasználók és objektumok logikai egységekbe, például részlegekbe vagy helyszínekbe való szervezésével történő felügyeletét, majd azonos beállítások, például biztonsági, megjelenítési és kezelési lehetőségek hozzárendelését a csoport összes tagjához. Ez a megközelítés biztosítja azt is, hogy a csoport tagjai konzisztens beállításokkal bírnak. A Windows XP Professional több mint 300 új házirenddel rendelkezik a Windows 2000 Professional rendszerben már szereplőkön felül.

Eredő házirend

Windows XP Professional eredő házirend (RsoP) eszközével a rendszergazdák megfigyelhetik a csoportházirendeknek a célszámítógépre vagy a felhasználókra gyakorolt hatásait. Az eredő házirenddel a rendszergazdák hatékony és könnyen használható alapeszközhöz jutnak a csoportházirendek tervezéséhez, figyeléséhez és hibaelhárításához.

Helyi csoportházirend

A Windows XP Professional több házirenddel bővítette a Helyi csoportházirendet, így a felhasználók és a számítógépek beállításai jobban szabályozhatók. Ezzel a hatékony kezelőeszközzel zárolhatja az asztalt vagy finombeállításokat végezhet, és most először különféle egyéni forgatókönyveket definiálhat. A Helyi csoportházirenddel a következőket végezheti el:

Testreszabhatja a felhasználói felület elemeit, például az asztalt, a Start menüt és a tálcát.

Megtilthatja az operációs rendszer egyes összetevőinek, például a személyes tűzfalnak vagy a Windows Messengernek a használatát.

A Szoftverkorlátozó házirend beállításaival védekezhet a vírusok ellen.

Megjegyzés: Ha a számítógép Active Directory szolgáltatást használó hálózathoz csatlakozik, akkor a tartományi csoportházirendek felülbírálhatják a helyi csoportházirend beállításait. A Windows XP Home Edition nem tartalmaz helyi csoportházirendet.

Fájlok és beállítások átvitele

A Windows XP a Fájlok és beállítások átvitele varázslóval megkönnyíti a régi számítógép cseréjét. Ennek segítségével hajlékonylemezen (vagy más cserélhető adathordozón), otthoni hálózaton vagy ismert UNC útvonalon átviheti fájljait, dokumentumait és beállításait az új számítógépre. A Windows XP számítógép varázslója ismerteti, hogyan kell a varázslót futtatni a régi számítógépen a fájlok és beállítások átviteléhez. Ezután ismerteti ezek alkalmazását az új gépen. A varázslóval kiválaszthatja, hogy mely fájlokat, fájltípusokat és mappákat szeretné átvinni.

A varázsló egyes alkalmazások, például a Microsoft Office beállításait is képes átvinni. A varázsló azonban nem viszi át magukat az alkalmazásokat: ezeket telepíteni kell az új gépen, ha ezt még nem tette meg.

Az alapértelmezés szerint átvitt elemek a következők: az Internet Explorer beállításai, az Outlook Express beállításai, az Outlook beállításai, telefonos kapcsolatok, a telefon és modem beállításai, a kisegítő lehetőségek, a klasszikus asztal (esetleges) képernyőkímélő- beállításai, a betűtípusok, a mappabeállítások, a tálca beállításai, az egér és a billentyűzet beállításai, a hangbeállítások, a területi beállítások, az Office beállítások, a hálózati meghajtók és a nyomtatók mappa, a dokumentumok, képek és kedvencek mappák, a cookie-kat tároló mappa, és a gyakori office fájltípusok. A Windows XP megjelenésének idejére több alkalmazás támogatása várható.

A Windows XP tartalmazza a felhasználói állapot átvitelére szolgáló parancssori eszköz (USMT) frissített változatát, amely eredetileg a Windows 2000 Resource Kit csomag tartozéka volt. A varázsló és a parancssori eszköz egyaránt INF fájlokon alapul, amelyeket a rendszergazda testreszabhat, hogy a vállalati környezethez illessze a programokat vagy további elemek átvitelét tegye lehetővé.

A fiókkezelés újdonságai

A Vezérlőpult fiókkezelési funkciója segítségével felhasználói fiókokat és jelszavakat hozhat létre, módosíthat vagy törölhet. Ez különösen akkor hasznos, ha az otthoni számítógépet családtagjaival közösen szeretné használni. Megjegyzés: Ha vállalati hálózathoz csatlakozik, akkor a tartományi működést a Vezérlőpult Felhasználók és jelszavak alkalmazásával vezérelheti.

A területi beállítások újdonságai

A Vezérlőpult területi és nyelvi beállításait szabályozó párbeszédpanele átalakult, így leegyszerűsödött a nyelvek és billentyűzetkiosztások hozzáadása, a dátumok, számok és pénznemek megjelenítési formátumának módosítása, a webtartalom alapértelmezett helyének megadása, illetve a nem Unicode programok nyelvének beállítása. A leggyakrabban használt beállítások megkeresése és használata is egyszerűbb lett.

A hely beállítást megadva a tartózkodási helyének megfelelő webes tartalomhoz férhet hozzá.

64 bites architektúra támogatása

Ez a fejezet a Windows XP 64 bites kiadását mutatja be. Ez az operációs rendszer nagy teljesítményű munkaállomásokhoz készült, amelyeket összetett tudományos problémák megoldására, nagy teljesítményt igénylő tervezési és mérnöki alkalmazások fejlesztésére és térhatású animációk készítésére használnak.

A 64 bites kiadás az új Intel Itanium 64 bites (IA-64) processzor teljesítményének és hatékonyságának kiaknázására született. A 64 bites kiadásban megtalálható a Windows XP 32 bites verziójában szereplő szolgáltatások szinte mindegyike, kivéve az infravörös támogatást, a rendszer-visszaállítást, a DVD-támogatást és a hordozható számítógépekhez tervezett funkciókat. A 64 bites verzió a WOW64 32 bites alrendszeren keresztül támogatja a legtöbb 32 bites alkalmazást, és képes együttműködni a 32 bites Windows rendszerekkel. Mindkét verzió zökkenőmentesen üzemel hálózati környezetben.

A Windows XP 64 bites kiadása skálázható, nagy teljesítményű platformot biztosít a Win64T API felületen alapuló új generációs alkalmazásokhoz. A 32 bites rendszerekhez képest ez az architektúra hatékonyabban kezeli a rendkívül nagy adatmennyiségeket, és akár 8 terabájt virtuális memóriát képes használni. A 64 bites Windows alkalmazásai jelentősen nagyobb mennyiségű adatot képesek előre betölteni a virtuális memóriába, amelyhez az IA-64 processzor igen gyorsan fér hozzá. Ezáltal megnövekszik az adatok betöltési, keresési, olvasási és írási sebessége, az alkalmazások pedig gyorsabban és hatékonyabban működnek. A 64 bites verzió a Win32 verzióval megegyező programozási modellen alapul, a fejlesztők így ugyanazon a kódbázison dolgozhatnak.

A Windows XP 64 bites kiadása különösen a következő helyzetekben lehet hasznos:

Műszaki tervezés és elemzés Több gigabájtnyi adat kezelése lebegőpontos műveleteket végző alkalmazásokban.

Digitális tartalomkészítés Komplex térhatású grafika és animáció, nagy számítási teljesítményt igénylő HDTV és DTV alkalmazások.

Egyéb műszaki felhasználás Többek közt pénzügyi, adatelemzési, illetve más tudományos vagy műszaki alkalmazás.

Előretekintés: A Microsoft.NET platform

Ez a rész fogalmi áttekintést nyújt arról, hogyan alapozza meg a Windows XP a számítástechnika jövőjének egy fontos szegmensét: a Microsoft .NET platformot, amely a hálózati felhasználás és az internet leghatékonyabb alkalmazási formáját kívánja biztosítani. Az alacsony kihasználtságú, csupán böngészésre használt számítógépek jól ismert modellje átadja helyét az intelligens, szolgáltatásokon alapuló számítógépeknek és eszközöknek, amelyek "felismerik" a hálózatot: észlelik, ha a felhasználó csatlakozik a hálózathoz, illetve tisztában vannak a rendelkezésre álló szabad sávszélességgel. A Windows XP rendszerrel a számítógép a szolgáltatások fogadóállomásává válik: sokoldalú felületté, amelyen keresztül az információt nem csak megszerezni lehet: használhatja és cselekedhet is vele. Ezt a környezetet többek közt az alábbi szolgáltatások és protokollok alakítják ki:

XML Az Extensible Markup Language programnyelv biztosítja, hogy a strukturált adatok egységes és a gyártóktól független formában jelenjenek meg, így ez a nyelv ideális alapot nyújt a webes szolgáltatások integrálásához.

SOAP Ez az XML alapú protokoll strukturált, típusokba rendezett információk webes cseréjére született. A SOAP megosztott és nyílt webes infrastruktúrán alapuló, sokoldalú és automatizált szolgáltatásokat tesz lehetővé.

UDDI Ez az univerzális integrációs rendszer a webes szolgáltatásokon keresztüli információkeresés és -közzététel alapja.

Az elektronikus kereskedelem gerincét adó webes szolgáltatások jelentik a .NET architektúra és a Windows XP használatának középpontját. Az alkalmazás egyik példája: Ön pénzügyi információkat szerez egy webhelyről, azokat automatikusan az Excel programba importálja, és pénzügyi kalkulációkhoz használja fel. Páratlan lehetőségek állnak az azonnali üzenetkezelés és az intelligens eszközök integrálása előtt is. Képzelje el a következő helyzetet: Valaki feltöri az Ön autóját, és működésbe lép az autóriasztó. Ön azonnali üzenetet kap, melyben az alábbi lehetőségek közül választhat: Hívja a rendőrséget, nem veszi figyelembe a riasztást, vagy kikapcsolja a riasztót.

Intelligens eszközök integrálása

A Windows XP rendszerben a számítógép központi szerepet tölt be az eszközvezérlésben és a számos módon működtethető intelligens eszközök összehangolásában. Nem fordul elő többé, hogy egyszerűen a számítógépre tölti le a digitális fényképezőgép képeit. Ehelyett a fényképezőgép csatlakoztatásakor számos lehetőség közül választhat: közvetlenül a fényképezőgépről nyomtatja a képeket, letöltés előtt megtekinti azokat, automatikusan elküldi őket e-mailben, vagy azonnal közzéteszi őket a weben. Ezek a lehetőségek egészen új számítógépes élményeket nyújtanak.

További tájékoztatásért látogasson el a Microsoft .NET (angol nyelvű) webhelyére a következő címen: https://www.microsoft.com/net/

További tájékoztatás

A Windows XP rendszerrel kapcsolatban további tájékoztatásért látogasson el Windows XP (magyar nyelvű) webhelyére a következő címen: https://www.microsoft.com/hun/windowsxp.

A Windows 2000 rendszerrel kapcsolatban további tájékoztatásért látogasson el Windows 2000 (angol nyelvű) webhelyére a következő címen: https://www.microsoft.com/hun/windows2000/.


Document Info


Accesari: 1637
Apreciat: hand-up

Comenteaza documentul:

Nu esti inregistrat
Trebuie sa fii utilizator inregistrat pentru a putea comenta


Creaza cont nou

A fost util?

Daca documentul a fost util si crezi ca merita
sa adaugi un link catre el la tine in site


in pagina web a site-ului tau.




eCoduri.com - coduri postale, contabile, CAEN sau bancare

Politica de confidentialitate | Termenii si conditii de utilizare




Copyright © Contact (SCRIGROUP Int. 2024 )